CES 2018: a Bosch az okosvárosokra épít

Stefan Hartung, a Bosch igazgató tanácsának tagja: „Az okosváros már régóta jövőkép. Most segítünk megvalósítani.” Viszlát, rossz levegő: a Climo valós időben méri és elemzi a levegőminőséget. Viszlát, árvíz: digitális árvízfigyelő rendszer felügyeli a folyók vízszintjét és időben figyelmeztet az áradás veszélyére. Viszlát, parkolóhely-vadászat: a Bosch 2018-tól 20 városában kínál közösségi alapú parkolást az Amerikai Egyesült Államokban.

Egyre többen költöznek városokba. Az Egyesült Nemzetek Szervezete becslése szerint 2050-ig a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is fokozódnak. Ennek megfelelően már ma is jelentős elvárásokat támasztunk az intelligens megoldások iránt. „Újra kell gondolnunk a városokat. Ennek egyik kulcsát azon technológiák jelentik, amelyek a városokat intelligenssé és élhetővé teszik” – mondta dr. Stefan Hartung, a Bosch igazgatótanácsának tagja a Las Vegasban rendezett CES (Consumer Electronics Show, Fogyasztói Elektronikai Kiállítás) szakvásáron. „Intelligencia nélkül hosszú távon egyetlen városnak sincs jövője, hiszen az összeomlást kockáztatja.”

A Bosch azon dolgozik, hogy a városokat és településeket felkészítse a jövőre. Intelligens mobilitás, jobb levegőminőség, fokozott kényelem és nagyobb biztonság, valamint számos új szolgáltatás – avagy a cél a lényegesen jobb életminőség a városokban és a lakóközösségekben. A technológiák és szolgáltatások beszállítója a világ legnagyobb elektronikai szakkiállításán számos új megoldást mutat be, amelyek intelligenssé teszik a városokat.

A CES 2018 szakkiállításon január 9–12. között látható a többi között az új, kompakt eszköz, amely a levegőminőséget valós időben méri és elemzi. Emellett megismerhető egy rendszer, amely a folyók vízszintjét figyeli és időben figyelmeztet a közelgő áradás előtt. Ezenkívül a parkolóházakban teljesen automatizált parkolást biztosító, és ezáltal a vezetőt tehermentesítő rendszer is szerepel a kiállított megoldások között.

Bizonyos nagyvárosok már ma az okosváros szinonimájaként tekinthetők – például Barcelona, Szöul vagy London. Világszerte kis és nagy települések egyaránt okosváros-megoldásokba invesztálnak. Az okosvárosok piaca évente 19 százalékkal nő, és 2020-ra évi 800 milliárd dolláros (680 milliárd eurós) forgalmat ér majd el. A Bosch ebben hatalmas üzleti lehetőségeket lát. „Az okosváros régóta élő jövőkép, mi most segítünk megvalósítani. A Bosch kiváló helyzetben van, hogy a hálózatba kapcsolt várost technológiai és gazdasági sikerré alakítsa” – fejtette ki Hartung. A vállalat jelenleg 14 átfogó okosváros-projekten dolgozik, a többi között San Francisco, Szingapúr, Tiencsin, Berlin és Stuttgart városaival közösen, a közeli jövőben pedig további városok követik majd őket. Az üzleti területeken átívelő kezdeményezésekkel a vállalat a múlt két évben bő egymilliárd euróra duplázta árbevételét, és a bevételek továbbra is növekvő tendenciát mutatnak.

A San Francisco közelében fekvő San Leandroban a vállalat 5000 utcai lámpát szerelt fel LED-technológiájú intelligens világítótestekkel és központi vezérlőrendszerrel. Így a közvilágítás csak akkor kapcsol be, amikor valóban szükséges a mesterséges fény. Ezzel a megoldással San Leandro a következő 15 évben hozzávetőlegesen nyolcmillió dollárt takarít majd meg. „A kis és nagy városok számára kínált intelligens megoldásaink energiát és pénzt segítenek megtakarítani” – közölte Mike Mansuetti, a Bosch Észak-Amerika elnöke a Bosch CES-en tartott sajtótájékoztatóján.

A Bosch érzékelőivel mérhető és elemezhető a százezer lakosú San Leandro levegőjének minősége. Közlekedési torlódás esetén pedig a kamerák képe alapján a forgalomirányító rendszer automatikusan eltereli a forgalmat egy másik útvonalra.

A hálózatba kapcsolt városok egyik alapvető feltételét teremtette meg a dolgok internete (internet of things, IoT). Ez minden területre hat: a Gartner felmérése szerint világszerte 2020-ig körülbelül 230 millió házat kapcsolnak hálózatba – ez az összes háztartás 15 százaléka; addigra ezt a piacot 250 milliárd dollárra bővülhet. Ugyanebben az időben világszerte már több mind 20 milliárd, hálózatba kapcsolt berendezést használunk majd – füstjelzőket, riasztókat, villanyórákat, háztartási készülékeket, és még sok minden mást is. „A Bosch idejekorán felismerte az ebben rejlő lehetőségeket – mondta Hartung. – Elektromos termékcsoportjaink több mint fele már ma is hálózatba kapcsolható – 2020-ig pedig mindegyik azzá válik. Ám itt még nem állunk meg: minden termékhez kínálunk szolgáltatásokat.”

Az okosvárosokhoz kapcsolódó gyors fejlesztés fontos mozgatórugója a mesterséges intelligencia (MI). A Bosch e területen tovább bővíti kutatásait. Tavaly a vállalat megnyitotta kutatóközpontját a mesterséges intelligencia fejlesztésére, amely mára száz munkatársat foglalkoztat Renningenben (Németország), Palo Altóban (USA) és Bengaluruban (India). A Bosch 2021-ig mintegy 300 millió eurót fektet a kutatóközpont bővítésébe. A vállalat abból indul ki, hogy tíz éven belül mesterséges intelligencia nélkül elképzelhetetlen lesz szinte bármilyen termék.

A városok legnagyobb kihívásai közé tartozik a levegőminőség. Az intelligens technológiák jóvoltából a városok gyorsabban és célzottabban hozhatnak a levegőminőség javítását célzó intézkedéseket. Ennek azonban előfeltétele az adatok pontos mérése. A CES 2018 kiállításon a Bosch bemutatja az Intellel közösen kifejlesztett Climo mikroklíma-felügyelő rendszert. Ez a levegőminőség szempontjából fontos 12 paramétert mér és elemez – egyebek között gázokat, így például a szén-dioxidot és a nitrogén-oxidot, ám a hőmérsékletet is, valamint a relatív páratartalmat. Ráadásul százszor kisebb a hagyományos rendszereknél, és a régieknek csupán tizedébe kerül. A Climo elnyerte a CES 2018 innovációs díját az okosvárosok kategóriájában.

Az éghajlatváltozás a világ számos régiójában megváltoztatja az időjárást. A kutatók az erős esőzések miatt gyakrabban előforduló áradásokra számítanak. Eddig a folyók vízállását mechanikus módon mérték. Mire ezek az adatok harmadik felek számára elérhetővé válnak, akár órák is eltelhetnek. Nem így az új árvízfigyelő rendszerrel (Flood Monitoring System), amelyet a Bosch a CES 2018 kiállításon mutat be először. Ez a megoldás digitálisan, valós időben felügyeli a folyók vagy a települések közelében található egyéb vizek vízállását, így időben figyelmeztet egy közelgő áradás előtt. A Bosch kísérletként teszteli a rendszert Ludwigsburgnál a Neckar folyón: ultrahang-érzékelők és kamerák figyelik a vízszint, a vízsebesség és az átfolyási mennyiség változásait. Az adatokat a rendszer a Bosch IoT-felhőjébe továbbítja feldolgozásra. Ha egy kritikus határt ér el az adott érték, a városvezetés, az érintett lakosok, cégtulajdonosok sms-ben jelzést kapnak. Így idejében intézkedhetnek az árvízkárok kivédésére. A megoldás iránt már most érdeklődnek olyan indiai és dél-amerikai települések, amelyeknek gyakran kell megküzdeniük az áradásokkal.

A városi forgalom 2050-ig körülbelül harmadával nő. A Bosch azon dolgozik, hogy a holnap mobilitását balesetmentessé, stressz- és emissziómentessé alakítsa. A vállalat számos megoldást mutat be a CES 2018 szakvásáron, amelyek az e célhoz vezető utat szolgálják. A Bosch okosváros-projektjeinek nagyjából felében szerepet játszik a városi közlekedés. A parkolás az egyik kiemelt téma ezek közül. Az amerikai autósok évente több mint 40 órát töltenek manapság torlódásban vesztegelve, ezzel bő 160 milliárd dollár veszteség keletkezik. Ennek az időnek körülbelül harmadát csupán a parkolóhelyek keresése teszi ki. Ám a Bosch e területen is kínál megoldást: a közösségi alapú parkolással a vállalat átveszi a parkolóhelyek utáni kutatást. Miközben halad az úton, az autó automatikusan felismeri és megméri a várakozó járművek közötti üres helyeket, és ezeket valós időben egy digitális térképre feltölti. Így az autósok közvetlenül a szabad parkolóhelyhez navigálhatnak. A Bosch ezt a szolgáltatást már több németországi városban, többek között Stuttgartban teszteli. Idén ehhez 20 amerikai nagyváros csatlakozik, például Los Angeles, Miami vagy Boston.

Rövidesen a Bosch és a Daimler egy új parkolóházi szolgáltatásba kezd: az automatizált parkoló-inast (Automated Valet Parking). A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában az autók szabad parkolóhelyet találnak maguknak és be is állnak oda – mindezt sofőr nélkül. Az eredmény kevesebb stressz és hatékony helykihasználás: akár ötödével több jármű is elfér így ugyanakkora területen. A teljesen automatizált parkolást többek között a parkolóház intelligens infrastruktúrája teszi lehetővé, amely összeköttetésben áll a jármű fedélzeti szoftverével. A Bosch nemrég Frost & Sullivan 2017 Technológiai Innovációs Díjat kapott a vezető nélküli parkolás megoldásáért.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a városok a világon megtermelt energia háromnegyedét fogyasztják; ennek 40 százalékát az épületek. A világszintű energiafelhasználás 2035-ig 30 százalékkal nő a BP Energy Outlook 2035 tanulmány alapján. A Bosch számos megoldással rendelkezik, amelyek az intelligens energiamenedzsment segítségével csökkenthetik az áramfelhasználást. Ezek egy példája a Bosch DC mikrohálózat, amely nagy épületek vagy épületegyüttesek áramellátására szolgál. A mikrohálózatok rendkívül környezetkímélők, hiszen az energiát rendszerint megújuló forrásból nyerik. A hagyományos erőművekkel szemben a DC mikrohálózatokkal akár tíz százalék energiamegtakarítás is elérhető. Ezenkívül önállóságuknak köszönhetően igazán megbízható áramellátóként szolgálnak, még akkor is, amikor időjárási vagy biztonsági okok miatt a hagyományos hálózat nem elérhető.