A Szent István körúton arra haladók először a könyvesbolt kirakatába néztek bele, ám amikor Esterházyt élőben meglátták, ott időztek egy darabig. Szomorú, ám tény: az egészen fiatalok sem a könyveket, sem az írót nem vették észre – telefonálás közben.

Esterházyval élmény beszélgetni, a humora élvezetes. Szerinte a lemezen szereplő írásokban csak „egyszerű Bessenyei Ferencként” működött közre. Emlékszik a néhai Magyar Rádióra Dávid Ferencés Varga LajosMárton korából. Intellektuális hely volt. Latinovics Zoltán olvasta fel a Fancsikó és Pintát. Ha véletlenül rontott, remekül tudta, honnan kell kötni tovább a szöveget, nem kezdte elölről. Tőle tanulta ő is a felolvasás tudományát. Az írók közül a legjobb felolvasónak Korniss Mihályt tartja.

Erre a hangkorongra most 20–30 éves szövegeket vett elő a szerkesztő, Mojzer Győző, ám ettől ezek még nem kapnak aktualitást. A régi írásokban – úgy érzi – több erő és magabiztosság volt. A manapság írt szöveg más. Örkény esszéiből mottó lehetne, annyira aktuálisak. Rossz hír, hogy ma Adyt ismét közölni lehetne! (Ha közzé nem is teszik a jó évszázaddal ezelőtti írásait, legalább olvassák őket, kedves utódok!)

Az anyanyelvben egy-egy szó mögött sok minden létezik: a tudás bensőségessége, a nyelvi nagynénik… Neki is akadt pótanyaként a kitelepítésben egy apáca, aki szerette őt – ez kissé eltávolította a hitétől. Olvasta a könyveit, egészen az Egy nőig, azután többé egy sort sem. Az ő nyelvi terében a sorok felrobbantak. Wittgenstein szerint szóhasználat van, szó nincs, mert minden szóhoz történet fűződik. HamvasBéla 30 évig nem jelenhetett meg, és ha ez nem történik meg időben, szekta lesz belőle.

Itthon kiválóak a fordítások, de a művek nem hatnak úgy, mintha itt és most írták volna. A 20. századi modernek sem idjében jelentek meg. Húsz-harminc évenként újra kellene fordítani őket. Kertész Imre írásaiból német fordítások készültek 1990-ben és 95-ben, de a németeknek nem volt fülük hozzá, nem vették észre benne az iróniát, csak a Nobel-díj után. Akkor rögtön másképp látták. Kertész baja, hogy nem tudott mozogni a 80-as években.

Esterházy most egy 1994-i írásából, a Kék harisból olvasott fel (ami épp nem szerepel a hangoskönyvben!) részletet. Megállapításai közül: „demokratikus minimum nincs!… Az európaiság felrúgása is része az európaiságnak…” Szacsvay László félreértette ugyan az írását, de közben visszakozni tudott. Az író nem ilyen. Ha felolvasásra írta volna a szövegeket, jóval rövidebb mondatokból állnának.

A két cd-ből álló hangoskönyv első írása Szegedy Maszák Mihály köszöntésére készült a hetvenedik születésnapján. A hatvanadik-hetvenedik évforduló után már nincs visszafelé. Esti Kornél megöregedett. Esterházy szerint ma már csak szöveg, mint Susan Sonntag mondja: „nem irodalmi kultúrában élünk”. Hozzáteszi, hogy szegényes a magyar regényirodalom. A 21. században a szépirodalom tarthatatlanná vált. Szegedy Maszák igen művelt, konzervatív polgár, érdemes ünnepelni. Magányos ember, mert nincs szüksége rá a hangos jobboldalnak. A műveltség azt jelenti, messzebb lát a határon. Könyveibe bárhol belelapoz az ember, talál benne gondolatokat. A megértés vágya a nyíltság, a zártság a félelem motiválta provincializmus. Kosztolányi a magyar provincialitás ellentéte.

Márai Sándor is kikerülhetetlen, bár Esterházy nem szereti. Hamvas paródiája itt, hogy „polgárság nincs”. Esterházy mamája rajongott Máraiért – mint a keresztény középosztály tagja („kerközép”). Márai kompenzál, de nem keni másra. Úgy kell őt olvasni, mint az utolsó könyvet, amit a porkoláb bead a cellába. Csak az ember olvas…

Ottlik Géza Iskoláját egyesek a legjobb magyar regénynek tartják. Évekig nem jelent meg róla monográfia – talán majd most. Nem számít műveletlenségnek, ha nem ismerik. Modern, mert a létezés radikalizmusát hirdeti, tisztességet, méltóságot kínál. A kutya sem tudja, hogy nagy európai regény. Ottlik prímszám. Cinkos szeretettel olvassuk. Esterházy említette, hogy tiszteletből kézzel lemásolta Ottlik Iskola a határon című munkáját. Ottlik halála után pedig izgult, vajon visszakapja-e. Visszakapta.

Örkény István – egy kelet-európai. Czeslaw Miloš szerint a nyugat-európaiakat nem rúgták seggbe. A brutalizált, megerőszakolt kultúrában közelebb állunk az élethez. Mégis jobb írónak lenni, mint kipusztult zalai ráknak. Nem tanulunk egymás hibáiból.

A trikós Mészöly Miklós: „kortárs vagyok, azt nem vehetik el tőlem”. A nagyok között leginkább Mészöly a kortársunk. Nyelvfeltárás a nagy író definíciója. A magyar nyelv új útját mutatta meg. Az irodalom nem más, mint nyelv: szó, szó, szó. „Tőle tanultam a legtöbbet, mint a költők Vas Istvántól. Mészöly a leginkább a kortársunk, Weöres más világon járt. A poétika a legkiszolgáltatottabb műfaj. Mészöly prózája az Újhold folytatása. Nemes Nagy Ágnes párja nem gazsulált, megmaradt a Nyugatnál. Méltánytalanságok sora az övé, de az irodalom a mienk.

Láz, ár, er, Wien nem enged el, keressük a könyveit!. Az övé Bab Berci – 9 éven felülieknek. Tehát mindenkinek. Lázár Ervin valami! Ez a könyv!

Juhász Ferenc 85 éves. Weöres lába előtt ül. Vaskos irodalmi eszmefuttatások, amelyek az  ÉS-ben megjelent „forrás vagy forrásokat összekötő”. Költészete az egészre, a kozmikus hangra utal. Nagyvonalú népmesei hős. Esterházy megállapítása: csak államtitkárokat lehet kinevezni, költőket nem. Nagy dolog a kortársának lenni. A törékeny öregember szépségét a szemek adják. Látnak valamit, amit mi nem látunk. Tékozló ország – téged ki fog elsiratni? „Sírjatok magatokért!”

A második korong József Attilával kezdődik. „A nagy írók hullámzanak az időben”. Nála olyan fontos a tartalom, hogy a versek rímelését Esterházy észre sem veszi, csak a súlyos gondolatokat. Magyarországon különös összetartozás a rím és a tartalom. Szembesít az életünkkel. „Az egyik elmúlt rendszer fősodort csinált belőle, a bürokráciának elszámolható tétel… az új neobarokk hivatalosság a lábvíz és az üveggyöngy közé helyezi.” Az évforduló a 70-es éveket hozza vissza: üres szónoklatok, giccs, képmutatás – írta Esterházy 94-ben. Jön vissza Révai.József Attila törne-zúzna! Most lekomcsiznák. Ő mai is szocialista volna, de nem szavazna rájuk. „A tudásnak teszek panaszt.”József Attila választásra késztet. Az igenek és a nemek költője, nagyon hiányzik, nagyon mai.

Hamvas Béla Láthatatlan történetek mondatait érdemes idézni. Harmincéves erőszakos szégyen és tiltás – nevetséges, piti. A kiközösítés sikere. Weöresnél látszik a jelenléte. Az irodalom finom szerkezet, nem mérce a siker vagy a sikertelenség. „Az összes határok érvénytelenek, csak a szabadság érvényes”. A napilapokban a desifrírozási rutin látszik a csernobili lankákon. Az irodalom pusztulása 1951-ben fiókba kényszeríti az írásokat. Rákosi és Révai is olvasta. Déry, Lukács György, Ottlik vajon mit csinált akkor?

Európai egyszeregy: régi, ismerős reflexeknek vagyunk kiszolgáltatva – írta a 168 óra a szolidaritásról. 1994-ben nem hiszünk a szemünknek! A rádióban elbocsátások. Demokratikus minimum nincs! „A nyelvnek tartozom ezzel. Balkáni háború, mennyi minden lett itt lehetséges. Az európai hagyomány – minimal art. Adtak százmilliót az elbocsátásokra? A kétszer kettő igazsága megszűnt a történelmi zűrösben”.

Hogyan legyünk kevésbé magyarok? Fejezet az antiszemitizmusról 1990-ben. Mennyiben hibásak ebben a zsidók? Elviselhetetlen okfejtés, hogy kiállhatatlan népség – szánalmas. A zsidóknak és a nem zsidóknak is van tűréshatára. Csak cinikus barmok képesek olyanokat mondani, hogy Konrád, Nádas, Mészöly rossz szándékú. „Nekem nagyobb orrom van, mint Nádasnak… tessék átírni a zsidókataz erdélyi magyarokra!” A nacionalizmus eredetileg antiszemitizmus. „Aki nem érti, nem érti – vagy én nem értem.”

Járom az utam. A 90-es évek közepén jelent meg az Egy nő. „Felolvastam németül, mert a német szó nem érinti az érzelmeimet.” A posztmodern nem ingem, nem gatyám, a liberális itt azt jelenti: híg magyar. Nekem magyar a fülem, csak magyar problémáim vannak. A nyelv nem birtoklása kiszolgáltatottá tesz. Például a keleti és nyugati németek sem értették egykor egymás szavát. Mi egyszerre vagyunk keleti és nyugati magyarok.

Fény, fény, fény a hatodik, utolsó előtti írás címe. Szüksége van-e ma a művészetnek eszményre? A nagy művek segítenek élni. Kurtág zenéje Kafka dalaiból él. Mi a mai? Zsdanov szerint „az írók alkossanak remekműveket” – igaz. Az agresszív, tahó, kulturálatlan beéri kevéssel… „egyedül senki sem európai a fehérek között”. Az író fénykereső, csak az olvasóban szabad bíznia.

Ha minden jól megy – ez a lemez címadó írása a 90-es évek elejéről. Merész feltételezés, hogy európai vagyok, inkább reménytelenül arra vagyok ítélve. Danilo Kiš utal a matematikus Gödel állításaira: van-e Európának széle vagy közepe? Örök dilemma. Most az európai egyrészt viselkedésminta, másrészt, hogy kapjunk vagy adjunk pénzt. „Az Európa Ház nem jó, nem rossz, Európa van!” Hol a világ szíve? Európa zsúfoltság, történelemmel teli, személyes és kollektív. Minden új könyv tovább definiál. Európát nem lehet fokozni, nincs tovább, nincs vége. Európa Auschwitz jegyében is áll. Auschwitz az emberi természetről szól. Azóta mindenki romokon él. Auschwitz örök, közel van, nem érthető. A tükreink hallgatnak, a lábunk elé nézünk – nem emelt fővel. Milyen az új Faust? Európa válasza: nem tudom.