Bibó István (Bp., 1911. VIII. 7.–1979. V. 10.) Széchenyi-díjas (posztumusz, 1990) jogász, politikus, a magyar nemzet 1956-i hőse. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen állam-, majd jogtudományi diplomával végzett. 1938-ban bírósági jegyző, majd az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lett. A német megszállás idején menleveleket állított ki október 16-i letartóztatásáig. Rövid fogsága után a világháború végéig apósa, Ravasz László püspök bújtatta. 1945–47 között a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott, és a Nemzeti Parasztpárt delegálta a Jogi Reformbizottságba. Meghatározó résztvevője a választójogi törvény és az 1945. november 4-i választás előkészítésének.

A II. világháború után a Válasz rendszeres szerzője. 1946–50 között a Szegedi Tudományegyetem professzora és az MTA tagja. 1951-től az ELTE Könyvtár tudományos főmunkatársa. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. November 3-án államminiszterré nevezték ki. Másnap megkezdődött Magyarország ellen a szovjet katonai invázió, majd mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője, felhívást intézett egyfelől a magyar néphez, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen”; másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek döntését a leigázott magyarság szabadságáért. Miniszteri megbízatása november 12-én a kormány felmentésével szűnt meg. Újabb javaslatot dolgozott ki a „magyar kérdés kompromisszumos megoldására”, amelyet a Nagybudapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadott el. December elején India budapesti nagykövetével tárgyalt és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról című, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös írását. 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely német nyelven jelent meg a bécsi Die Presse című lapban. 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963. évi amnesztiával szabadult, majd nyugdíjazásáig a KSH Könyvtárában tevékenykedett. Nyugdíjas éveiben fordított, munkáit rendezte, kisebb műveket publikált. (Forrás: hu.wikipedia.org)

A születési centenáriumot köszöntő bélyegkép előterében az alkotó Bibó István látható, a háttérben legendássá vált mondata: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” olvasható, továbbá életének fontos évszámai (1956, 1958 és 1963), valamint az Országház sziluettje fedezhető fel. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékon A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (1946) című tanulmányának részlete olvasható. Alatta a munkásságára és a korra utaló szimbolikus grafikai kompozíció található: egy írógép összekuszálódott ütőkarjai utalnak életének viharos éveire, a rendezett ütőfejek – nevét, valamint születésének és halálának évszámait összegezve – örök érvényű életművét jelképezik. Az alkalmi bélyegző grafikáján Bibó István portréjának stilizált rajza szerepel.