Beethovennel 60 év óta a madárcsicsergős szabadban – martonvásári zenés találkozás

Az idén már hatvanadik esztendeje, hogy a  Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Beethoven-sorozatával megörvendezteti a közönséget Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában. Hagyományosan július utolsó három hétvégéjén hallgathatók meg Beethoven életművének legszebb darabjai.

Az idei martonvásári koncertsorozat nem csupán a koncertprogramok miatt különleges. Éppen 60 éve annak, hogy a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével először csendültek fel Beethoven darabjai a Brunszvik-kastély parkjában. Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója az évforduló kapcsán elmondta, hogy az évad lezárásaként, a zárt termek után a csodálatos szabadtéri környezetben játszani eleve különleges érzéssel tölti el a művészeket. Különösen lelkesítő lehet, hogy a martonvásári parkban Beethoven is többször megfordult, ezért is az ő műveiből rendeznek ott koncerteket.

A széles körben ismert Beethoven-művek mellett ritkán elhangzókat is műsorra tűzi a zenekar. Ilyen lesz az idén az „Ah, perfido!” koncertária, a „Hármasverseny” meg a „Kismartoni mise”, amelyet a kórussal együtt adnak elő. 

A helyszín elsősorban a környezet miatt különleges: a pompás, gondozott park, a szigetet körülvevő tó, a koncerten sokszor a művészekkel együtt éneklő madarak miatt a közönségre is nagy hatással van. A szabadtéri koncerteken – ezt talán említeni sem kellene – ugyanolyan felkészülten kell muzsikálni, mint teremben, sőt, akusztikai okok miatt még intenzívebb játékmód szükséges.   

Külön öröm, hogy a zenekar számos művésze többszörösen is jubilál. Vannak, akik már 35 éve is játszottak Ferencsik János vezényletével Martonvásáron: az egykori főzeneigazgató 1983-ban vezényelt utoljára ezen az általa is kedvelt helyszínen. Herbály Ágnes, Reményi Ágnes, Rudolf András, Kovács Imre már 40 évvel ezelőtt is koncertezett a kastélyparkban, és persze az idén is fellép a rangos zenekar tagjaként.

A Nemzeti Filharmonikusok hagyományos, martonvásári Beethoven sorozata július 14-én kezdődik. Az első hangversenyen Beethoven középső alkotói szakaszának emblematikus művei haangzanak el. A koncertsorozat nyitóelőadásán a Nemzeti Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényli, aki hét éve a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere; a dirigens Finnországban is szép karriert futott be. Közreműködik a mindössze húszéves Devich Gergely, aki az utóbbi években vált csodagyerekből fényes jövő előtt álló gordonkaművésszé.

Július 21-én este Somos Csaba vezényletével egyéb Beethoven-művek mellett felcsendül a nagyszabású, mintegy negyedórás, több szakaszból álló „Ah, perfido!” – koncertária, amelyben közreműködik Rálik Szilva, a Magyar Állami Operaház egyik vezető drámai szopránja. Ezt a művet a huszonhat éves zeneszerző rendkívüli énekes virtuozitást követelő alkotásaként tartják számon.

Hatvanadik évfordulóját július 28-án ünnepli a martonvásári koncertsorozat. Már délután kezdődnek a koncertek és a gyerekprogramok. A Szent Anna templomban a Nemzeti Énekkar, a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban a Grazioso Kamarazenekar, a kastély előadótermében Kolonits Klára ária-délutánja, a platánfa alatt pedig rézfúvós zene várja a közönséget. Ezek a programok vezetik fel az esti hangversenyt, ahol Hamar Zsolt dirigálásával Beethoven C-dúr zongoraversenye és C-dúr miséje hallható majd. Beethoven huszonnyolc évesen, ifjú titánként sebtében írta ezt a zongoraversenyét, egészen egyszerűen azért, hogy sikeres bécsi hangversenye után minél előbb egy másik koncerttel is közönség elé tudjon állni.

A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén közreműködik Balázs János zongoraművész, aki némileg idősebb ugyan, mint a szerző volt a mű komponálása idején, de még mindig csak harmincesztendős, és már rendkívüli sikerek állnak mögötte. Az est énekművészei Váradi Zita szoprán, Vörös Szilvia alt, Horváth István tenor és Blazsó Domonkos basszus.