Brüsszel (is) a Klubrádióért száll síkra

Elbúcsúztattuk a Klubrádió frekvenciáját, de remélhetőleg nem örökre, és vasárnap második fele csak rólunk szólt. Ezért úgy ültem le lapszemlét írni, hogy lépjünk tovább. Ám amint kinyitottam az digitális ablakot a világra és benne keresni kezdtem, mit ír rólunk a nemzetközi sajtó, megint csak a klubrádiós híreket dobta ki a gép. Márpedig a kollégák szolidaritásánál nincs is jobb fegyverünk, ezért hadd ropogjanak.

Szolidaritásból kezdjük a Financial Timesszal, merthogy most immáron harmadik körben írnak a kollégák a Klubrádióról. Az első körben megtudhatta a világ, hogy nem hosszabbította meg a médiatanács a rádió frekvencia-használati engedélyét, a második körben az igazságszolgáltatás meglepő fordulataival szembesítették az olvasókat, most pedig a búcsú lengi be az étert.  Az első mondatok között szerepel Orbán Viktor neve olyan összefüggésben, mint aki újabb csapást mért a magyar médiára. Majd megtudjuk, hogy egyre több ugyan a hasonlóság Magyar- és Oroszország között, de Putyin (még) életben hagyta a független rádiókat. Igaz, Oroszországban sok újságírót tettek el láb alól, nálunk viszont a rádiót gyilkolják le – nyilatkozta Hardy Mihály hírigazgató. Arató András igazgatósági elnök pedig arról beszélt, hogy a Fidesz évei alatt hirdetési bevételeinek 90%-át veszítette el a Klubrádió, miután a kormány és a kormányközeli cégek kivonták hirdetéseiket a Klubrádióból. Mindenesetre a cikk, sok egyébbel egyetemben – felemlegeti a 7-es cikkely hatályba léptetésének esélyét.

Ez a téma viszont már át is vezet a BBC tudósítására, amely ugyancsak az Európai Unióra emiatt háruló kötelezettségeket feszegeti. Felvetődött: magas ugyan az unió támogatottsága Magyarországon, ennek ellenére nem kevesen vannak azok, akik többet vártak volna el Brüsszeltől, nevezetesen, hogy megállítsa Orbán mesterkedését a demokrácia lebontására.

Az osztrák közszolgálati rádió és tévé, az ORF is Brüsszel szemszögéből feszegeti a Klubrádió ügyét, miután Roberto Viola, az Európai Bizottság főigazgatója levelet intézett Stelbaczky Tiborhoz, hazánk brüsszeli nagykövetéhez, arra kérve őt, hogy sürgősen intézkedjék az Orbán-kormány, mielőtt helyrehozhatatlan hibát követ el, és még a pályázat elbírálásáig se kapcsolja le a Klubrádió sugárzását a 92,9 megahertzes frekvencián. A cikk címe is sokatmondó: Brüsszel a Klubrádióért kampányol. A nagykövetnek küldött levélben arra figyelmeztet Viola, hogy keményebb eszközökhöz fog nyúlni az Európai Unió, miután a jogállam forog ismét kockán, illetve a rádióra kiszabott büntetés korántsem áll arányban azzal a piti mulasztással, ami miatt megvonták a rádiótól műsorszolgáltatás jogát az FM-en. A cikk megjelenéséig semmilyen válasz sem érkezett az Orbán-kormánytól Brüsszel közbenjárására.

A kanadai CBC azt a párhuzamot mutatja be alapos részletességgel, amely a magyar és a lengyel kormány sajtószabadságot sújtó lépéseit veszi sorra. A lengyel a hirdetési bevételek magas megadóztatását vezeti be, Orbánék az egyetlen, közszolgálati feladatokat is ellátó független rádiót hallgattatták el. Mindkét kormányfő nacionalista, és 2004 óta profitál a tetemes mennyiségű uniós pénzalapokból, miközben a közösség legalapvetőbb értékeit tagadják meg. Nem mellesleg a Klubrádió megfosztása frekvenciájától azt mutatja, hogy Orbán stratégiát váltott, mert eddig általában a hozzá közeli üzletembereknek játszotta át a médiumokat. Most nem ez történt. A Závecz Research közvélemény-kutatás adataiból az is kiderül, hogy rosszul áll a szénája az Orbán-kormánynak: a koronavírus-válság meggyengítette a Fidesz eddig stabil pozícióját. Ellenben a választásokig a szokásos narratívával még csökkentheti a lemaradást.

A brit Daily Express arra keresi a választ, miért elfogult a magyar kormány irányába Ursula von der Leyen bizottsági elnök. A válasz első megközelítésben egyszerű – nyilatkozta a CNN-nek is Kati Piri, magyar származású holland uniós képviselő – szoros szavazatkülönbséggel a francia, a német és magyar támogatással szerezte meg elnöki posztját Ursula von der Leyen. Ráadásul belenavigálta magát egy olyan helyzetbe, amikor magyarázkodnia kellett a covid-vakcinák késedelmes szállításai miatt.