Európai házigondozók: elérhető, megfizethető szolgáltatásokat mindhalálig

Nagyon szörnyen hangzik, de hamarosan leírhatjuk: az utolsó oltsa el a lámpát. Mert megállíthatatlanul mennek el az egészségügyi dolgozóink, és ami még ennél is riasztóbb, azok a betegápolók és gondozók, akik idősotthonokban, gondozóintézményekben és háznál látják el a rászorulókat, akikből egyre több van! Egyre többen lesznek ebben az elöregedő társadalomban a betegek, idősek és magukra maradtak, segítségre szorulók, ellátást kérők.

Ki fog róluk gondoskodni?

Ki fog rólunk gondoskodni?

A Friedrich Ebert Alapítvány online konferenciát szervezett mára, amely arról szólt, hogy növekvő gondozási válsághoz vezet a demográfiai elöregedés és a neoliberális politikai döntéshozatal. A koronavírus-járvány még láthatóbbá tette, hogy mennyire érzékeny az európai hosszú távú gondozási rendszer és milyen nagy mértékben függ az ellátás a gondozási migrációtól. Az EU-ban a gondozásban dolgozó ápolók nagy része nő, azon belül pedig gyakran bevándorló, etnikai kisebbséghez tartozó, vidéki vagy alacsonyabb társadalmi osztályból származó nő.

A budapesti FES-iroda legújabb vitaanyagával egyfelől az volt a cél, hogy röviden felvázolják a régiónkból, a kelet-közép-európai országokból a nyugati EU-tagországokba vándorló házi gondozók, ápolók helyzetét, és rámutassanak a rendszernek néhány megoldásért kiáltó hiányosságára.

Másfelől cél volt felvetni néhány javaslatot a házi gondozók munkakörülményeinek javítása végett.

Olyan párbeszéd volt ez, amelyet minden résztvevő melegen üdvözölt, hiszen kevés ennél fontosabb téma van ma Európában. Az alapot kínáló tanulmány élesen rávilágított arra, hogy mekkora csapda az, ami a keletről nyugatra áramló gondozók révén keletkezik. Egyrészt: merő ábránd, hogy nyugaton mindenki megnegdheti magának a fizetett házigondozót, hogy aki ott ilyet alkalmaz, a tejjel-mézzel folyó kánaánt kínálja a gondozójának. Ma az egyik legkiszolgáltatottabb munkavállaló mind munkajogilag, mind emberileg és mentálisan, de anyagilag is a keletről jött házigondozó. Viszont növekvő számuk elaltatja a fogadó országok szociális érzékenységét, és beruházó hajlamát is, tehát nem fordítanak annyit és úgy arra az alapvető emberi jogra, hogy mindenkinek jár a méltó és szakszerű gondokodás élethosszig tartóan. Európa keleti végein – ahonnan nézve a nagybetűs Nyugat még mindig egzisztenciális előrelépés – pedig hovatovább  tarthatatlan állapotok uralkodnak. Az amúgy is rossz egészségügyi, szociális intézményrendszer hézagait sem az elöregedő lakosság anyagi körülményei, sem pedig szakemberhiány miatt nem lehet betömködni. A probléma az egész kontinensen égető gond és sürgős megoldásért kiált.

A vitaindító tanulmány: “Függés a kelet-nyugat irányú gondozási migrációtól az EU-egyenlőtlenségek, a házi gondozók kizsákmányolása” Katona Noémi (szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa) és Elena Zacharenko (EU-s szakpolitikai szakértő) munkája a megbeszélés résztvevőit is jócskán feltüzelte.

Radka Maxová (tbc), Európai Parliament-i képviselő, a környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottság tagja, Kathrin Riegler, szakpolitikai szakértő, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős főigazgatóságán belül a szociális védelmi rendszer modernizációjával foglalkozó egység munkatársa, Adam Rogalewski, szakpolitikai szakértő, közszolgálati szakszervezetek európai szövetsége (EPSU), Dora Anelita Balfa, az Ausztriában dolgozó ápolók, és a román ápolók önszerveződésének (D.R.E.P.T.) tagja nem „szakmáztak”, hanem igen közérthetően és célratörően mondták el mindezt, amit helyzetükből, pozíciójukból nézvést e témában tudnak, látnak, és amit a világnak is tudnia kellene.

A célokat is megfogalmazzák, elfogadásukat szorgalmazzák ki-ki a maga posztján és lehetőségeivel, hiszen semmi sem lehet fontosabb, mint felszámolni ezt a modern rabszolgatartást. Tudomásul venni a helyzetet, amelyet az elöregedő népesség teremt, és megvalósítani a célt, amely az élethosszig tartó szakszerű ellátást és gondoskodást a társadalom feladatává és felelősségévé teszi – az uniós tagállamok között összehangoltan, közelítve a hasonló színvonal eléréséig. A fenntartható, hosszú távú gondozás megteremtését közös szabályozással, megfelelő keretek kiépítésével, ha szükséges a tagországokra nyomásgyakorlással, de meg kell lépni.

A szociális rendszer reformja sokba kerül, de ezt nem szabad puszta pénzköltésként tekinteni, hiszen ez olyan befektetés, ami megtérül. A jól működő, élethosszig támaszt jelentő rendszer a dolgozó családtagoknak is fontos, hiszen sokkal kevesebben kényszerülnek idős hozzátartozóik, vagy beteg családtagjaik gondozására, olykor a munkából kiesve is, ha van megbízható, szakszerű, ellátás.

Például: ehhez is kínálja magát az unióban a nemzeti helyreállítási terv, amelyben az országoknak sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni e problémák megoldására. Soha vissza nem térő lehetőség adódott a beruházások, a reformok elindításához. Gondolni kellene a jövőre, hogy hozzáférhető, elérhető, megfizethető szolgáltatások biztosítsák mindenki számára a biztonságos, nyugodt, emberi méltósággal élhető életet születéstől a halálig.