Csalárdsággal jutott a csúcsra a cinikus hatalompolitikus Orbán

Hadd kezdjem ezúttal egy személyes megjegyzéssel. Tegnap elmentem a Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségére, a Várkert Bazárba, ahol Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt a gólyáknak – jó eséllyel az ország jövőbeli üzleti elitjének –, hogy a magyar gazdaság kiegyensúlyozottan fejlődött a járvány kitörésekor, amikor pedig a járvány miatt nagy szükség volt rá, megfelelő forrásokkal rendelkeztek az egészségügyi kiadásokhoz és a gazdaságvédelemhez is. „Nem az történt, mint 2008-ban, amikor hirtelen elfogytak az energiák, és a Nemzetközi Valutalaphoz kellett fordulni. Saját erőnkre támaszkodva védtük meg a munkahelyeket, nyújtottunk segítséget a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak, és tettünk meg mindent az újraindítás érdekében” – fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály a friss közgázosok előtt elhallgatott egy apróságot. Azt, hogy Budapest, Varsóval együtt még mindig azt várja, amit a többi EU-tagország már régen megkapott: a zöld fényt az Európai Unió helyreállítási alapjából rá eső összeg folyósításához.

A Handelsblatt, a német üzleti körök napilapja a hétvégén terjedelmes cikkben foglalkozott azzal, mekkora jelentőséggel bírna ez a pénz, ha a jogállamisági akadályok elhárulta nyomán hozzájuthatna a magyar, illetve a lengyel gazdaság. Nálunk 7200 millió euróról van szó, ami az éves magyar GDP 5 százaléka, tehát ha elosztjuk a tervezett finanszírozási időszak hat esztendejével, akkor az éves bruttó hazai termék 0,8 százaléka a tét. A lengyelek 36 000 millió eurója pedig másfélszer ekkora aránynak, az éves GDP 1,2 százalékának felel meg.

E két ország – írta a Handelsblatt – rá van utalva erre az összegre. Nem azért, mintha a magyar és a lengyel gazdaság ne gyógyulna szépen a válság után, és az első félévi adatok ne jeleznének növekedést – ebben tehát igazat kell adnunk Varga Mihálynak, ám a német gazdasági lap rámutatott arra, hogy a kitűzött uniós cél elérése, a környezetbarát gazdaságra való átállás ennél költségesebb lesz. A helyreállítási alap ráadásul a klímabarát gazdaság megteremtése mellett a digitalizálást is szolgálja. Ehhez képest a Handelsblatt szerint az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság nincs könnyű helyzetben, amikor Lengyelország úgy alakítja át az igazságszolgáltatását, hogy közben az Európai Bíróság joghatóságát is megkérdőjelezi, a magyar kormány pedig évek óta ügyködik azon, hogy a kutatást és a médiát saját irányvonalához igazítsa. Az, hogy von der Leyen szégyenletesnek nevezte az új magyar LMBTIQ-törvényt, csupán a legutóbbi epizódja Brüsszel és Budapest régóta tartó elidegenedésének – fogalmazott a lap.

Megszólaltatta a Handelsblatt Darvas Zsoltot, a Bruegel elnevezésű, kiemelkedően jóhírű brüsszeli gazdasági elemző műhely szakértőjét, aki szerint a magyaroknak és a lengyeleknek szánt pénz visszatartása óriási piaci hatással járna, e két állam esetében a felvett hitelek kamata megnőne, és ha a vita eszkalálódnék Magyarországgal, akkor az Lengyelországban is az EU-ból való távozás szándékát erősíthetné. Ezt a kijelentést, ha nagyon akarjuk, és merünk kicsik lenni, úgy is lehet értelmezni, hogy a lengyelek esetleges kilépése már valóban nagyon fájna az uniónak.

Maradjunk a német sajtónál. A jobboldali Die Welt napilap interjút közöl az újságíró-legendaként aposztrofált, 91 éves Lendvai Pállal, aki az osztrák média elismert Kelet- és Közép-Európa-szakértője. Lendvai cinikus hatalompolitikusnak nevezi Orbán Viktort, aki a Kínához és Oroszországhoz való közeledése miatt kiszámíthatatlan az EU számára.

Egyebek közt kifejti, hogy Kelet-Közép-Európában a politikai személyiségek döntő szerepet játszanak, gyakran állandóbb tényezőt jelentenek, mint a pártok, és ez egyébként nemcsak Orbánra, hanem Kádár Jánosra is igaz volt. Lendvai visszatekintése szerint Orbán számára akkor keletkezett esély Magyarországon, amikor koalícióra léptek a posztkommunisták és az egykori antikommunista liberális ellenzékiek. Ez – fogalmaz – olyan volt, mint ha a börtönigazgató közös céget alapítana a foglyokkal: halálos csapást mért a liberálisokra. Az akkor még viszonylag fiatal Orbánt nem terhelte a múlt, volt elég kitartása és elég nagy tehetsége, ellenfelei pedig hiteltelenné tették magukat, így 2010-től – hazugsággal és csalárd módon is – megszilárdította a hatalmát.

„Nagy csodálója vagyok Angela Merkelnek. De azt hiszem, egyik legnagyobb hibája az volt, hogy Lengyel- és Magyarországgal kapcsolatban nagy visszafogottságot tanúsított. Néhány negatív fejleményt el lehetett volna kerülni, ha Németország jobban beveti magát. Ezt már nem lehet helyrehozni” – mondja az interjúban Lendvai Pál, aki úgy véli, hogy ha Armin Laschet, a kereszténydemokraták jelöltje lesz a német kancellár, ő sem mutatkozik majd következetesnek Orbánnal szemben.

Lendvai szerint az „illiberális demokrácia” fogalmának a használata „hülyeség”, Orbánnak csak intellektuális alátámasztásul szolgál. Az ő célja a magyar állam átépítése. Magyarország nem illiberális demokrácia, hanem hibrid demokrácia, amely rendelkezik a demokrácia bizonyos díszítő elemeivel, így létezik egy kis ellenzéki média, adottak a személyes szabadságjogok, de minden hatalmi eszköz a Fidesz kezében van. Orbán „ebben a rendszerben a párt- és kormányfő. A Fidesz vele együtt áll és bukik” – mondja Lendvai Pál, a Die Weltnek adott interjújában.