Challenge24 – 13. nemzetközi programozóverseny

A Challenge24 Európa egyik legnagyobb és legrangosabb versenyének számít, melyre a február 21-i nevezési határidő előtt egy héttel, már 250 csapat jelentkezett szerte a világból. A háromfős egyetemista és már profi programozókból álló csapatok a február 23-i ötórás, internetes előválogatóból juthatnak be a budapesti döntőbe, melyet április 26-28. között rendez meg a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete.

A Challenge24-en részt vevő csapatoknak a versenyen gyors és precíz kódírási képesség mellett szükség van matematikai, hálózati, mesterséges intelligencia, algoritmuselméleti és számítógépes-grafikai jártasságra, valamint jól működő csapatmunkára. Az elődöntő öt órája alatt 6–8 különféle ismereteket kívánó feladatot adnak ki a szervezők, így a hatékony munkamegosztás elengedhetetlen a jó szerepléshez.

Holnap, február 16-án tét nélkül gyakorolhatnak is a csapatok, hogy még az éles forduló előtt összeszokhassanak.

Az idei feladatsort is a múlt három évben nagy sikert aratott feladatok írói találják ki – köztük olyanok, akik maguk is sikeres, döntős versenyzők voltak.

A versenyen részvételt az idén is sok külföldi egyetem is ajánlja hallgatóinak, valamint cégek sora – a SAP, a versenyalapító Fornax, a Google, a Skype, a Yahoo – is támogatja.

A Challenge24-en a múlt években a világ legjobb programozói is egyre nagyobb számban indulnak, így például az egyik legnagyobb programozói közösségi portál (TopCoder) legjobb ranglista-pontszámokkal rendelkező tagjai is rendszeresen részt vesznek. A vándorkupa és Challenge24-es hagyományaihoz tartozó gyűrűk mellett ez alkalommal is értékes tárgynyereményekre számíthatnak a verseny nyertesei és helyezettjei.

Jelentkezés február 21-ig a verseny weboldalán, ahol megtalálhatók az feladatok.