Európa-ellenes tengelyt kovácsol Orbán és Meloni?

(Forrás: www.muosz.hu) Romano Prodi nem fél attól, hogy a leendő olasz miniszterelnök asszony már a közeli jövőben szembefordul az EU-val, mert az ország gazdasági helyzete folytán az öngyilkossággal érne fel számára.  Középtávon azonban nagyon is belefér, hogy felmondja az együttműködést a németekkel és inkább Magyarország felé fordul – írja a Der Spiegel.

A volt kormányfő, aki a Bizottság első embere is volt, a kétoldalas interjúban emlékeztet arra, hogy Giorgia Meloni nagyon is megtalálta a közös hangot Orbán Viktorral, illetve a PiS-szel és ebből könnyen kinőhet egy Európa-ellenes tengely. Ily módon újfajta nacionalizmus terjedhet el a kontinensen – pont akkor, amikor mindennél fontosabb az együttműködés.

Így könnyen előfordulhat, hogy az Európai Unió részlegesen működésképtelenné válik. Az integráció elmélyítése a messzi távolba vész. Meloni miatt nem csupán a balkáni bővítés lesz nehezebb, hanem a közös biztonság- és védelmi politika is, pedig az most nagyon kellene, tekintettel Oroszországra és Kínára.

Persze az olaszoknál úgy van, hogy pártok jönnek-mennek, nincsenek erős gyökereik a társadalomban, az emberek a szívükkel szavaznak. Ezért könnyen lépre mennek azoknak, akik reményt kínálnak nekik. Meloni ügyesen csinálta, mert a kampányban el tudta titkolni a posztfasiszta indíttatást. Különösen aggasztó, hogy elnöki rendszerrel kívánja felváltani a parlamenti demokráciát. De gátat szab neki, hogy a jogállam erős, az ország közelebb áll Francia- és Németországhoz, mint Magyarországhoz.

Viszont az aggályos, hogy lopva, lépésről-lépésre hajtja végre a változásokat, á la Orbán, aki egymás után támadta meg a jegybankot, a médiát és az igazságszolgáltatást.

Frankfurter Allgemeine Zeitung A jobboldali populisták jönnek fel az egész világon, elég csak Trump, Orbán, Meloni, Chávez, Maduro, Bolsonaro, Duterte és Erdogan nevét említeni, ám az is látható, hogy hathatós működésük nyomán lefelé tart az életszínvonal. Erre hívja fel a figyelmet a recenzió a párizsi Science Po-n tanító orosz emigráns közgazdász, Szergej Gurijev és Elias Papaioannou, a London School of Economics oktatójának most megjelent tanulmánya kapcsán (A populizmus közgazdaságtana, Journal of Economic Literature).

Az ilyen pártok fölöttébb demokráciaellenesek, általában megtalálható náluk az identitárius, gyakran rasszista vonal, tagadják a kisebbségi jogokat. Egyszerű jelszavakkal operálnak, programjukat össze lehet fogni egy söralátéten. A gazdaságban a jövedelmek és a vagyon radikális újraelosztását ígérik, elutasítják a globalizációt és az állam gazdasági beavatkozását.

Ha kilyukad a szociális háló, az a populizmus felé tereli a veszteseket, mint ahogy ez volt a pénzügyi válság és a migráció következménye is. Szintén sokat segít a demagógoknak a közösségi média.

Viszont Latin-Amerikában már számtalan példa mutatja, hogy zsákutcás modellről van szó, mert ezek a rendszerek először nagy osztogatással, eladósodással indítanak, de a gazdaság mindenesetre beindul. Utána azonban szűkül a kínálat, jön az infláció, csak szűkösen áll rendelkezésre külföldi fizetőeszköz. Majd elszabadul az áremelkedés, leértékelődik a hazai pénz, csökkennek a reálbérek, menekül a tőke. A kormány árellenőrzést vezet be, szubvenciókat nyújt. Végül pedig, mondjuk, a Valutaalaphoz fordul és olyan takarékossági intézkedéseket rendel el, amelyekről előzőleg hallani sem akart.

A populizmussal szemben az ellenszer: a bajba jutottak megsegítése, a túlzott piaci befolyás és a korrupció visszaszorítása, az átlátható politika. És a fokozott társadalmi szerepvállalás

A jobboldali Frankfurter Allgemeine Zeitungkiadója arra figyelmeztet, hogy a szabad világ nem hajolhat meg Putyin zsarolási kísérlete előtt, mert ha megteszi, akkor abból az orosz elnök üzleti modellt kovácsol. Berthold Kohler rámutat, hogy a nagy uralkodókhoz hasonlóan a Kreml parancsoka is a közelgő születésnapja előtt jelentette be az ország területének gyarapodását, de hol van e területen Nagy Pétertől?

Azonfelül félelmet nem ismerő hódítónak igyekszik látszani, aki küldetést teljesít, visszahozza a szomszéd államokban élő oroszokat a birodalomba, de jobban illene hozzá Rettegett Iván eposzi jelzője. Nem csupán Ukrajna miatt, hiszen már Csecsenföldön és Grúziában is bizonyította gátlástalanságát, brutalitását és cinizmusát. De a mostani invázióval rémületbe kergette egész Európát, továbbá súlyos energia- és gazdasági válságot indított el.

Az így keletkezett lökethullámok sok helyütt megsemmisítik a jólétet és elveszik a biztonságérzetet. Putyin az egész világot szegényebbé, éhesebbé és bizonytalanabbá teszi. De az oroszok is nagy árat fizetnek a politikus becsvágyáért! Vége az eddigi gazdasági modellnek, már nem lehet a nyersanyagokat nyugati technológiára és sok pénzre váltani. Lehet, hogy Kína beugrik a résbe, de akkor Moszkva maga is meg fogja tapasztalni: milyen is az, függeni valaki mástól. Peking ugyanis semmit sem ad ingyen.

Az államfő téved, amikor abban bízik, hogy főként a fagyoskodó németek majd jobb belátásra bírják a télen a kormányukat.  De ha az nem segít, akkor majd az atomfenyegetés? Az Kijevnek, illetve elsősorban Amerikának szólt, de a legnagyobb hatást alighanem a németeknél keltette. Hiszen Scholz kancellár már a háború kezdete után közölte: Berlin semmiképpen sem szeretné, ha nukleáris konfliktussá fajulna a viszály.

Die Zeit A népes szerzőgárda által megkérdezett szakértők három lehetőséget látnak arra, hogy Oroszország atomfegyvert robbant, bár a NATO jelenleg nem lát semmiféle előkészületet egy ilyen akcióra. Azt ugyanakkor minden megkérdezett kizártnak tartja, hogy Moszkva stratégiai, vagy közepes hatótávolságú eszközt vetne be első csapás mérésére. Sokkal valószínűbb, már ha eljut odáig, hogy harcászati készleteiből mozgósít. Annak hatóereje eltörpül a hadászati rakétákhoz képest, mégis sokkal nagyobb pusztítást okozna, mint a hirosimai bomba.

A lehetséges opciók:

1. Az orosz hadveretés egy „kisebb” taktikai fegyvert hoz működésbe, magasan a Fekete-tenger felett. Ennek közvetlen katonai hatása nem lenne, de egyértelmű politikai üzenetet hordozna, vagyis: Putyin nem tréfál és kész mindenre. A mögöttes számítás pedig az, hogy a nyugati közvélemények ezek után ráveszik kormányukat Ukrajna támogatásának leállítására és a szankciók feloldására.

2. Nagyobb bombát robbantanának Ukrajna légterében. Az elektromágneses hatás tönkretenné az ukrán kommunikációs rendszert, a nyugati felderítő műholdak nem tudnák többé megadni Kijevnek a kiszemelt katonai célpontok adatait.

3. Nukleáris támadás valamelyik város ellen ám mivel ennek több száz áldozata lenne és nagy terület szennyeződnék radioaktivitással, Oroszország páriává válna. Kína, India elfordulna tőle, úgyhogy ez a változat a legkevésbé valószínű.

Viszont nagyon nehéz megállapítani, ha valami készül a harcászati atom-ütőerőnél, mert ezeket a rakétákat sokszor fel lehet szerelni hagyományos, illetve atomrobbanófejjel is. De amerikai szakemberek szerint időben ki lehet kombinálni,

Süddeutsche Zeitung Putyin mindig ugyanúgy reagál, amikor nyomás alá kerül: emeli a tétet, nagyobb kockázatot vállal, mutatja, hogy mennyire virtuózan alkalmazza a megrémítést, ám legutóbb már igen veszedelmes hangot ütött meg. Azt persze nem lehetett várni tőle, hogy a csapatok visszavonását jelentse be, miután hatalma legnagyobb válságát éli át, mert az a véget jelentené számára.

Liman elvesztése hatalmas pofon az agresszornak. Az ukránok most már ellenőrzés alá vonhatják Luhanszk megye északi részét, elvágták az egyik legfőbb orosz utánpótlási vonalat. Ez azonban aligha zavarja az elnököt, hiszen ő már régen ideológiai párhuzamos világban él. Ezt bizonyítja, hogy valószínűleg az oroszok robbantották fel a két gázvezetéket a Balti-tenger alatt. Továbbá, hogy formálisan Oroszországhoz csatolták a megszállt területeket, de az is, hogy az államfő kirohant az USA, a „sátán, az ellenség, a pusztulás forrása” ellen.

Ám az is látszik, hogy visszatér a hibrid hadviseléshez. Az Északi Áramlatot azért vette célba, hogy megüzenje: a háború átterjed a nyugatra. Véget kíván vetni az eddigi nemzetközi rendnek, ideológiai csatát vív az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. És közben a jelek szerint egyre jobban radikalizálódik, veszélyesen bekeményít, egyre kevésbé valószínű, hogy képes ésszerű megközelítésre, ezt bizonyítja a legutóbb beszéde.

Úgy tünteti fel, hogy Oroszországot védelmezi, és ezzel az igazságos világ utolsó bástyája. Ez pedig a szemében még az atomcsapást is igazolja. Bármennyire is groteszk ez a fantáziavilág, ebben él.

Ám legfőbb ideje, hogy megtudja, mi az ára a fenyegetőzésnek. Az, hogy figyelmen kívül hagyja a Limannál elszenvedett kudarcot, intő jel a tábornokai számára, mármint hogy meg kell állítani azt az embert, akinek a fegyvertárában 4800 atomrobbanófej van.