Spanyol diákok: felsőbb osztályba léphetnek

(Alicentei tudósítónktól) Minden tanulót átengednek a következő tanévbe erről döntött ma az oktatási minisztérium. A tanév júniusban véget ér és a tanárok az elmúlt 6 hónap érdemjegyei alapján osztályozzák majd a diákokat. Közben ismét emelkedett az új koronavírusos betegek száma, amit az egyre sűrűbb teszteléssel magyaráz a kormány. (Nyitó kép: Fotó: Diario AS )

Nem hosszabbítják meg a tanévet a spanyol diákoknak. Az Oktatási Minisztérium és a tartományi vezetők abban állapodtak meg, hogy az elmúlt 6 hónap érdemjegyei alapján osztályozzák a gyerekeket és zárják le a tanévet júniusban. Akiknek felzárkóztató foglalkozásra van szükségük, azoknak nyáron kinyitják a tantermeket, de senkit sem köteleznek majd extra munkára; önkéntes alapon fog működni a bejárás. Az oktatási miniszter, Isabel Celaá azt mondta: évismétlésről csak kivételes esetekben határozhatnak az oktatók. Magyarul feliratozva.

Az ügyészség közben a szupermarketekben, egészségügyben és rendvédelmi szerveknél dolgozók érdekeit védi. Egyre több fotó kering ugyanis a közösségi médiában liftajtókra, lépcsőházak bejáratára kiragasztott papírokról, melyben a “lakóközösség” arra kéri a betegek illetve potenciális fertőzöttek közelében dolgozókat, hogy “amíg tart a járvány”, “hagyják el az otthonukat” és “keressenek maguknak más lakhatási lehetőséget”. A bíróságok szerint némelyik üzenet gyűlöletkeltő és bűncselekménynek számít. A lakóközösségek vezetői nem buzdíthatják kitaszításra, kirekesztésre a lakókat.

Fotó: La Nueva Espana

Fordítás: “A szomszédaid vagyunk és arra kérünk, hogy mindannyiunk egészsége érdekében keress másik lakást magadnak, amíg ez az egész tart, mert láttuk, hogy egy szupermarketben dolgozol. Sokan élünk itt, nem akarunk még több kockázatot. Köszönjük

Kiutasították Torreviejából azt a 62 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt töltött fel egy pánikkeltő videót közösségi oldalára (itt olvasható a cikk → https://infovilag.hu/panikkelto-bilincsben-jottunk-megfertozni-titeket/), melyben azt mondta, “Négyezer madridival együtt azért jött a városba, hogy kifossza a boltokat és megfertőzze a városbelieket”. Letartóztatása után a férfi azt mondta a rendőröknek, hogy “csak viccnek szánta az egészet”. Kérvényezték ideiglenes fogdába zárását bűnismétlés illetve szökés veszélye miatt, azonban a bíró úgy határozott, hogy “gyűlöletbeszéd” miatt inkább kiutasítja őt a városból.

Tegnap Tavernes de Valldignán jelentettek fel egy férfit, aki a tengerparton sétált. Helikopterről, hangosbeszélőn figyelmeztették, hogy menjen haza, ám a férfi a füle botját sem mozdította. A rendőrök végül személyesen mentek oda hozzá, hogy rendre utasítsák.

Ezt a 41 éves nőt Torremolinosban (Málaga) tartóztatták le. Meztelenül felmászott egy rendőrautóra, majd mikor a rendőrök megpróbálták józan belátásra bírni, erőszakoskodni kezdett velük. Végül kórházba vitték, hogy kivizsgálják az elmeállapotát.

A pamplonai Tudela városában egy család tagjait jelentették fel a karantén szabályainak megsértése miatt. Tizenheten gyűltek össze, hogy együtt ebédeljenek. Éjszaka ugyanott egy férfit bírságoltak meg, aki a barátjától indult haza néhány pohár sör elfogyasztása után – írja az EuropaPress.

Az elmúlt napok adataihoz képest ma viszonylag magasra ugrott az új betegek száma, 5.092-en jelentkeztek a kórházakban. Az elhunytak száma ugyanakkor nem növekedett számottevően, 523-an hunytak el az elmúlt 24 órában a koronavírus-fertőzés miatt.

Fotó: El País

Fernando Simon, a veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatója – aki maga is fertőzött volt – azt mondta: az új betegek száma valószínűleg azért gyarapodott hirtelen, mert a tartományok egyre több gyorstesztet végeznek el a lakosság körében, hogy kiszűrjék a vírus hordozóit és elkülönítsék őket az egészségesektől.

A kormány az elmúlt két hétben 2 millió gyorstesztet osztott szét az autonóm közösségek között.