(Alicantei tudósítónktól) Bajba jutottakon segít a spanyol kormány. Tegnap elfogadtak egy intézkedéscsomagot, melyben többek között félmillió család albérleti támogatásáról és a vállalkozók megsegítéséről van szó. Az albacetei kórházak továbbra is küzdenek a beérkező betegek számával, nem tudnak több intenzív ellátásra szoruló embert fogadni. A Decathlon felfüggesztette a búvármaszkok árusítását és felajánlotta a termékeket a spanyol kórházaknak. (A La Vanguardia képén: kiadó, eladó lakások hirdetései.)
Járulékfizetési moratóriumot hirdetett a kormány azoknak a vállalkozóknak, akik bizonyíthatóan elveszítették munkájukat a járvány miatt vagy pedig bizonyítani tudják, hogy visszaesett a bevételük a szükségállapot kihirdetése óta. Rajtuk kívül félmillió bajba jutott családot segítenek albérleti támogatással, illetve kilakoltatási moratóriummal, mely egyelőre hat hónapra szól. Automatikusan meghosszabbodnak a lejáró albérleti szerződések és befagyasztják az albérleti díjakat, hogy az ingatlanosok/tulajdonosok ne emelhessenek – a rendkívüli helyzetre hivatkozással – a lakbéreken. A bajba került hiteleseknek sem kell fizetniük három hónapig. Emellett kamatmentes hitelt vehetnek fel azok, akik nem tudják fedezni kiadásaikat. Ezt a kölcsönt hat év alatt kell majd visszafizetni, nehézségek esetén ez az idő 10 évre hosszabbítható. Az intézkedések célja, hogy mindenkinek meglegyen az alapvető biztonságérzete, Arra az esetre is felkészült a kormány, ha esetleg valakinek a válság után sem lesz miből kifizetnie a megélhetési költségeit. Erre az esetre minden rászorulónak fenntartanak egy havi 600 eurós alapot, amely szükség esetén 900 euróra bővíthető. A cél az, hogy senkinek se kelljen attól tartania, hogy fedél nélkül marad.
Az egészségügyi intézményekből továbbra is nyomasztó hírek érkeznek. Az albacetei kórház aneszteziológiai szolgálatának vezetője, Ramón Peiró (az RTVE képén) azt mondta az RTVE-nek, hogy az összes intenzív ágyuk foglalt, nem tudnak több beteget lélegeztetőgépre kapcsolni. Toledóból számítottak 25 gépre, de a szállítmány egyelőre nem érkezett meg, 5-6 napja várják őket hiába. Hozzátette: vannak pácienseik, akiket már csak a műtőkben tudtak elhelyezni.
Akadnak olyan páciensek a városban, akik három vagy még több napot várnak arra, hogy ágyat kapjanak. Többször előfordult, hogy mire egy ágy felszabadult, már késő volt – ezt egy 38 éves koronavírusos fiatalember nyilatkozta a csatornának.
A Decathlon tegnap bejelentette, hogy leállítja a búvármaszkok értékesítését és ingyen a kórházaknak adja a felszereléseket.
Az egészségügyi miniszter délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: „kemény hét lesz a mostani”, de lassan ki lehet jelenteni, hogy beléptünk a „stabilizálódás” állapotába. Tájékoztatott arról is, hogy országszerte naponta 15–20 ezer tesztet végeznek el azokon, akik a rizikócsoportba tartoznak, így igyekezve a járvány visszaszorításán. Az összes most érkező tesztet ellenőrzik a III. Carlos intézetben, hogy megfelelnek-e az előírt követelményeknek. Csak ezután osztják szét őket a provinciák között. Hozzátette azt is, hogy betegeket még nem csoportosítottak át a kórházak között, eszközöket viszont már igen.
A koronavírussal fertőzöttek száma Spanyolországban ma reggel meghaladta a 100 ezer főt. Jelenleg 102 136 beteget tartanak nyilván a kórházak, 9053-an vesztették életüket eddig. Ugyanakkor pozitív adat, hogy a múlt napokhoz képest jóval kevesebben haltak meg az utóbbi 24 órában: összesen 589-en az előző napi 849 emberrel szemben. A riasztási és veszélyhelyzeti koordinációs központ vezetője, Fernando Simón után megbetegedett a rendőrség operatív törzsének igazgatóhelyettese, José Ángel González is, aki rendszerint Simónnal együtt tartott sajtótájékoztatókat a múlt napokban. Jelenleg mindketten otthonukban lábadoznak, karanténban.