– Művésznő, hogyan fog megélni egy nyílt térben a zenei kíséret nélküli éneklés, amit leginkább intim templombelsőkben és előadótermekben ismerünk öntől?
– Ez számomra is talány lesz, de biztos vagyok benne, hogy az emberekhez itt is át fog jönni mindaz a szellemiség, amit képviselünk a műsorban, és az érdeklődésüket le fogjuk kötni. A Kárpát-medence jeles napjait vesszük sorra, megjeleni a többszólamúság is és mindenféle zenei ötlet, amit az a capella éneklésben el lehet érni. Nemcsak magyarul fogunk énekelni, hanem a multikulturális városra utalva szerb, sokác, bunyevác, szlovák dallamok is előjönnek. Azonos dallamok, más-más nyelvű variációk is felbukkannak, jelen lesz az egyházi zene, a régi zene is a volta dallamok esetében, és bizonyos dalokat Méhes Csaba kísér karakteres mozgással. Ez is érdekes kísérlet, magam is kíváncsi vagyok, hogyan sül el. Még az is elképzelhető, hogy a közönséget is bevonjuk a produkcióba. Mindezt egy alkalmi szoborkiállításnak is felfogható, izgalmas térben, mert a szobrok témája is nagyon összecseng a miénkkel. Olyan ősiség árad ezekből a szobrokból, ami a dalokban is ott van.
– Hogyan jött az ötlet, hogy az egykori tanítványait is bevonja, ebbe az akár újabb vizsgának is tekinthető produkcióba?
– Szeretek kísérletezni, és ez jó apropó volt, amikor a tanítványaimmal közös koncertre kértek fel. Egyre jobb és jobb dolgok jutottak eszembe, jó érzés volt, hogy az ilyen helyzet mi mindent hozhat ki az emberből. Jó ideje érlelem az ötleteket, a lányoknak is tetszik, első szóra jöttek, bár nekik megterhelő, hogy több nyelven kell szöveget tanulni, de ez nem hiábavaló, mert az övék marad, amit megtanultak. Jó látni a sikereiket, Orbán Johanna énekegyüttest alapított és lemezeket jelentetett meg, Paár Júlia a Tárkány Művek frontembere, Tímár Sára pedig, akit 6 éves korától tanítottam, már Junior Príma-díjas énekes, de azt kívánom nekik, hogy mindig legyen bennük kellő alázat a műfaj iránt! A fiatalságukkal is lehet hatni, ám ahhoz, hogy a nevük fennmaradjon, nagyon sokat kell tenni.