COVID-19: 37 ezer millió euróról döntöttek

Az Európai Parlament mai rendhagyó plenáris ülése jóváhagyta a COVID-19 járvány elleni közös fellépés jegyében beterjesztett három kulcsfontosságú intézkedést.

Az európaiaknak és a vállalatoknak a válságkezelésben segítséget nyújtó, sürgős intézkedéseket alig két héttel azután szavazta meg a Parlament, hogy a Bizottság benyújtotta az erről szóló jogszabály-tervezetet.

A jóváhagyott javaslatok:

# Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezés. A csomag a lehető legrövidebb időn belül 37 ezer millió eurót juttat a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe sodródott európaiaknak, régióknak és országoknak. A forrást az egészségügyi rendszerek, kis- és közepes vállalkozások, munkaerőpiacok támogatására és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére használhatják fel a tagállamok. A javaslatot 683 szavazattal, egy ellenszavazat és négy tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

# Az Európai Unió Szolidaritási Alapjának kiterjesztése közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. A lépéssel 2020-ban további 800 millió euró válik elérhetővé az európai országok számára. Az alapból finanszírozható területek közé felveszik a közegészségügyi vészhelyzetet, ezzel kapcsolatban az orvosi segítségnyújtás és a betegség megelőzését, megfigyelését, valamint ellenőrzését szolgáló intézkedések támogathatók. A javaslatot 671 szavazattal, három ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

# A reptéri résidőkre vonatkozó uniós szabályok ideiglenes felfüggesztése. Az intézkedésnek köszönhetően a légitársaságok leállíthatják a járvány alatt üresen közlekedő járataikat. A szabályok ideiglenes felfüggesztése miatt ugyanis a fel- és leszállásra használható idősávokat nem kell többé kihasználniuk ahhoz, hogy azokat a következő évadra is megtarthassák. A „használd fel vagy elveszíted” szabályt az egész idei nyári szezonra, azaz 2020. március 29-től október 24-ig felfüggesztik. A javaslatot 686 szavazattal és két tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

A Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia a Parlament álláspontját. Az elfogadott jogszabályok azt követően lépnek életbe, hogy az Unió Hivatalos Lapjában a következő napokban megjelennek.

Az elfogadott szöveg itt lesz elérhető (2020.3.26.)
A vita felvételről (2020.3.26.)
Az Európai Parlament COVID-19 honlapja
A közlekedési Bizottság sajtóközleménye: A Közlekedési bizottság a COVID-19 miatt üres repülőjáratok leállítását ígéri (2020.3.13.)
A Regionális Bizottság sajtóközleménye: Koronavírus: sürgős támogatás az európaiak, a régiók és az országok számára (2020.3.17., angolul) A Halászati Bizottság sajtóközleménye: COVID-19: A halászati ágazatra gyakorolt társadalmi-gazdasági hatás kezelése (2020.3.19.)
EP kutatószolgálat: A repülőtéri résidőkre vonatkozó uniós szabályok felfüggesztése
EP kutatószolgálat: Koronavírus-reagálásái beruházási kezdeményezés
EP kutatószolgálat: Jelentős közegészségügyi vészhelyzetbe került országoknak nyújtható pénzügyi támogatás (angolul)
Európai Bizottság: Európai koordinált válasz a koronavírusra: Kérdések és válaszok