Egyre látványosabb Európa kettészakadása

Melyik csoportot támogatod? A Merkont vagy az Orbvinit? – kérdezi a The Jerusalem Post. (Az új szavakat Timothy Garton Ash, az Oxford Egyetem történésze alkotta.) Az izraeli újság vezető munkatársa, Jeff Barak mérleget von Orbán Viktor izraeli látogatásának végeztével. Megállapítja, hogy Izrael, legalábbis Netanjahu vezetése alatt egyre jobban tolódik a liberalizmustól az illiberalizmus felé.

Ennek egyértelmű jele volt az Orbán-vizit, majd a hasonló húrokat pengető olasz kormányfő, Matteo Salvini fogadása és legutóbb a lengyel holokauszt-törvény kormányzati támogatása. Az Európában egyre látványosabb a kettészakadás a merkonistákra – azaz a Merkel–Macron-táborra valamint az Orbvini, azaz  Orbán–Salvini-táborra – Izraelben is egyre nyilvánvalóbb. És ez veszélyezteti a cionista demokrácia alapjait. Ennek újabb tanúsága az épp most elfogadott Izrael nemzetállam-törvénye, amely a The Jerusalem Post szerint az araboknak azt üzeni, nem szívesen látunk benneteket Izraelben, és másodrangú állampolgárokká degradálja őket.

Tegnap több mint 100 ezren tüntettek Tel Avivban, igaz a homoszexuálisok béranyasága miatt, de a szerző, Jeff Barak számára megnyugtató, mert szerinte ez azt mutatja, mégiscsak van remény, nem lép az az ország az Orbvini útra.  

A pénteken elfogadott „Stop, Soros!”-törvény híre végigsöpört a nemzetközi médiában, így a Financial Times is terjedelmes cikkben foglalkozott a civil szervezetekre kivetett büntetőadóval. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ezzel egy időben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az EurópaiUnió hazánk ellen a különutas migrációs törvény illetve a Soros elleni kampány miatt, amely sérti az uniós normákat – mind etikai, mind jogi szemszögből. Megjegyzi, egyetlen képviselő sem volt hajlandó nyilatkozni a Financial Times-nak a megszavazott törvényről.

 

A Wiener Zeitungban olvasható: az osztrák néppárti Othmar Karas uniós képviselő szerint az, hogy Magyarország Amerikát követve hátat fordít az ENSZ globális migrációs tervének. Egyenesen az emberi jogok arcul csapásával ér fel – fogalmaz a politikus. A szociáldemokrata frakció alelnöke, Josef Weidenholzer pedig arra szólította fel kollégáit, Orbánnak ezt a húzását már ne tolerálják. A magyar kormány mindenkire nézve veszélyes – véli a Wiener Zeitung – Budapest már rég túlfeszítette a húrt.