Az alábbi írás az akkor rangos és mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlap 1989. november 11-i számában jelent meg. Fogadja érdeklődéssel, kedves Olvasó, különösen azért, mert éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1989. november 9-én nyíltak meg az akkori Kelet-Németország, azaz a pont negyven esztendőt megért Német Demokratikus Köztársaság, az NDK határai a nyugati szomszéd, a szövetségi köztársaság (NSZK) felé.
Aznap késő este rohamozták meg az NDK fővárosának lakói a berlini falat, miután a keletnémet állampárt egyik vezetője „csütörtököt mondott”, és tévedésből másnapra (november 10-re, péntekre) jelölte meg a Németország keleti felét a nyugatitól elválasztó, elképesztő méretű biztonsági felszereltséggel és személyi állománnyal „védett” határ megnyitását. Amikor elterjedt a határ megnyitásának a híre, tízezrek rohantak mindenekelőtt Berlinben a néhány határátkelő felé, hogy elsőként jussanak át az ígéret földjére. A hatalmas tömegnyomást észlelvén a határőrség képtelen volt helytállni, és sok parancsnok a „saját szakállára”, saját felelősségére megnyitotta a sorompókat. A tömeg egy része pedig dühödten elkezdte „lebontani” az „örök időkre emelt” és csak hatalmas munkagépekkel megbontható sok-sok kilométeres betonkolosszust…
(A berlini fal egy darabkáját, helyszíni tudósításaim „honoráriumaként” – színtelen műanyag kockába öntve – ajándékba kaptam a szövetségi köztársaság külügyminisztériuma egykori sajtófőnökétől; máig becses emlékként őrzöm.)
A korabeli helyszíni tudósítás:
„A berlini történelmi és sokak számára mámoros (sörrel, borral, pálinkával is ünnepelték a hihetetlennek tetsző fordulatot, az NDK és Berlin nyugati határátkelőinek a megnyitását) éjszakából egy véletlen találkozás folytán (a drezdai Verlag Zeit im Bildnél dolgozó újságíró kollégám Trabantján) sikerült visszajutnom a Spree mellől az Elba-parti nagyvárosba, Drezdába, abban a reményben, hogy létrejön a találkozás és az interjú a „szászországi Gorbacsovval”, azaz Hans Modrow-val, az akkor keletnémet reform-kormányfőjelöltnek tartott pártpolitikussal.
Végül is elmaradt a találkozás, de kárpótolt érte az a hangulat, ami Drezdában, a Nyugattól leginkább elzárt, legtávolabbi nagyvárosban fogadott.
Drezda, péntek (1989. november 10.) reggel, fél hat. Százak rohannak a megyei rendőr-főkapitányság épülete felé. A kapunál ugyancsak számosan sorakoznak, a késő este nyilvánosságra hozott új utazási rendelet megtette a hatását.
Háromnegyed részt fiatalok, lányok, fiúk sorakoznak. Ki fog ma ebben a városban dolgozni? Hányan fognak hiányozni a munkahelyekről országszerte? Máris katasztrofális fennakadások vannak az egészségügyben. Bejelentették, hogy a fegyveres erőktől leszerelnek orvosokat és több tízezer tartalékost hívnak be, mert súlyos gondok vannak az iparban, a szolgáltatásokban, a közigazgatásban, az oktatásügyben. Ne feledjük, 250 ezernél többen hagyták itt pár hónap alatt az országot.
Dieter Pohlmann, a drezdai megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke készségesen tájékoztat: „Csehszlovákiába ezentúl is személyi igazolványba pecsételt kiutazási engedéllyel vagy útlevéllel utazhatnak az NDK-polgárok. Miután saját útlevele egyelőre csak kevésnek van, a személyi igazolvány szolgál útlevél gyanánt az NSZK-ba, Nyugat-Berlinbe utazáshoz. Ugyanezzel az okmánnyal lehet kivándorlást, áttelepülést is kérni. Az engedélyt hatóságaink haladéktalanul megadják…” A rendőrségi szóvivő arra kérte az állampolgártársait: viseltessenek bizalommal az új utazási szabályok iránt. Ezek nem átmeneti rendelkezések, ezentúl már így lesz mindig.
Csakhogy éppen a sok csalódás miatt nemigen akarják elhinni az emberek, hogy ilyen is létezik ebben a viharos átalakulásban lévő országban. Hivatalnyitáskor visszamentem a rendőrségre. Moccanni sem lehetett a tömött sorokban állók között.
Egy fiatal pár csak a hétvégére készül Nyugat-Berlinbe. Nem marad kint, de világot akar látni. Három munkásruhás fiatalember végleg elmegy, nem kell megindokolni. Tudják, hogy 800 márkából nem lehet megélni. Lakásuk nincs, nőtlenek, de van jó szakmájuk: villanyszerelő, pék, kőműves. Egy középkorú házaspár rokonlátogatásra indul.
A Drezda és Berlin közötti vonaton pénteken mozdulni sem lehetett. Nem az egyébként is erős hét végi hazautazási hullám miatt, hanem mindenekelőtt a Nyugat-Berlinbe igyekvő szászországiak áradata miatt legalább háromszor annyian vannak a szerelvényen, mint amekkora a vonat befogadóképessége. És csodák csodája: senki sem ingerült, mi több, jókedvűen udvariasak. Az a remény él az emberekben, hogy a helyzet az NDK-ban tovább javul.
Az NDK személyi igazolványokba bepecsételt kiutazási engedély, gyakorlatilag világútlevél, mindössze 15 keleti márkába kerül, és egyelőre fél évre és többszöri kiutazásra szól. A rendőrség útlevélosztálya szombaton is nyitva tart – jelentették be hivatalosan.
Mi lesz az NDK-ban meglehetősen széles határsávokkal ezután, erről később születik döntés, elvégre tarthatatlan, hogy az emberek a rokonaikat, barátaikat csak engedéllyel látogathassák. Fizethető-e ezután is NDK-márkában például a Berlin–Bécs vonatjegy, ha mondjuk, focimeccsre, múzeumba, vásárolni akar menni a keletnémet polgár az osztrák fővárosba? Igen, keleti márkával fizethető a vonatjegy.
Pénteken hajnal óta a Berlin két felét immár nem elválasztó, hanem összekötő határátkelők előtt Trabantok, Wartburgok százai tartanak lépésben Nyugat felé. Nem kevesen jönnek visszafelé is, bízván abban, hogy ma, holnap és ezután már mindörökké megtehetik ezt a pár száz méteres utat. Itt, az NDK-ban és odaát a nyugati oldalon az emberek mind többször emlegetik: Gorbacsov és Bush földközi-tengeri találkozóján elképzelhető, hogy el fog dőlni Németország fokozatos újra-egyesítésének a menetrendje is.
Életem nagy tévedését most, a német kelet–nyugati határ megnyitásának 25. évfordulóján illik közzé tennem. A berlini falbontás előtt két évvel, II. Margit dán királynő magyarországi látogatását előkészítendő, interjúra voltam hivatalos az észak-európai ország miniszterelnökéhez. Berlinig repültem, onnan vonattal igyekeztem Rostockon át Koppenhágába. Késő éjszaka kezdődött a szerelvény kompra tolatása, ez idő alatt jöttek a keletnémet határőrök. A vasúti kocsiban egymagam szundikáltam, amikor fölrántották a fülkém ajtaját. Egy „igazi Fritz” lépett be, a második világháborús német uniformist utánzó egyenruhában, mellén géppisztollyal. Társa a folyosón maradt a kutyájával együtt. A „Fritz” kérte az útlevelemet (akkoriban az újságírók barna, szolgálati passzussal utaztak), és meglehetősen ellenséges hangon tudakolta, hogy hová utazom. Mérgemben csak azt sziszegtem neki: «Oda, ahová ön sosem fog!» Késként hatolt a válasz a fickó lelkébe, pillantásával, ha ölni tudott volna, nyomban ott haltam volna meg. Két másodperc alatt erőt vett magán, hátra lépett a folyosóra, és bevágta a fülkeajtót.
Akkor egy pillanatra sem gondoltam, hogy rosszul választoltam. Két évre rá ez a Fritz, a porosz fegyelemre kárhoztatott határőr, már kedve szerint utazhatott akárhová a nagyvilágba…
De amíg eljött a nagy nap, történt egy s más. Egy akkoriban készült helyszíni jelentés (megjelent a Magyar Hírlap, 1989. november 13-i számában):
Krenz együttműködést ajánlott Kohlnak
Kiküldött munkatársunk telexjelentése az NDK-ból: Forradalom van a Német Demokratikus Köztársaságban. Hála a sorsnak, békés forradalom, hallatlanul gyors ütemű átalakulás: az élet minden területén. Ma egy óra alatt több kedvező változás történik itt, mint máskor évek, évtizedek alatt. Az emberek látják-tapasztalják, hogy komolyan és felnőtt számba veszik őket, és bíznak abban, hogy a kelet-európai reformmozgalom és átalakulás élvonalába tört NDK-ban már nincs lehetőség a régi, a megkövesedett, neo-sztálinista rezsim visszaállítására.
Berlin, Brandenburgi-kapu: úgy tetszik, helyreállt a rend azután, hogy nyugati oldalról a szélsőséges Republikánus Párt hívei és más kétes elemek megpróbálták fizikailag is kikezdeni az NDK államhatárát jelző falat.
A fal egyelőre marad – jelentette ki szombaton este Modrow kijelölt miniszterelnök a szász fővárosba érkezett észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökkel, Rauval folytatott megbeszélésén. A szerepe, hogy jelesze a határt. De mind átjárhatóbbá válik, hiszen a keleti határőrök maguk verik szét sok helyütt, hogy új határátkelőket nyithassanak. Útépítő rohambrigádok aszfaltoznak ott, ahol évtizedeken át ember nem járt.
Réges-rég elfeledett vasútvonalak és összeköttetések keltek életre ezen a hétvégen Németország két fele között: vonat jár az Odera és a Majna menti Frankfurt között, Plauenból Hofba, Saalfeldből Nürnbergbe… Mentesítő vonatokat indítottak Drezdából, Berlinből, Rostockból Hamburgba; Berlinből és Karl-Marx-Stadtból Kölnbe, Majna-Frankfurtba, Münchenbe, Lipcséből Stuttgartba. Immár követhetetlen, hogy hol nyílnak új és újabb határátkelők, mert a helyenként 10–12 sávon Nyugatra igyekvőket 35–50 kilométeres kocsisorok nyomják hátulról.
Újabb telefon-beszélgetést folytatott egymással Krenz keletnémet pártfőtitkár-államfő és Kohl nyugatnémet szövetségi kancellár. Krenz leszögezte: az új utazási kormányrendelet Berlin szuverén döntése volt. Miközben újra józanságra és realizmusra szólított föl, leszögezte: nincs szó Németország újraegyesítéséről. Együtt kell működni viszont a gazdaságban, környezetvédelemben, és mindenekelőtt humanitárius ügyekben. Nem vitatkozni kell egymással, hanem arról beszélni, ami összeköti a németeket, a két országot; Kohl és Krenz decemberben találkoznak.
Tegnap soron kívüli ülést tartott az NSZEP politikai bizottsága, és a pártszervezetek javaslatait mérlegelve, ma estére összehívta a KB-t. Dönteni kell ugyanis arról, hogy december közepén ne pártkonferenciát, hanem rendkívüli pártkongresszust tartsanak Berlinben.
A Német Szocialista Egységpárt háromnapos kb-ülése után kiadott terjedelmes közlemény lépéseket javasol a megújulás irányába. Az NSZEP akcióprogramja című dokumentum radikális szocialista megújulást, szocializmust még nagyobb demokráciával és dinamizmussal ígér, síkraszáll az NDK demokratikus erőivel való egyenrangú szövetség mellett. Nem említi ugyanakkor a kommunista párt igényét a kizárólagos vezetésre, és igent mond az új politikai formációkra. Demokratikus koalíciós kormányt helyez kilátásba szabad, tisztességes parlamenti választásokat követően, a legszélesebb társadalmi ellenőrzés mellett. A beígért közigazgatási reform magába foglalja egy alkotmánybíróság és a korrupció és kiváltságok elleni parlamenti bizottság fölállítását. A honvédelmi és biztonsági szervezet alkotmányos kontrollja éppúgy egy-egy teendő a párt feladattervében, mint a fegyver nélküli honvédelmi szolgálat bevezetése, a szabad és elfogulatlan tömegtájékoztatás, a piacorientált tervgazdálkodás megteremtése, a szubvenciós politika vadhajtásainak a lenyesése, a meghurcolt párttagok rehabilitációja.
A politika 180 fokos fordulatát jelzi, hogy a gerai új első titkár azonnali hatállyal munkásüdülőnek nyilvánította a párt szigorúan őrzött vendégházát, a járási pártbizottságról is kitessékelte az elvtársakat, átköltöztetve őket egy másik pártszerv épületébe, átadva a bizottságot kommunális célokra. Az egyik drezdai színház függetlenített párttitkárnője tömeggyűlésen jelentette be tegnap délelőtt: ezentúl társadalmi munkában látja el politikai teendőit, és ezt másoknak is javasolja. Az erfurti új első titkár, Koka professzor síkraszállt a másként gondolkodók iránti türelem gyakorlásáért, a kulturált politikai eszme- és véleménycseréért, mondván: „Nem biztos, hogy mindig csak nekünk, kommunistáknak van igazunk”. Szenzációnak számító bejelentésnek számít, hogy Lipcsében kiadják Henrich ügyvéd (az Új Fórum egyik alapító tagja) „A gyámkodó állam” című könyvét. E műve miatt zárták ki húsvétkor a pártból és tiltották el a jogi pályától.
Három napig ismét áll a berlini fal: ledöntésének 25. évfordulója alkalmából november 7–9. között nyolcezer állványon világítanak ballonok a fal nyomvonalában 15 kilométer hosszan. Valahogy így, tessék ide kattintani!
