Racionálisnak tetsző módon reformálta volna meg az 1582 óta használatos Gergely-naptárt egy fiatal bécsi matematikus abból a célból, hogy hozzáigazítsa a 20. század végi és a következő időszak követelményeihez, a munka- és a szabadidő okos megszervezéséhez. Az ifjú tudós, Schimanovich tervének a bemutatásával kezdődött a Magyar Hírlap 1979. december 2-i számában megjelent írásom az osztrák politikusok (kormányon lévők és ellenzékiek) gazdasági sebességváltásának újabb fejezetéről, arról az időszakról, amikor a Kreisky kancellár vezette „boldog Ausztriát” még nyugat-európai társai is irigyelhették… (A nyitó képen: a minisztertanácsi ülés utáni sajtókonferencia; Pressefoyer Kreiskyvel.)
«Ha ránk bíznák, mi, matematikusok a mostaninál észszerűbben és gyakorlatiasabban intéznénk a világ ügyeit – jelentette ki Werner Schimanovich, a bécsi egyetem fiatal tudományos munkatársa, majd kifejtette: az igazán racionális időbeosztáshoz egyszer s mindenkorra szakítani kellene a ma használatos, XIII. Gergely pápa nevéhez fűződő kalendáriummal. Az 1582-ben bevezetett naptár ugyanis réges-rég elavult, nem felel meg a modern ember (ipar, kultúra, kereskedelem, szabadidő-kihasználás, közlekedés stb.) ritmusának.
Schimanovich és kollégái a tíznapos hét bevezetését javasolják: öt nap munkával és ugyanannyi pihenéssel. A hét három új napjára nevet is találtak: Uranus-, Neptun- és Plutonap – a régi péntek és szombat között, így aztán minden év hétfővel kezdődnék, minden 2., 12. és 22. nap kedd lenne… és soha többé péntek 13-a. A gyakorlati elgondolás figyelmet keltő: felére csökkenne a csúcsforgalom az utakon, az üzletekben, a szolgáltató ágazatokban, ugyanazt az íróasztalt ketten is használhatnák, ugyanakkor igen sok szakmában (főleg a szolgáltatóiparban) ötödével több munkaerőt lehetne foglalkoztatni!
És itt van a lényeg: a foglalkoztatásban! Schimanovich hazája, az Osztrák Köztársaság, igaz, korántsem küzd égető foglalkoztatási gondokkal, miután az 1,7 százalékos munkanélküliség – Nyugat-Európa más országaihoz mérten – „akár elhanyagolható”.
Dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár, az SPÖ (Ausztria Szocialista Pártjának minap lezajlott 25. kongresszusán egyhangúlag újraválasztott) elnöke jelentette ki: földrészünk nyugati felében 7,5 millióra rúg a hivatalosan munkanélkülinek nyilvánítottak serege; a munkát keresők fele fiatal! Ugyancsak az SPÖ jubileumi kongresszusán hangzott el Karl Blecha, a párt központi titkárának szájából: ha most tartanának parlamenti választásokat az országban, a szocialistákra a szavazók 53 százaléka voksolna; két százalékkal többen, mint a májusi (igen nagy sikernek elkönyvelt) választáskor. Ugyanakkor a polgári ellenzék vezető ereje, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képtelen kilábalni a pártot megosztó széthúzásból, ellentétekből, vitákból.
(Tegnap érkezett a hír Becsből: lemondott az Osztrák Szabadság Párt (FPÖ) elnöke, dr. Alexander Götz. A Nationalratban képviselt legkisebb párt vezetője, aki egyben grazi polgármester is, már jó ideje „magányos farkas” volt az FPÖ elnökségében. Az osztrák sajtó régóta naponta cikkezett Krünes pártfőtitkár és Götz torzsalkodásairól. Az FPÖ Horst Schendert, a párt felső-ausztriai elnökét bízta meg a szabadság párt ideiglenes vezetésével. – A májusi parlamenti választások után a néppárt elnöke, dr. Josef Taus is lemondott.)
Eljutott volna a csúcsra az osztrák szociáldemokrácia és a pártot a végrehajtó hatalomban megtestesítő Kreisky-kormány? Nincsenek húsba és zsebbe vágó gondjai?
Dr. Hannes Androsch alkancellár-pénzügyminiszter néhány héttel ezelőtt, a kormány 1980. évi költségvetés-tervezetének előterjesztésekor megállapította: feszültségekkel teli, bizonytalan világgazdaság várható a következő esztendőkben, éppen ezért Ausztriának gazdasága állandó korszerűsítésével, szerkezetátalakításokkal kell reagálnia. Ehhez viszont az állam gazdaságszervező szerepe és ereje nélkülözhetetlen.
Takarékossági költségvetés az 1980. évi osztrák büdzsé neve. És a tartalma? Javítani kell az államháztartás egyensúlyát, mert az ország külföldi adósságainak kamatterhei egyre nyomasztóbbak. A kormány a költségvetés ballasztjait nyolcmiliíárd schillinggel kívánja csökkenteni; a módszerek: lefarag a tej állami ártámogatásából, fölemeli a dolgozók és a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulást, nem szorgalmazza a takarékbetétek további gyarapítását. Mindezzel és persze egyéb, „észrevehetetlen” intézkedésekkel az államháztartás deficitjét 49 milliárd schillingre (az 1979. évihez képest tizenegy százalékkal) szeretné mérsékelni.
Anton Benya, a Nationalrat első elnöke – egyúttal az Osztrák Szakszervezeti Szövetségnek is elnöke – majd’ egy esztendővel megelőzte Androsch alkancellárt azzal a kijelentésével, hogy ő bizony a békés célú atomenergia-hasznosítás elkötelezett híve, és véleménye szerint mielőbb üzembe kell helyezni a 13 hónappal ezelőtt elkészült zwentendorfi atomerőművet. Kreisky kormánybeli helyettese csak a költségvetés-tervezet parlamenti előterjesztésekor szállt síkra alighanem első ízben az atomenergia hasznosításáért.
Az osztrák kormánynak aprólékosan kidolgozott energiatakarékossági terve van arra, hogy a lehető legjobban önállósítsa az ország gazdaságát elsősorban az olajár megállíthatatlan emelkedésétől.
A visszaszámlálas megkezdődött: az energiatakarékossági terv megvalósításának a kezdete 1980. január 1-je. A terv készítőinek körültekintő vizsgálódásaira jellemző, hogy a többi között előírták: a középületekben a fűtési idényben 20 foknál melegebb nem lehet; a fűtőrendszerek hatékonyságát keringető szivattyúkkal kell javítani; sikeres próbákat folytattak gépjármű-üzemanyagot dúsító adalékokkal stb.
Az energiatakarékossági elemzések azonban egybehangzóan oda lyukadnak ki, hogy …ceterum censeo… „az atomerőművet meg kell indítani. Általa ugyanis évente 800 ezer tonna kőolaj lenne megtakarítható. A szakszervezeti szövetség, a munkáskamara, a gyáriparosok szövetsége és a gazdasági kamara együttes offenzívát kezdett: 200 ezer aláírást akar gyűjteni egy másik népszavazás kiírásához. Abban bíznak, hogy egy újabb, de nyugodt és tárgyilagos mérlegelés az ész győzelmét hozza majd.
A realitások iránt rendkívül fogékony osztrák kancellár egyelőre nem bolygatja az atomerőmű ügyét, viszont pártja vezetőségének elhatározásai szerint cselekszik: széles körű energiagazdálkodási együttműködés kialakításán fáradozik Kelet- és Nyugat-Európa között. A szocialista országok energiahordozóiért (olajért, szénért) Ausztria technológiát, beruházási hitelt, tisztességes cserét ajánl. Csehszlovákiától áramot, Lengyelországtól kőszenet, Magyarországtól lignitet venne át – a szakemberek szerint kölcsönösen előnyös feltételek alapján.
A politikai kapcsolatokat erősítő széles körű és hosszú távú gazdasági kooperáció az eltérő politikai és társadalmi berendezkedésű országok között jótékony hatással lenne a Helsinkiben elhatározott európai együtt munkálkodásra. Ennek a Kreisky-kormány is őszinte híve. Álljanak itt legfrissebb bizonyságul az osztrák kancellár minap lezajlott lengyelországi megbeszélései, helyettesének másfél hónappal ezelőtti magyarországi tárgyalásai. Willibald Pahr külügyminiszter csehszlovákiai eszmecseréi. Kölcsönös tehát a készség az együttműködésre, még akkor is, ha természetszerűleg Budapesten, Prágában, Varsóban fontos eszmei, nemzetközi politikai kérdéseket másként ítélnek meg, mint Bécsben. Viszont nem kellett hozzá matematikus, csupán józan ráció, hogy fölismerjék: a hangsúly azon van, ami egybecseng és összeköt. A hét minden napján.»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)