Számtalan élmény, örömteli, sikeres esemény kapcsolódik a Filharmónia Magyarországhoz. A koncertszervező cég öt esztendő óta „hozza közel a zenét” a falvaktól a nagyvárosokig minden korosztályhoz.
Az ötödik évforduló alkalmából, december 11-én a budai Lánchíd Szalonban kiállítás nyílt a Filharmónia Magyarország 5 éve képekben címmel, amely január elejéig megtekinthető.
Az együttműködés fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a jubileumi év sajtótájékoztatóján megállapodást írt alá Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar megbízott ügyvezető igazgatója és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról, hogy a Fesztiválzenekar stratégiai partnere a vidéki bérletes koncertek megvalósításában a Filharmónia Magyarország.
Erdődy Orsolya elmondta: a Fesztiválzenekar nagyon jó partnerre lelt a Filharmóniában. A többi között olyan rendhagyó koncerteket idézett fel, mint amikor fiatal elítélteknek játszottak, szülészeten, árvaházban muzsikáltak. Egyre több a zenekar fővároson kívüli fellépése; a szervezésben a Filharmónia professzionális módon segíti a koncertező művészeket. A Fesztiválzenekar fontos céljának tekinti, hogy minél több gyermek szeresse meg a zenét, olyanok is, akik eddig még nem részesültek ilyen élményben, mert nem engedhették meg maguknak.
Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezetője kitért arra, hogy a társaság – mindenekelőtt jogelődeinek köszönhetően – hetedik évtizede szolgálja a klasszikus zene közönségét. A Filharmónia Magyarország a múlt 5 évben több mint egymillió hallgatónak szerzett országszerte örömteli pillanatokat. Ifjúsági és családi koncertjeik különösen népszerűek.
Az eseményt a Fischer Annie-ösztöndíjas Baranyai Barnabás csellójátéka tette még emlékezetesebbé. (Kép: Dombrovszky Ádám.)
A Lánchíd Szalonban január elejéig látható kiállításon az utóbbi öt év képes krónikáját láthatják az érdeklődők. Ez idő alatt a nézők és koncertek száma is harmadával nőtt. Világhírű előadók hangversenyeztek hazánkban, mások között a Londoni Filharmonikusuk, a Westminster Katedrális Kórusa, a The King’s Singers, Sebestyén Márta, Miklósa Erika, Ránki Dezső. A felnőtt és ifjúsági koncertek mellett nemzetközi versenyeket szerveztek, például a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt, valamint hagyományosan visszatérő fesztiválokat.