Az orosz csapatok az invázió első pillanatától kezdve különös érdeklődést, egyfajta törzsi, vagy inkább politikai pedofíliát tanúsítanak az ukrán gyerekek iránt, akiket a megszállt területekről ezrével szállítanak el, és onnantól nasi-nak, vagyis a mieinknek nevezik őket, ami amolyan jólelkű megelőlegezése későbbi státusuknak, tudniillik az ukránból oroszba való átvedlésnek.
Mert hát addig hosszú az út a felejtésen és a tanuláson át. Felejteni persze az amúgy sem létező ukránságot kell, tanulni meg a nagy ajándékot, a létezések létezését, az oroszságot.
Nem mintha ez tetszenék a félrenevelt kicsiknek, de hát a gyereknek kuss a neve, azonban a magukat ukrán szülőknek tartó felnőttek is igen sajnálatosak.
Rengeteg velük a baj.
Itt van például a 15 éves Szasa Krajnyuk, és a barátja, Artyem, akiről fotó is készült azután, hogy a testvéri orosz erők elvitték szülővárosából: a katonai zubbony ujján Z betű, az orosz invázió jele, plusz az orosz zászló színei. A BBC beszámolója szerint a két fiút 13 másik gyerekkel együtt deportálták az észak-kelet-ukrajnai Kupjanszkból. Szasa mamája, Tetjana Krajnyuk, akinek pedig világosan megmondták, hogy maradjon a fenekén, egy hír nyomán Lengyelországon, és a balti államokon keresztül utazott az orosz határig, onnan gyalog ment át, amikor is az FSZB emberei elfogták, és megpróbálták kivallatni, mit tud az ukrán csapatok mozgásáról. Gyorsan és hihetően kiderült, hogy semmit.
Biztos, ami biztos, kiutasították.
Épp erre az időre esett, hogy Putyin megkönnyítette a „harci zónából kimentett” ukrán gyerekek orosz állampolgárrá nyilvánítását, és adoptálását helyi családok által. Maria Lvova – Belova gyerekombudsman (pardon, ombudswoman) csak annyit válaszolt a BBC érdeklődésére, hogy maga is adoptált egy tizenéves gyereket Mariupolból, és mellékelte a gyerek orosz útlevelét.
Íme, az édes pici janicsár egy új, boldog család körében.
Tetjana végül a kelet-ukrajnai Perevalksban talált rá a fiára, akit minden korábbi információ ellenére az oroszoknak még nem volt idejük elvinni.
Szasa azóta sem hajlandó beszélni arról, hogy mit élt át. Anyja szerint komor, félrehúzódó.
Egy másik történet a 13 éves Danilóról szól, akit a megszállt Herszonból a mamája elengedett egy kéthetes krími nyaralásra. Azt remélte, a gyerek felenged majd egy kicsit, elfelejti a háborús pszichózist. Csakhogy az oroszok közben kivonulni kényszerültek Herszonból, és közölték, hogy a gyerekek csak velük együtt térhetnek vissza, de a krími, jevpatorija-i táborban is csupán egy kis ideig maradhatnak: ha a szülők gyorsan nem jönnek értük, Oroszországba szállítják őket. Danilo édesanyja, Alla minden korrupciós csatornát igénybe vett, hogy napok alatt felvehesse az orosz állampolgárságot, és megkapja az útlevelet, amit megköveteltek tőle, majd ezerkétszáz fontnyi rubelért egy taxis átvitte a határon.
Egy szintén herszoni ukrán nőt, aki a Save Ukrain Foundation javaslatára utazott Moszkvába, hogy visszakapja a keresztfiát, és annak öccsét, letartóztatták, és vallatták. A nő elmondta, hogy az Anasztaszija nevű önkéntes utasítására azt kellett mondania a helyi hatóságoknak, hogy az orosz állampolgárság reményében utazott be, közben pedig a két gyereket előbb az ukrajnai Henicseszkbe kellett volna vinnie, ott kiállíttatni a gyámsági papírokat, majd Kijeven át Németország lett volna a végcél. A nőt, ahogy az orosz média fogalmaz, deportálták Oroszországból, hiszen hazudott a rendőrségnek, és nem vérrokona a gyerekeknek, tehát nincs joga elvonni őket az orosz hazafias neveléstől. Róluk azóta sincs hír.
De valahol élnek ők persze, nekik mondja most valaki, hogy ennyi volt az esti mese mára. Legyetek jók, szeressétek a ti jótevőtöket, Putyin bácsit, és álmodjatok oroszul. Dobruju nocs, jó éjszakát, gyerekek!