(Írta: M. Lengyel László) Szélsőséges. Nehéz egy – no, jó, egykor volt – újságírónak bevallania, hogy nehezen találja meg a megfelelő szót. Több, mint furcsa, szokatlan, atipikus, példátlan, mással nem összehasonlítható. Ha érti a kedves olvasó, hogy mire gondolok, akkor kijelentem: szerintem Moldova György a XX. század második felének és az új évezred első évtizedének legszélsőségesebb írója. (A nyitó képen: Moldova György és Palotás Katalin; foto: Blikk Rúzs/Pozsonyi Zita.)

Szélsőséges a témaválasztásaiban. Szélsőséges a nyelvezetében. Szélsőséges a humorában. Szélsőséges a műfajok kezelésében. Szélsőséges a munkamódszerében. Szélsőséges az életútjában. Az „irodalmi élethez” való viszonyában. A közönséghez való viszonyában és a közönség hozzá való viszonyában, ebben a vagy imádom vagy gyűlölöm koordináta-rendszerben. A politikai nézeteiben. Abban, ahogy sokszor a könyveit megjelentette. Mindenben! 

Miért ez a hosszú bevezető? 

Mert itt van az asztalomon – még mindig nem találok jobb szót – egy szélsőséges könyv. Besorolhatatlan. Az a címe, hogy Mindörökké Moldova. És van egy nagyon fontos (mint majd kiderül, Moldova szájából elhangzott, de időzőjelek nélküli) alcíme: Ugye, soha nem hagysz el? Szerzőként Palotás Katalin van feltüntetve, de ez csak egy szélsőség: sokan írták, sokan hozták létre ezt a könyvet, tehát megint csak szokatlan, furcsa, atipikus.

Dr. Palotás Katalin Moldova György titkos szerelme, bujkáló szeretője, a vágy és a házastársi tisztesség, a megszolgált szeretet kettősségében őrlődő társa volt sokáig, hogy aztán elengedjék egymást, majd újra egymásra találjanak, és a végén, mint a mesében, éljenek boldogan, amíg meg nem halnak

Igen ám! De csak az egyik, az író halt meg, a szerelmes, a szerető, a társ itt maradt, itt van ma is, hogy bemutassa azt a Moldovát, akit eddig senki sem ismert (mert ez nem egy Ady – Csinszka vagy éppen Karinthy – Böhm Aranka világ elé tárt történet, még csak nem is a sokkal szelídebb Babits – Török Sophie szerelem, főleg nem József Attila szerelmi bolyongásai.) Talán Dénes Zsófia került – mutatis mutandis – hasonló pozícióba. 

Szóval van ez a madárcsontú, ma már fizikailag is segítségre szoruló, idősek otthonában élő, de rengeteg szeretettel körülvett idős asszony, Moldova György sírig kísérője. Először is, el kell róla hinnünk, hogy valaha igazi vamp volt, aki megszerzett minden férfit, akire szemet vetett. Nekem könnyű. Részben szegedi gyökereim okán nem csak azt tudom, hogy Szeged még ma is a legfiatalosabb magyar nagyváros (és még inkább az volt sok-sok évtizeddel ezelőtt), a maga sajátos értékrendjével, igen, emocionális és szexuális etikájával, „nőfeleslegével”, tehát bátor, kezdeményező és tudatosan vadászó lányokkal, hanem azt is tudom, hogy a magyar gasztronómia Rézi néniig visszamenő fővárosaként a legszebb lányok városa is volt egy sajátos genetikai keveredés révén. 

Innen, ebből a közegből ezzel a háttérrel jött Katalin, és többet erről nem is mondanék azon kívül, hogy tudta, hogyan kell bánni egy Moldovával hasonló sajátos személyiséggel. 

A szélsőséges kötet második része az örök moldovai szerelem, a futball köré tömörül. Szále László, a kiváló szerkesztő ezúttal anyaggyűjtőként is pótolhatatlant alkotott. Annyiban volt könnyű neki, hogy egykor maga is tagja, játékosa volt a Szocreálnak, Gyuri csapatának, tehát volt honnan gyűjtenie. 

Szále munkássága nem áll meg a második résznél, jegyzi a Moldova-jelenség című esszét is, választ adva szinte mindenkinek, akik egyszerűen nem értették meg Moldova György irodalmi, politikai és társadalmi mibenlétét. 

Méltatlan lenne azt mondanom/írnom, hogy a kötet legértékesebb – ezért azt mondom, hogy az eddig leginkább pótolhatatlan – része a negyedik, az utolsó, amiben mindenki pontos képet kap a teljes életműről. 

Itt van tehát egy szélsőséges könyv. Ami kötelező olvasmány mindenki számára, aki szerette Moldova Györgyöt. És még inkább kötelező mindenkinek, aki nem szerette, vagy csak egyszerűen nem értette.

Palotás Katalin: Mindörökké Moldova – Ugye, soha nem hagysz el? k.a.s. kiadó, 2025