Életmód: ki mint él, úgy hal…

…vagyis az életmódhoz köthető krónikus betegségek a felmérések szerint, Európában és hazánkban is a vezető halálozási okok közé sorolhatók. Így ma már az életmód joggal vált orvosi kategóriává. A 2003-ban alakult Magyar Életmód-orvostani Társaság munkája egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen az életmód-orvoslás szerepe és helye a mindennapi gyógyításban nyomatékos szerephez jut, mi több, kiemelt tananyaggá vált az orvosok számára. Egy készülő új életmód-orvostani tankönyv is ezt támogatja. (A nyitó kép forrása: https://www.gesundheit.gv.at)

Mai fejlett társadalmak tagjainak az örömforrásai olyasmik, mint a betegségeket okozó cukros, zsíros ételek, alkoholos italok, a sok-sok üldögélés, heverészés, telefonunk felett, számítógépünk és televíziók elött, a már gyermekkorban elért túlsúlyunk, amellyel úgy érezzük, aktuálisan jó az élet. Holott már 40-50 évvel ezelőtt nyilvánosságot kapott az a tanulmány, amely kimondja: az életmód 44 százalékban felelős az egészségi állapotért. Talán újra kellene gondolnunk a jó élet definícióját, és másfajta örömforrásokat elővenni a süllyesztőből. Ismét felfedezhetnénk a hosszabb séták, az úszás, a futás, a bringázás endorfin-termelő hatását, a csipsz, csoki, nasi helyét visszahódíthatná a lédús, fogunk alatt hersenő gyümölcsök rágcsálása (az se drágább), a pörkölt, rántotthús, sültkrumpli szentsége sem megingathatatlan, persze, ha van hozzá belátás, elszánás, kitartás.

Mert: ha finanszírozott lenne az egészségügyben a megelőzés, akkor több szakszerű útmutatás, és meggyőző jó szó esnék minderről a háziorvosunknál, meg az összes rendelőben, ahol megfordulunk.

A doktorok ugyanis tudják: megelőzés nélkül nincsen medicina, de ez úgy látszik édes kevés. Különösen a hazai viszonyok között, amikor – ne szépítsünk! – egy meglehetősen beteg népesség kezét kéne megfogni és hathatós támogatást adni a már kialakult bajokban és elhatalmasodásukban. Mert az életmódváltás nemcsak megelőz, de gyógyít is. Ma a legtöbb orvos felírja a gyógyszert, elmondja, hogy fogyjon le a kedves páciens, és naponta legalább 30 percet töltsön intenzív mozgással, aztán útjára bocsátja isten hírével. Mert egyébként mit tudna tenni, a nemegyszer napi 80 beteggel, akit ellátni kénytelen.

Nemigen tudná hova irányítani azt sem, aki kellően fogékony a tanácsaira. Hol egy jó dietetikus, mozgásterapeuta, vagy ne adj isten, egy pszichológus, aki a hóna alá nyúlhatna a betegnek, aki megmondhatná neki, mit célszerű fogyasztania és mi módon, milyen mozgásból mennyi lenne megfelelő és hogyan győzze le berögzült rossz szokásait?

És aki, ha érdeklődő, és nyitott, akkor böngészget a számtalan internetes fórumon, és különféle okosságokat olvas el, amiknek nyilvánvalóan a nagy része üzleti csali, félinformáció vagy tán egészen kamu.

Hol az a hálózat, amiben a segítő szakemberek láncszemekként kapcsolódnak, és bárkinek elérhetőek? Egy optimista ábrándos jövőben, amelyet a Magyar Életmód Orvostani Társaság vizionál.

Persze, ha nem hinnének benne, akkor bele sem kezdtek volna munkájukba, amiről dr. med. habil Barna István, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati és Onkológiai Klinika docense, a Magyar Életmód-orvostani Társaság egyik alapítója, dr. Babai László, a társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának oktatója humánkineziológia szakon, és dr. Majorosi Emese háziorvos, életmódorvos, egészségkommunikációs szakember beszélt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szervezésében a sajtó munkatársainak. Méghozzá abban a reményében, hogy megsokszorozhatják hatékonyságukat, ha még több fórumon, még több emberhez jut el a munkájuk híre.

Egy járatlan út elején tartanak. A társaságban még a szerepük kijelölése, az irányelvek kidolgozása folyik, de már érzékelhető, hogy jó az irány. Nagy lépés lesz az idén, ha megjelenik minderről az a könyv, amit népes és színes szakember gárda ír és szerkeszt.

A cél pedig az orvosképzésnek készített tankönyvön túlmutat, hiszen alapvetésük a közérthetőség, hogy több legyen ez a munka, mint szakirodalom. Sokkal többen keresik a hiteles információkat és a segítséget, mint azt az egészségügy és a társadalom általános képe mutatja.