Az Estike egy sorozat, Simkó János sorozata, amely a Facebookon jelenik meg évek óta. János válogatása a világ és magyar irodalom legjobbjait mutatja be, idézetekkel, kritikával, mulatságos, már-már elfeledett részletekkel, de esetenként zenészek, más ismert, vagy kevésbé ismerős alkotók, tudósok is felbukkannak. Az Estike a nevéből adódóan lefekvés előtti olvasmány lehet, ami persze napközben sem rossz… Valódi kultúramisszió az, amit János végez, és ezen misszionáriusi tevékenységet az engedélyével bemutatjuk az Infovilágon.
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, – hallani nem lehet, talán látni sem:
azt látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!”
Augusztus 5-én hunyt el Babits Mihály.
„Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem”: sokan úgy tudják, Babits írta e szavakat, pedig nem: ez a verssor Karinthy Frigyes nevéhez kötődik, aki „Így írtok ti” című művében így rajzolta meg Babits irodalmi karikatúráját:
„BABITS MIHÁLY,
Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy “Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem” című leendő versében az alliterációt elrontsák. Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete volt: az iskolában fél kézzel harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni, ami “B”-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már kilógott a nyelvezete…”
*
Babits is sokáig járt vissza Szekszárdra, szőlője is volt. Illyés Gyula, aki szintén nem messze, Rácegrespusztán látta meg a napvilágot, így emlékezett rá: „A táj itt volt a legszelídebb, legmíveltebb, leglelkesebb. Babitsék szőlőjében álltam, Babits oldalán. Ahogy a táj vére a hosszú pincék hordáiban, e mindmáig latinos vidék, ahogy ő nevezte: e kék táj lelke az ő verseiben erjed legízesebbre és legtisztábbra. Erre gondoltam, de nem szóltam neki. Lassan lefelé jöttünk, megálltunk egy nagy kőkeresztnél, amelyet még az ő nagyanyja csináltatott; minden vágónál, minden emléknél megálltunk. Nehezen járt, lefelé menet is; a halál már arcára is kiütközött. Ez volt az ő utolsó útja erre. Búcsúzott a tájtól, búcsúztatta a táj. Földiek voltunk, s mégis két világrész fiai: ő arról a tündérien dallamos dombokról, én a völgyi puszták vaskos vartyogásából. Amit azokról világgá adhattam, mint vészjelet is, mint fenyegetést, azt nem kis részben ő segítette létrejönni. Most elvékonyult karját fogva, én segítettem őt, megvetve sarkamat a nyálkás földúton.”
1919-20-ban rövid ideig Ady özvegyével, Boncza Bertával, Csinszkával tartott fenn szerelmi viszonyt. Ezt követően a vele egy lakásban élő titkára, Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonát (írói álnevén Török Sophie) kéri feleségül. 1921. január 15-én Budapesten, a Józsefvárosban házasodtak össze. 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits számos műve itt született, aki ettől kezdve a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Alapító tagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat.
„Az Adyval induló új magyar irodalomnak, a Nyugat nemzedékének Ady után sorrendben következő második legnagyobb költője volt Babits Mihály (ha ugyan szabad és lehetséges ilyen számozott sorrendet felállítani nagy költők között; mégis: kétségtelen, hogy ebben a körben Ady a legnagyobb, a többiek közül pedig művészi erőben is, hatásban is, irodalomtörténeti szerepben is kiemelkedik Babits). (…) Latinos műveltségű szekszárdi nemesi-értelmiségi nemzedékek leszármazottjaként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora.”
(Hegedüs Géza)
*
Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betűt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.
Száradt tőke, unt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni…
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
(Babits: Ősz és tavasz között)
*
„A remeték általában nem érzik jól magukat a pápai trónon. Babits Mihály rendkívüli érzékenysége is nehezen viseli el a gáncsot, irigységet és gúnyt, mely a vezető helyen lévőket elkerülhetetlenül éri, finom, föld-távoli lényéből hiányzik a diktátorok korlátolt határozottsága. (…) De ez a magányosság, mely legújabb kötetében találja meg hangját, már megosztott magány, a két ember magánya, két magány egybeszakadása:
Mintha külön nem volna elég útvesztő lelkünk vagy testünk,
egymásra dobott két háló, egymás zavarába estünk.
Egymás élete szörnyeivel tele minden bozótunk…
(Szerb Antal: A férfi Babits)
„Az első baljós előjel, a sípoló, nehéz légzet ’34-ből való. ’37-ben fulladássá fokozódik. Megállapítják a gégedaganatot. ’38 február 5-én kér Balázs-áldást a városmajori templomban. 8-án fogalmazza írásos kérdéseit Niessen professzorhoz a műtét esélyeiről és veszélyeiről. 10-én reggel esik át az egy és negyedórás operáción. Aznap – műtét közben – kezdődnek a feljegyzések. A kényszerű – fizikai – némaság májusig tart. Lapokra és füzetekbe rögzíti beszélgetéseit (három felvonásban – sj). (…) Az első felvonáshoz az Anschluss a háttér. Kívül a határra érkezett barbárság, belül fogalmazzák az első faji törvényt. A második felvonáshoz a nagyrészt leigázott Európa a háttér. Kívül lángoló világ, belül erkölcsre és értelemre hulló áthatolhatatlan homály. A harmadik felvonáshoz a keleten is fellobbanó háború a háttér. Az ország hadba lépése és az elboruló horizont. Közben – csak néhány nappal az operáció után – műsort ad verseiből a rádió. Összefoglaló jellegűt. (…) A Park Szanatórium, a Logodi utca vagy az esztergomi Előhegy szellemi központtá lesz. Kisugárzása és vonzereje van. A személyiségtől és jelképtől, személyes jelképtől és jelképes személyiségtől kapja. Ez teszi perifériából centrummá. Mint egykor Weimart vagy Jasznaja Poljanát”
(Poszler György: Test és Lélek – Moralitás három felvonásban /Széljegyzetek Babits Beszélgetőfüzeteihez)
