Melyik a legígéretesebb új civilszervezet, és melyik volt a legütősebb kommunikációs kampány a civil szektorban? A NIOK Alapítvány által alapított Civil Díj a legvonzóbb és legizgalmasabb civil kezdeményezéseket díjazza. (Kerekes Zsuzsa fényképe a tavalyi díjátadó gálán készült.)
A program célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, különösen újszerűek, rendkívüli összefogást gerjesztettek, változást indítottak el, vagy „csupán” jó példával szolgálnak a többi civil számára. A díjátadó gála évről évre a civilek munkájának ünnepe és a civil szervezetek találkozóhelye.
A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány küldetése a hazai civil ágazat megerősítése és az adományozás fejlesztése. A díj célja ezért az is, hogy minél többen megismerjék a szektor kiemelkedő kezdeményezéseit, és erősödjék a szervezetekbe vetett bizalom.
„A Civil Díj egyik létrehívójaként úgy döntöttünk, hogy ezentúl önálló díjjal jutalmazzuk a helyi kezdeményezéseket: azokat, akik a közösségeket szólítják meg, aktivizálják, emelik fel, és ezzel teszik élhetőbbé, vidámabbá a mindennapjainkat. Ők azok, akik sokszor nagyon kevés forrásból, de jó ötletekkel, sok lelkesedéssel, önkéntes munkával adnak példát mások számára is”– mondta Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója, a zsűri egyik tagja.
Kettő híján száz munka érkezett a nyolc szakmai kategóriában kiírt pályázatra. A pályázók között található közösségi alapítvány, vidéki tanoda, társadalmi vállalkozás és művészeti kezdeményezés is. A nyolc kategória nyerteseit a nem nyereségérdekelt és a nyereségérdekelt ágazatot is képviselő bíráló bizottság választja ki. A döntőbe jutott szervezetek online szavazáson vesznek részt; a közönségdíjat a legtöbb egyetértő voksot elért szervezet kapja. A díjátadó gálát május 7-én rendezik meg a MagNet Közösségi Házban.
A Civil Díj főtámogatója, a nonprofit szektor segítésében kiemelkedő szerepet vállaló MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba kiemelte, hogy azért tartja fontosnak a díjat, mert a civil szervezetek sok nehézséggel, problémával szembesülnek az egyre szűkülő térben, és ez a díj az erőfeszítéseik elismeréseként erőt adhat a folytatáshoz.
Bizonyítja: megéri a sok befektetett munka, és másokat is serkenthet.