Karlshorst ma talán minden eddiginél jobban emlékeztet arra: szomorú, milyen messzire sodródtunk attól, hogy valóban béke legyen a világban… (A nyitó képen a mai berlin-karlshorsti német–orosz múzeum; 1945. május 8-án a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációja aláírásának helyszíne.)
Karlshorst – történelmi legenda. Megismerkedésem a hitleri birodalom kapitulációjának színhelyével 1977 tavaszára esett. Néhány hónappal azután történt, hogy az MTI tudósítójaként öt évre abba a Berlinbe telepedtem, amiből akkor kettő is létezett: az egyik, a keleti fele az NDK fővárosa (Hauptstadt der DDR) kiegészítő nevet viselte, a másik pedig Nyugat-Berlin. Nem kis mértékben annak folytatásaként, aminek egyik jelképes kezdete éppen az volt, ami 1945-ben Karlshorstban lezajlott.
Rideg kőházként ragadt meg az emlékezetemben ez a karlshorsti épület: katonás merevséggel berendezett termek, szobák, beleértve azokat is, amiknek közvetlen szerepük volt a hitleri birodalom végnapján.
Ottjártamkor, a házigazdák oldottságának köszönhetően fehér asztal mellett értesülhettem olyan „intimitásokról” is, hogy azon a bizonyos 1945. május 8-án más mellékhelyiségekbe jártak a szövetséges hatalmak képviselői, mint a német tábornokok, s hogy az utóbbiak ott sem maradtak egyetlen pillanatra őrizet nélkül.
A társalgásból igazában német tárlatvezetőnk ott és akkor közreadott álma ragadt meg bennem: azt szeretnék, hogy ebben a történelmi házban, ahol „a szörnyűséges harmadik birodalom” („schreckliches Drittes Reich-et” mondott) hivatalosan összeomlott, gyűljenek össze egyszer azoknak az államoknak a vezetői, amik 1945-ben ilyen vagy amolyan minőségben jelen voltak Karlshorstban.
Ő akkor 1980-ra gondolt, a kapituláció 35. évfordulójára, az 1975-i helsinki csúcstalálkozó folytatásaként, a békés egymás mellett élés jegyében. Ám az álom mindmáig álom maradt.
Manapság Helsinki eszméje csak egy túlhaladott kor politikatörténelmi emléke volna? Aligha! Napjainkban eleve vitathatatlan: Európa és a világ jövője csak a békés egymás mellett élés lehet.
