(Zöldi László Médianapló-bejegyzése.) Ágh Attila politológusnak felhánytorgatják a kormánypárti nyilvánosságban, hogy valaha tudományos szocializmust tanított. Egyetemistaként én sem szerettem a „tudszocot”, ettől azonban a nyolcvanhárom éves politikai elemző véleményét a huszonegyedik század harmadik évtizedében megfontolásra érdemesnek tarthatom. Ma például a Népszava hasábjain fejtette ki az álláspontját a legutóbbi napok leglátványosabb csörtéjéről, Menczer Tamás és Magyar Péter pécsi összekoccanásáról. Mondandójából két mozzanat emelhető ki. (A nyitó képhez: volt egyszer egy ellenzéki kerekasztal…)
Az egyik szerint „Magyar Péter időnként furcsa és kellemetlenkedő szövegeivel olyan hangnemet használ, ami nem illik a politikába.” E gondolatmenetet a digitális mezőmben elég sokan fogadták kritikával. Mondván, hogy talán igaza van a neves politológusnak, de ezt nem most kéne hangsúlyozni, amikor a Fidesz kommunikációs igazgatója volt az agresszor. Én sem kedvelem a TISZA-párti politikus stílusát, különösen azt, hogy begurul, ha az újságírók kínos kérdést tesznek föl neki. Ha majd egyszer kormányzati tényező lesz, sokat kell dolgoznia azon, hogy elviselje a nyilvánosság okvetetlenkedő képviselőit.
Ágh Attila másik megállapítása, hogy „Az Orbán-rezsim sokáig jól tudta működtetni az információs monopóliumra épített rendszert.” Vagyis most már nem képes működtetni a kommunikációs gépezetét, hisz’ Menczer Tamás kocsmai stílusa zsákutca, mélypont. Hamarosan kiderül, vajon igaza van-e, az idézetben azonban van egy szó, amely már most vitára késztet. Ez a monopólium. Az ógörög-latin eredetű szó kiváltságos helyzetet jelent. Aki például monopolizál, az kizárólagosságra törekszik a gazdasági, politikai, kulturális életben.
E törekvés nem idegen Orbán Viktortól és a pártjától, de amíg Magyarország tagja az Európai Uniónak, a miniszterelnökünknek nem lesz monopóliuma. Nem csak, hogy meg kell tűrnie az ellenzéki nyilvánosság fórumait, hanem fügefalevélként használhatja is őket. „Lám, nálunk plurális a nyilvánosság, elvégre elviseljük a firkászok fürkésző tekintetét.” Ezzel magyarázható, hogy a személye körüli miniszter, Rogán Antal bátran mondhatja: „A Fidesznek nincs médiája.” (Telex.hu, 2023. november 14.)
Tényleg nincs. A kormány tulajdonában nincs újság. A Fidesznek nincs napilapja, csak félhivatalos szócsöve, a Magyar Nemzet. A KESMA-hálózathoz tartozó négyszáz-valahány szerkesztőség egy alapítványhoz tartozik. Aki olvassa a kormányzati nyilvánosság fórumait, természetesen tisztában van azzal, hogy a végrehajtó hatalom nótáját fújják, a tulajdonviszonyok mégis azt tükrözik, hogy jogilag nincs közük a hatalmon lévőkhöz. De ha végképp eldugul a brüsszeli pénzcsap, és esetleg kilépünk az Európai Unióból, vajon akkor mi lesz?
Akkor nem lesz szükség a szemérmet eltakaró fügefalevélre, és szemérmetlenül monopolizálhat a kormány. Egyelőre még nincs kizárólagossága, „csak” hatalmi fölényben van. Ezt az állapotot nevezik hegemóniának. Esetünkben azt jelenti, amit egy író pontosabban fogalmazott meg, mint az említett politológus. Konrád György szerint „Ez a kormány nem totalitárius, hanem hegemón hajlamú, hagy egy margót az ellenzéknek.”
De vajon mekkora ez a margó? Nyilván attól margó, hogy nem lehet nagyobb, mint a hatalmat gyakorlók nyilvánossága. Akár széljegyzetnek is nevezhetnénk, márpedig hatékony parlamenti ellenzék hiányában ezek a megnyilvánulások helyettesítik a hatalmon lévők ellenőrzését. Nem becsülném le a lap szélére szorult jegyzeteket, a kormányzati kommunikáció idei lejtmenetében például jelentős szerepet játszottak.
A Mérték Médiaelemző Műhelynek egy tavalyi felmérése szerint a hírfogyasztásban a margóra szorult vidéki (független) sajtó huszonegy százaléknyi hatékonysággal volt jelen. Azóta bekövetkezett az úgynevezett Magyar Péter-jelenség, a TISZA Párt a legnagyobb ellenzéki szervezet. A tavalyi margóhoz hozzátehetünk még néhány százaléknyit. Az a benyomásom, hogy a Fidesz hatalmi fölénye (hegemóniája) mintegy kétharmadnyi, a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék információs hatékonysága pedig a fővárosban szerkesztett orgánumokkal együtt eléri az egyharmadot.
Ágh Attila szakmájából kifolyólag tisztában van a monopólium és a hegemónia közti különbséggel. Vajon miért használja mégis a helyzetünkre és viszonyainkra kevésbé jellemző monopólium kifejezést? Alighanem azért, mert így folytatta az okfejtést: a monopóliumra és elnyomásra épített rendszernek „köszönhető, hogy a Fidesz négyszer kétharmadot szerzett a parlamenti választáson”. Ha viszont bizonyítható, hogy Orbánék képesek a plurális nyilvánosság látszatát kelteni, akkor a négy kétharmad egyéb okokkal is magyarázható. A veterán politológus felkészültségéből telik arra, hogy ezeket az okokat a hegemónia összefüggésében bontsa ki.
Tíz mondat a hatalmi fölényről
Az eddigi baloldali hegemónia megszűnését, a nemzeti kormány létrejöttét Isten ajándékának érzem. (Gyimóthy Géza kisgazda politikus, 24 Óra, 1998. augusztus 19.)
Orbán Viktor a szellemi élet és a sajtó megfélemlítése révén megpróbálkozhat a liberális baloldali tartós hegemónia megtörésével. (Lengyel László publicista, Népszabadság, 2010. április 30.)
Az MSZP, mely 1993–2006 között egyértelműen a legnagyobb magyar politikai párt volt, az idén tavasszal már az ellenzéken belüli hegemónia megszerzését tekintette egyedüli céljának. (Gavra Gábor és Seres László újságírók, Hírszerző.hu, 2010. szeptember 27.)
Vajon nem marad-e a szocialista párt pusztán egy dekoráció vagy inkább alibi a tizenöt-húsz évre tervezett jobboldali hegemónia számára? (Paul Lendvai bécsi újságíró, Népszava, 2010. október 16.)
A Fidesz hegemón jobboldali párt marad, nagyon széles politikai spektrummal, a középtől majdnem a jobbszélig. Lesz mellette a Jobbik, és lesz egy fragmentált balközép-demokratikus oldal. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Index.hu, 2012. február 13.)
Ez a kormány nem totalitárius, hanem hegemón hajlamú, hagy egy margót az ellenzéknek. (Konrád György író, Magyar Narancs, 2013. augusztus 15.)
Mérhetetlen becsvággyal és legalább akkora kirekesztő indulattal szolgálja a keresztény-nemzeti gondolat kulturális hegemóniáját. (Mészáros Tamás újságíró Fekete Györgyről, a Magyar Művészeti Akadémia alapítójáról, 168 Óra, 2013. február 21.)
Egyetlen választáson, egyetlen lépésben nem lehet helyreállítani az MSZP hegemón szerepét, támogatottsága nyolc-tíz évvel ezelőtti nagyságrendjét, és megoldani a baloldal összes szerkezeti problémáját. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Népszava, 2014. október 4.)
A hatalom térnyerése már több mint hegemón, de talán még nem monopólium. (Bragyova András volt alkotmánybíró az Orbán-kormányról, 168 Óra, 2015. február 5.)
Azzal van bajuk a libernyákoknak, hogy elveszítették hegemóniájukat a közoktatásban. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2023. augusztus 8.)