Az európaiak többsége, 56 százaléka szerint több uniós forrást kellene áldozni a járvány okozta károk enyhítésére. A pénzt elsősorban a népegészségügy területére kellene irányítani, ezt a gazdaságélénkítés és az éghajlatváltozás kezelése követi. A magyar válaszadók ezzel szemben jóval kisebb arányban, 40 százalékban támogatják az uniós források növelését erre a célra.

Az Európai Parlament megbízásából június végén készített felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka nagyobb szerepet szánna az Európai Uniónak a válság utáni helyreállításban. Többségük (56 százalékuk) szerint ehhez az is kell, hogy az uniónak több forrása legyen mindenekelőtt az egészségügyi ágazatot érő terhek, illetve a gazdasági hatások enyhítésére.

A válaszadók 53 százaléka továbbra is elégedetlen az uniós tagállamok közötti szolidaritás mértékével, bár e területen némi (öt százalékpontos) javulás tapasztalható az áprilisi adatokhoz képest. A magyar válaszadók e tekintetben elégedettebbek az uniós átlagnál.

A Parlament elnöke, David Sassoli így kommentálta az eredményeket: „A válaszokból egyértelműen kiolvasható, hogy a polgárok az eddiginél nagyobb összetartást és hathatósabb fellépést várnak az uniótól a válság rendezéséhez. Azt is világosan látják, hogy az uniós költségvetés növelése nélkül aligha lehet kezelni a világjárvány példa nélküli gazdasági és társadalmi hatásait. Amikor a Parlament a jelenlegi költségvetési vitában még hatékonyabb és nagyratörőbb EU mellett teszi le a voksát, akkor az európaiak kérését juttatja érvényre.”

Az európaiak 76 százaléka előtt nem ismeretlenek a világjárvány következményeinek enyhítésére hozott uniós lépések: 36 százalékuk azt is pontosan tudja, hogy melyek ezek a lépések. A témában készült áprilisi felmérés eredményeihez képest ez három százalékpontos növekedés. Áprilisban még a válaszadóknak csak 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az uniós válaszlépésekkel. Mostanra ebben is átlagosan hét százalékpontos növekedés volt tapasztalható. Egyértelmű jelzés ez arra nézve, hogy a közvélemény kiáll a javasolt intézkedések mellett, amelyek közül több még meg sem valósult.

A megkérdezettek 53 százaléka nem érzi kellő mértékűnek a tagállamok egymás iránti szolidaritását, 39 százaléka viszont ezzel átlagban elégedett. Áprilisban ennél rosszabb volt a helyzet: átlagosan öt százalékponttal többen vártak volna több segítséget a többi tagállamtól. Portugáliában és Spanyolországban különösen sokan voltak elégedetlenek (további kilenc százalékpontnyian), de Német-, Görögországban, Romániában és Szlovákiában is meghaladta a számuk az átlagot (további hét százalékponttal).

Magyarországon az áprilisi adatokhoz képest öt százalékponttal többen elégedettek a szolidaritás mértékével (43 százalék).

A válaszadók mintegy kétharmada (69 százaléka) egyetért azzal, hogy „az EU-nak több hatáskörrel kell rendelkeznie az olyan válságok kezelésére, mint a koronavírus-világjárvány”. Huszonhat tagállamban a válaszadók döntő többsége érzi így. Leginkább Portugáliában és Luxemburgban (87–87%), Cipruson (85), Máltán (84), Észtországban (81 százalék), Írországban (79), Olasz- és Görögországban (78–79), Romániában (77) és Spanyolországban (75 százalék) vannak ezen a véleményen.

Az európaiak 56 százaléka úgy véli, hogy még több uniós pénzügyi forrásra lenne szükség ahhoz, hogy úrrá tudjunk lenni a koronavírus-válságon. A tagállamok közül 15-ben a válaszadók döntő többsége gondolja így: Görögországban 79, Cipruson 74, Spanyolországban és Portugáliában 71-71 százalékuk.

Magyarországon ez az adat 57 százalék. A magyar megkérdezettek 42 százaléka azonban elégedett a rendelkezésére álló uniós források mennyiségével (csak 40 százalékuk támogatná a forrásbővítést).

Azzal kapcsolatban, hogy mely szakpolitikai területekre irányuljanak uniós többletforrások, az európai polgárok egyértelműen az egészségügyet említették a legelső helyen: 55 százalékuk számára a népegészségügyi ráfordítások a legfontosabbak (a tagállamok közül 17-ben).

A listán előkelő helyen szerepelt továbbá a gazdaságélénkítés és a vállalkozási lehetőségek bővítése (45 százalék), a foglalkoztatás és a szociális ügyek (37), valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem (36%). Ha tagországokra lebontva nézzük a sorrendet, az olaszok (58 százalék), a szlovének (55) és a litvánok (54) a gazdasági helyreállítás finanszírozását érzik égetőbbnek; az osztrákok (48) és a dánok (45) inkább az éghajlatvédelemét. Szlovákiában (63), Horvátországban (58) és Finnországban (46%) a leggyakrabban a foglalkoztatás és a szociális kérdések vetődnek fel válaszként.

Magyarországon a közegészségügy mellett a gazdaság újraindítására, az oktatásra, a védelemre és biztonságra, valamint a tiszta energiára és szállításra költenének az emberek arányaiban jóval többet, mint a megkérdezettek uniós átlaga.

Mi sem jelzi jobban, hogy mielőbb szükség van a helyreállítási csomagra, hogy az európai polgárok a járvány kitörése óta súlyos anyagi gondokkal küszködnek. Ebben a tekintetben alig volt változás áprilishoz képest: a válaszadók 57 százaléka számolt be pénzügyi nehézségekről. Elsődleges okként 21 tagállamban jelölték meg a polgárok a jövedelemkiesést (28%). Leginkább a magyarok és a spanyolok (43-43), a bolgárok és a görögök (41-41), valamint az olaszok (37%) panaszkodtak erre.

A magyar választók a pénzügyi nehézségekkel kapcsolatos válaszok mindegyikében jóval az uniós átlag feletti nehézségeket jelöltek meg.

Amikor a polgárokat arról kérdezték, hogy jelenleg mivel lehetne a legjobban jellemezni a válsággal kapcsolatos érzelmi állapotukat, 15 tagállamban is a „reménységet” választották (a válaszadók összesen 41 százaléka). Ez látványos fejlődés a legutóbbi felmérés óta. Megközelítette a „bizonytalanságot”, amely az áprilisi 50 százalékról most 45 százalékra csökkent. Általában véve is csökkennek a negatív érzések: a félelem öt százalékponttal 17 százalékra, a frusztráció négy százalékponttal 23, a tehetetlenség nyolc százalékponttal 21%-ra.

Ezzel szemben átlagban három százalékponttal többen vannak azok, akik bizakodással tekintenek a jövőbe (24%) és két százalékponttal többen, akik úgy érzik, hogy számíthatnak segítségre (16).