Egy másmilyen ország jelei

(Selmeci János jegyzete) Szerepeljátszás, helyezkedés, alámerülés és kibekkelés jellemez minket? Nem mindig. (A nyitó illusztráció forrása: https://pecs.ezalenyeg.hu)


A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai nem játsszák el a rájuk osztott szerepet. Lehetett volna úgy tenni, mintha elhinnék, hogy a Fidesz által elfoglalt intézmény urai a korábbihoz hasonló oktatást szeretnének folytatni, tovább akarnák nevelni a jövő szabad gondolkodású, tehetséges művészeit. El lehetett volna fogadni az ígéretet, hogy lesz pénz, lesz kampusz – legfeljebb kirúgnak néhány tanárt, vagy egyes órákon hülyeségeket beszélnek. Lehetett volna úgy tenni, mintha az az állítás, hogy valami nem elég nemzeti és nem elég keresztény, jelentene bármit is azon kívül, hogy nem elég fideszes, ellenben túl szabad.

Nem tettek úgy.

Ez az a szabadság, amit a hatalom végrehajtói és a nekik gazsulálók nem értenek meg. Háttérhatalmakat látnak ott, ahol annyi történt, hogy önálló, a saját sorsukért felelősséget vállaló fiatalok úgy döntöttek, megpróbálják megvédeni, amit fontosnak tartanak. Harcolnak, nem pedig kibekkelnek.

És ez egyáltalán nem kevés egy olyan rendszerben, ahol a kibbekkelés a jellemző. Az ellenzék a parlamentben tesz úgy, mintha az még mindig egy parlament lenne, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, az adóhatóság és az ügyészségek jogászai pedig úgy, mintha független intézményekben dolgoznának.

A népet sem zavarja, hogy a miniszterelnök legjobb barátja lett az ország leggazdagabb embere.

Nélkülük, nélkülünk ez a rendszer nem működne.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet megszüntették. A most tiltakozó hallgatók, ha végül vissza is mennek majd tanulni, már nem fognak úgy tenni, mintha az a régi egyetem lenne. Nem felejtik el azt sem, hogy milyen országban nem akarnak élni.