Mivel a koronavírus-járvány miatt az emberek az idejük nagy részét vagy az egészet otthon töltik, növekedhet az összezártság és a stressz hatására a nők és gyerekek elleni erőszakos esetek száma. (A nyitó kép forrása: www.haz.de)
Most még fontosabb mint valaha, hogy gyors és hatékony segítséget kapjanak az érintettek. Bécs a megelőző támogatás mellett kötelezi el magát, és erre a célra az idén százezer eurót szán.
A támogatást két egyesület kapja: az egyik a „White Ribbon Österreich” (Fehér Szalag Ausztria). A szerveződés kanadai eredetű, bécsi irodáját 2001-ben hozták létre. Ez a legnagyobb olyan mozgalom, ahol férfiak állnak ki a férfiak által elkövetett erőszakos cselekedetek ellen. Az egyesület plakátokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal és online is igyekszik felhívni a figyelmet az erőszakmentes családi és párkapcsolatokra. Jelképe egy fehér szalag, amellye a tagok láthatóan kifejezik szolidaritásukat az egyesület eszméjével és másokat is erre buzdítanak.
A támogatásban részesülő másik egyesület a bécsi „Männerberatung”, vagyis egy férfiaknak szóló nonprofit csoport. Ez volt az első ilyen egyesület német nyelvterületen, 1984-alakult. Olyan férfiaknak nyújt klinikai és pszichológiai segítséget, akik nehezen birkóznak meg egyedül a hétköznapi stresszel vagy egyéb problémákkal, és emiatt esetleg agresszivitásba menekülhetnek.
„Minden bécsi nő és gyermek joga, hogy egy erőszakmentes világban éljen. Ezt úgy tudjuk elérni, ha az erőszak megelőző tevékenység munka a férfiaknál kezdődik. Velük kell mindenek előtt foglalkozni. Hálás vagyok a két alapítványnak, hogy áldozatos munkájával hozzájárul a családon belüli erőszak visszaszorításához” – jelentette ki Kathrin Gaal nőkért felelős városi tanácsnok.