Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli ma ellátogatott a testület Wilfried Martensről elnevezett épületének üzemi konyhájába, ahol napi 1000 adag ételt főznek jótékony célra.
A menzát nemrég nyitották újra azzal a céllal, hogy naponta mintegy ezer adag ételt készítsen el hajléktalanoknak, rászorulóknak, és a COVID-19 járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak. Tegnap már szétosztottak 500 adag ételt. Sassoli elnök a parlament „közösségpárti kapcsolatának jó példájaként” méltatta az akciót. Az ételadományok a következő cégekkel és szervezetekkel együttműködésben valósulnak meg: Restò du Coeur Saint Gilles, Douche FLUX, a Vöröskereszt és a CPAS Ixelles szociális központ.
Az Európai Parlament a járműflottája egy részét orvosok, ápolók és szociális munkások utaztatásához bocsátotta rendelkezésre. Az autók Brüsszelben és a környező településeken szállítják a dolgozókat otthonuk és munkahelyük között.

