A magyarországi és szlovákiai Komáromot összekötő közúti híd lesz a Dunán átívelő legmagasabb híd. Az építkezésen ma ellenőrző napot tartott Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.
A hídépítés Magyarország és Szlovákia közös beruházása, amelyet uniós forrásokból valósítanak meg az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz program segítségével.
„Örülök, hogy a buktatók és az előre láthatatlan éghajlati viszonyok ellenére, amelyek a víz közeli építkezésből adódnak, továbbra is sikerül tartani az ütemtervet. Gyakorlati fontossága mellett jelképes is a komáromi híd. Ez lesz a legmagasabb Duna-híd, amit már a jövő évben szeretnénk a komáromi lakosok és a városba látogatók rendelkezésére bocsátani” – mondta Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság közlekedési és építésügyi minisztere.
Ezen a héten fontos szakaszhoz ért a híd építése: helyére emelték ugyanis a pilon utolsó darabját is, melynek magassága a Duna medrétől számítva 118 m. Ez lesz egyúttal a Szlovákia legmagasabb hídja is. A pilon belsejében lévő csigalépcső 405 lépcsőfokon és 8 létrán keresztül vezet a 32 emelet magasságában létesülő kilátóteraszhoz. Az aszimmetrikus pilon a Duna szlovákiai oldalán magasodik.
Az új közúti híd átadása csökkenteni fogja a monarchia idején, 1891–92-ben épített (a visszavonuló németek által 1945 tavaszán fölrobbantott, egy évre rá újjáépített) Erzsébet hídon áthaladó forgalmat. A hídon a kétsávos főúton kívül kerékpárutat és a gyalogosok számára járdát is kialakítanak. A beruházás teljes költségvetése több mint 117 millió euró. A híd tervezett átadási időpontja 2020. június – derül ki a szlovák közlekedési minisztérium lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójából.