Nem megjósolható, hogy az idén miként alakulnak egy családi ház felépítésének költségei, de azt már látható, hogy mitől függ a várható kiadások végösszege. Az építőipari szoftverét Magyarországon is forgalmazó bécsi székhelyű cég, a PlanRadar magyar nyelvű blogján kzétett szakmai áttekintés szerint az idén is nagy lesz a szórás, és borítékolható a drágulás. (A nyitó képhez: foto Jeanette Dietl / stock.adobe.com)
Máris tudható, hogy az egy négyzetméterre vetített kivitelezési árakban jelentős, akár kétszeres különbségek is lehetnek 2023-ban, attól függően, hogy a leendő háztulajdonosok pontosan hol, milyen méretű, jellegű, felszereltségű ingatlant rendelnek meg. A számításokat az alapanyagárak és a költségek erős ingadozása is megnehezíti, éppen ezért kiemelten fontos a tervezési és kivitelezési folyamatok folyamatos felügyelete, kézben tartása, aminek hatékony eszköze a digitalizáció.
A PlanRadar szerint az önálló családi ház építésére vállalkozók a legdrágábbnak számító fővárosban négyzetméterenként 786, a legolcsóbbak közé sorolható észak-magyarországi régióban 370 ezer forint/négyzetméter kivitelezési költséggel kalkulálhatnak az idén. Ez az összeg a kivitelezők munkadíját, valamint a burkolatok árát is tartalmazza, viszont nincs benne a telek ára, ami a helyszíntől függően nagy eltéréseket mutat.
A legolcsóbb térségek közé tartozó Szabolcsban már néhány millió forintért is találhatunk alkalmas területet. Egy hasonló paraméterekkel rendelkező építési telek Budapesten vagy az agglomerációban akár ennek a 3-4-szeresébe is kerülhet. A kivitelezés költségeit nagymértékben meghatározza, hogy a megrendelő milyen típusú és felszereltségű házat szeretne. Országos átlagban átlagosan négyzetméterenként ezekkel az összegekkel lehet számolni:
- családi ház: 600 000 Ft
- konténerház: 450 000 Ft
- könnyűszerkezetes, szerkezetkész ház: 350 000 Ft
- könnyűszerkezetes félkész ház: 450 000 Ft
- könnyűszerkezetes kulcsrakész ház: 550 000 Ft

Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselőjetudósítónknak a többi között elmondta, hogya költségekben mutatkozó látványos eltérések, a folyamatosan változó alapanyagárak, a gazdasági helyzet alakulása miatt felértékelődik azoknak a megoldásoknak a szerepe, amelyekkel nyomon követhetők a kivitelezés fázisai, szükség esetén rugalmasan módosíthatók az eredeti tervek. Egy családi ház építésénél is tetemes összegek, sok idő takarítható meg azzal, ha digitalizálják a munkafolyamatokat. Az építőipari szoftverek segítségével a beruházás részvevői azonnal értesülnek az esetleges módosításokról, új feladatokról, javul a hatékonyság. Egy-egy csúszás ma már egy családi ház építésénél is milliókkal növelheti a kiadásokat, a digitalizáció azonban segít kézben tartani a költségvetést.
A tervezéskor érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen alapanyagokra, felszereltségre van szükség. Nagy a választék, a minőségben és az árakban látványos a különbség. A beszerzést érdemes minél előbb elkezdeni az áringadozások megelőzésére. Az is mérlegelendő, hogy az olcsó termék is lehet drága, ha gyorsan elhasználódik, cserére szorul vagy a karbantartása hosszú távon túl sokba kerül. Célszerű ésszerű kompromisszumokat kötni. További hírek, elemzések az építőiparról a PlanRadar magyar nyelvű weboldalán.