Csodákra képes a pedagógusok hivatástudata

A jelenlegi nehéz helyzet megmutatta, milyen sok kezdeményezőkészség és önállóság van az iskolarendszerben és a pedagógustársadalomban – mondta az mta.hu-nak Pléh Csaba, aki szerint békés körülmények között is sokkal jobban kellene építeni a pedagógusok innovációs erejére.

A járványhelyzetben elsajátított képességek megőrzését és fejlesztését a Magyar Tudományos Akadémia gyakorló tanárokat és kutatókat összefogó, folyamatosan és hivatásszerűen tantervfejlesztéssel foglalkozó intézet alapításával és működtetésével támogathatná.

# Mik a tapasztalatai az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnökeként a közoktatás jelenlegi, távoktatási rendszerben való működéséről?

A járványhelyzetből fakadó feszültség az oktatásban valójában arra mutatott rá, mi mindenre képesek a pedagógusok és az iskolarendszer, amelybe most beleértem a diákokat és a szülőket is. Eleinte úgy tűnt föl, a távoktatás káoszt és összeomlást okoz. Ezzel szemben kiderült, hogy a tanári innováció mértéke és a szülői, családi fogadókészség is meglehetősen nagy. Az egymással intenzíven együttműködő pedagógusok rengeteg tartalmat kutattak fel, sok újat is készítenek, nagyon sok módszertani innovációval állnak elő, miközben már létező alkalmazásokat sajátítottak el készségszinten. Ez sok stresszel és olykor komikus mozzanattal járt ugyan, számomra a legmeghökkentőbb mégis az, milyen sok, kevéssé kihasznált kezdeményezőkészség és önállóság rejlik az iskolarendszerben és a pedagógus társadalomban. Ahhoz képest, ahogy az utóbbi tíz évben egyre inkább centralizálódott a magyar oktatás irányítása és ennek megfelelően a szerveződése, itt most a drámai körülmények miatt egy decentralizált helyzet jött létre. Nagyon sok energia szabadul fel, az új eszközök, felületek és az új módon bemutatott tartalmak kezelése során pedig mind a diákok, mind a tanárok nagyon sokféle új tudásra tesznek szert.

# Honnan merítik ehhez az erőt a tanárok, miközben a társadalmi megbecsültségük messze elmarad a kívánatostól, és honnan merítik a tudást ahhoz, hogy szinte a nulláról építsék fel ezt a távoktatási rendszert?

Ne felejtsük el, hogy a megbecsültségük hiánya és a centralizáció miatt kialakult másodlagos szerepük ellenére a tanárok igen jól képzett értelmiségiek. Most is kiderült, hogy a jól képzett értelmiségiek igenis képesek új helyzetek megoldására. Mindig elfelejtjük, hogy az értelmiségi munka nem csupán már meglévő protokollok végrehajtása, hanem állandó innovációt jelent a mindennapokban is. A jelenlegi nehéz helyzet sok kreativitást szabadított fel a pedagógusokban. Az elmúlt időszak érdekképviseleti kudarcai, a megszégyenítő helyzetek ellenére megmaradt bennük az új körülményekkel való megküzdés képessége. Ez azt az optimizmust erősíti, hogy igenis van mire építeni: az oktatási kormányzat békés körülmények között is sokkal jobban építhetne a pedagógusok innovációs erejére és kezdeményezéseire. David Cameron brit konzervatív politikus is arra a fő következtetésre jut nemrég megjelent önéletrajzi könyvében, hogy az iskola mindig akkor működik jól, ha minél kevésbé centralizált, és minél nagyobb szerepe van benne a helyi pedagógusközösségnek.

# Hogyan lehetne a most kialakuló értékeket átmenteni a hagyományos működés keretei közé, mit tehetnek ezért a tanárok, az oktatási kormányzat és a szakmai szervezetek vagy éppen a Magyar Tudományos Akadémia?

Számos olyan terület lesz, ahol a járványhelyzetben elsajátított képességeket a továbbiakban is használnunk kell. Az oktatásban én ennek három szintjét látom. Az elsőről az előbb már beszéltem, ez a tanárok kezdeményezőkészségének a megőrzése. A második a tartalom. Úgy gondolom, hogy az iskolarendszernek a majd visszaálló hagyományos oktatásban is meg kell őriznie a most kialakított eljárásokat. Ilyen például a webes oktatási tartalmak és a digitális házi feladatok alkalmazása. Az iskolarendszernek észre kell vennie, hogy a 21. századi diákoknak ez nem okoz nehézséget, nem idegen tőlük, és most a tanárok jó része is megtanulta a kezelésüket. Nagyobb szerepet kell kapniuk a különféle tantárgyakban használt digitális technológiáknak is, például a szövegértelmezési feladatoknál, demonstrációknál, modellépítéseknél. A digitális tartalmak alkalmazásával nagyon sokat tehetünk a tudományos értelemben vett kritikai szellem alakításáért is: a diákok megtanulhatják például, hogyan különböztessenek meg érvelési módokat, hogyan vehetik észre a logikai ugrásokat, félrevezetéseket, leegyszerűsítéseket. A harmadik megőrzendő dolog az integráció és a minőségbiztosítás. Én itt most nem szeretnék az oktatásirányításnak ötleteket adni ahhoz, hogyan támogassa a létrejött tanári szerveződések, fórumok megmaradását, de azt gondolom, hogy a minőségbiztosításban lehet szerepe a Magyar Tudományos Akadémiának, amelyre általában is igaz, hogy a jövőben sokkal tágabban kell értelmeznie ezt a szerepét. Ennek szellemi háttere az Akadémia három egymásba illeszkedő nagy tudományos közössége: a 360 akadémikus, a 3000 MTA doktora és a közel 17 000 köztestületi tag. Az oktatásban ez például azt jelentheti, hogy az MTA minősíti a digitális tartalmakat, és garanciát nyújt arra, hogy az általa akkreditált tartalmak és eljárások megfelelnek a tudomány felfogásának, mai állásának és tényeinek, másrészt pedagógiai-didaktikai szempontból megfelelően kidolgozottak. A következő 1-2 évben ez lehet az Akadémia egyik fontos érintkező felülete a társadalommal, együttműködésben a tanárokkal – a digitális oktatás körülményeit és tartalmait minősítő, támogató tevékenység. Erre az MTA létrehozhatna egy virtuális tanterv- és tananyagfejlesztési intézetet.

# Hogyan igazodnék ez az oktatásirányításhoz, illetve a Nemzeti Alaptantervhez?

Az Akadémiának érdemes elgondolkodnia azon, hogy mik a neveléstudományi sugallatai az új NAT bevezetése kapcsán kialakult nagy társadalmi vitának. A Nemzeti alaptanterv mint a törvény alapján hatévente újra megvizsgálandó fontos oktatásügyi dokumentum problematikája azért válik ennyire erősen átpolitizálttá, mert mindig csak kampányszerű feladatként jelenik meg, majd néhány év csönd után kezdődik az egész elölről. Eközben az oktatásirányításból hiányzik a rendszeres, tudományos alapú tantervfejlesztési munka. Szükség lenne arra – és ebben az MTA vezető szerepet játszhatna –, hogy létrejöjjön egy gyakorló tanárokat, tantervelméleti kutatókat és neveléstudományi szakembereket összefogó, 40-50 fős kutatóintézet, amely folyamatosan és hivatásszerűen tantervfejlesztéssel foglalkozna. Egy-egy tudásterület fejlesztésére így 8-10 ember jutna, ez nem olyan nagy létszám. Egy ilyen intézet felállítása gazdaságilag is indokolható: a jelenlegi NAT elsődleges keretszövegének kidolgozására 2 milliárd forintot kapott a Csépe Valéria által vezetett kutatócsoport egy évre, a további költségeket nem ismerjük. Egy 40-50 fős kutatóintézet éves költségvetése körülbelül 1 milliárd forint lenne. Bocsánat, hogy demagóg módon fogalmazok, de mivel az intézet folyamatosan körülbelül 1 millió diákot szolgálna, a magyar társadalomnak a minőségi tartalomfejlesztés évente és diákonként ezer forintjába kerülne. A Magyar Tudományos Akadémia azért lehetne az intézet működtetésére jó jelölt, mert már jelenleg is foglalkozik ilyen kutatásokkal: Lovász László, az MTA elnöke kezdeményezésére 4 éve indult a néhány százmilliós költségvetésű Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program, amelynek 19 kutatócsoportja a járványhelyzetben is támogatja a tanárok erőfeszítéseit. Az Akadémiának tehát van már tapasztalata, tudása ezen a területen is, amit a tantárgyi programok egészére ki lehetne terjeszteni.

Csépe Valéria, az MTA rendes tagja kérésére az alábbi információkat közöljük a jelenlegi NAT kidolgozásával kapcsolatos szövegrészhez: A 40 hónapos futamidejű projekt támogatását meghívásos pályázaton nyerte el a Csépe Valéria által vezetett kutatócsoport. Az EFOP 3.2.15 projektnek nem az egyetlen feladata volt a NAT-keretszöveg kialakítása. Feladatai közé tartozik a pedagógusok felkészítése, szakmai és digitális támogatása (tantervfejlesztő szoftver, helyi tantervkészítő kollaboratív felület, amit most próbálnak ki az iskolák; két oktatóprogram, a Matific és a myOn pilotjainak létrehozása stb.), továbbá az új eljárások és továbbképzési módszerek bevezetése a pedagógiai kultúrába.

# Visszatérve a jelenlegi helyzetre és a távoktatásra, mi van, illetve mi lesz azokkal a diákokkal, akiknek nem állnak a rendelkezésükre a szükséges technikai feltételek?

Ez egy nagyon fontos mozzanat, amely most újra felvetette a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok és régiók problémáját. Én úgy gondolom, hogy az oktatásirányítás morális kötelessége, hogy minden szempontból, emberi és technikai oldalon egyaránt egységessé és magas színvonalúvá tegye az állami oktatás rendszerét. Ennek fontos része az érintett technológiák hozzáférhetővé tétele. Szerintem célzott beruházásokra lenne szükség azokon a területeken, ahol ezek az iskolákban és az otthonokban hiányoznak. A jelenleg futó európai uniós és hazai fejlesztések jelentős részének erre kellene irányulnia.

# Erősítheti-e a mostani helyzet a tanárok társadalmi megbecsültségét?

Szerintem egyértelműen igen. A tanárok erőfeszítéseinek társadalmi visszhangja nagyon jó. Az emberek azt is látják, hogy a digitális oktatás jóval nagyobb erőfeszítéseket igényel, mint a megszokott körülmények között való tanítás, szertefoszlott az az illúzió a társadalomban, hogy a digitális oktatás a tanárok kényelmét szolgálná.

Igen, nőni fog a tanárok tekintélye, mert egyre többen látják, hogy a pedagógusok nem csupán elszenvedői a mostani állapotnak, hanem többségükben kezdeményezők és a helyzet irányítói.