Európai Ügyészség, magyaros ügyesség

„A kormány – az Országgyűlés előzetes állásfoglalását követve – úgy döntött, hogy nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásában és a megerősített együttműködésben sem. Ez szuverenitási kérdés, mert Brüsszel az Európai Ügyészség felállításával még több hatalmat akar magának a tagállamok kárára” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán. Idáig azt gondoltuk, hogy a magyar kormány azért ellenzi a közös európai ügyészség felállítását, mert a korrupciós ügyek felderítését kívánja megakadályozni, de mostantól tudjuk, hogy nem erről van szó, hanem az ország szuverenitásának megőrzéséről.

Merthogy Brüsszel – Varga miniszter asszony olvasatában – még több hatalmat akar. Hatalomból ezeknek semmi sem elég, a brüsszeli bürokratákat egyedül a hatalom érdekli, hogy uralkodhassanak más nemzetek fölött. Gondolhattuk volna, hogy ez áll az Európai Ügyészség létrehozásának hátterében, és nem Tiborcz Istvánra, valamint a hozzá hasonló ügyeskedő oligarchákra utaznak. Nem az uniós pénzek útját kívánják ellenőrizni és a lenyúlt lét lehetőség szerint visszaszerezni, hanem még több hatalmat akarnak maguknak a tagállamok kárára.

A luxembourgi székhelyű Európai Ügyészség június első napján kezdte meg működését, ám a szervezet létrehozásában és a megerősített együttműködésben Magyarország nem vesz részt. A fentiek ismeretében most már az is világos, hogy miért. Függetlenségünk megőrzése ugyanis mindennél fontosabb, és amennyiben mi is tagjai lennénk a korrupciós ügyeket vizsgáló ügyészségnek, fennállna a veszély, hogy Brüsszel megszállná Magyarországot, aminek az volna a vége, hogy nem a magyar adófizetőknek kellene összedobniuk a Tiborcz Istvánra – még Elios korszakából származó – kirótt, mintegy 13 000 milliós visszafizetési kötelezettséget, hanem a károkozó, vagyis Orbán Viktor veje volna kénytelen a zsebébe nyúlni.

A saját zsebébe, nem a miénkbe.

Magyarországon amúgy is olyan ritka a korrupció, hogy ami mégis van, azt a magyar ügyészség is képes példás gyorsasággal, pártatlanul, az elkövető személyétől, politikai hovatartozásától függetlenül kivizsgálni. Ha szükség volna arra, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, mi lennénk az elsők, akik élnénk ezzel a lehetőséggel, de jelen helyzetben világosan látszik, hogy Brüsszel még az eddiginél is jobban elnyomná a nemzetállamokat, különösen Magyarországot és a hozzánk hasonló szabadságszerető népeket.

Ha valakinek mindez kevés, és még ennél is több érvet szeretne, az olvassa tovább Varga Judit bejegyzését. „Nagy fájdalom lenne az integrációnak, ha csak egy újabb, tagállamokat vegzáló, nemzetek feletti zsarolóeszköz jönne létre.” Itt van a kutya elásva! Hogy az Európai Ügyészséget nem a szükségszerűség, de még csak nem is a korrupció elleni harc hozta létre, hanem, hogy legyen olyan újabb szervezet, amely zsarolóeszközként vegzálja a nemzeteket.

Ezért maradunk ki ebből a szervezetből, és nem azért, amire sokan gondolnak. Jelesül arra, hogy a magyar kormánynak nem áll érdekében, hogy lelepleződjön – és ezzel csökkenjen – a korrupció, az ebben résztvevő bűnelkövetők ellen eljárások induljanak, és amennyiben bűnösnek bizonyulnak, őket megbüntessék.

Azért – és ezt már mi tesszük hozzá – még nincs minden veszve. „A magyar kormány egyelőre megfigyelőként, érdeklődve követi, hová vezet az Európai Ügyészség működése.” – írja Varga Judit, ami némi reményre ad okot. Hogy az érdeklődés megvan, a megfigyelés úgyszintén, és ha majd látni lehet, hová vezet az Európai Ügyészség működése, azt a magyar kormány haladéktalanul közölni fogja a nyilvánossággal. Addig meg, marad, ami eddig is volt: lopás, lenyúlás, túlárazás és minden, ami ezekkel együtt jár.

Állíccsuk meg Brüsszelt, abcúg Ejrópaji Ügyésség!