Az írónő ezúttal azt ígéri, hogy ez a műve arról ad számot, mi zajlott a történelemkönyvekből tanított és így többé-kevésbé közismert tényeken túl Európa uralkodóinak palotáiban, a tróntermektől a sötét és rejtett folyosókig, a hálószobákban vagy éppen a börtönökben. A kötet a királyi s egyéb felséges és fenséges házak belterjes birodalmainak, szélesebb értelemben az európai arisztokrácia világainak pokoli mélységű bugyrait tárja fel.
Gyilkosságokról, embertelen kínzásokról, gonosz elmebetegségekről, máskor kéjenc hatalmasakról, megszállott szerelmekről és álszerelmekről szólnak a történetek írásban és képben. Így lesz a könyv közös szereplője a
kegyetlenség megtestesítője maga, Drakula havasalföldi fejedelem és a nem kevésbé durva hírekbe került orosz Raszputyin. A könyv „őrült spanyoljai” – természetesen királyok. Krisztina svéd uralkodóról pedig azt tudhatjuk meg:
mindmáig kiderítetlen, valójában nem király volt-e az, akit királynőként koronáztak meg? Ugyancsak a pikáns oldalakon bukkan fel teljes bujaságában Pompadour márkinő, XV. Lajos francia király „kancakegyence”. S jön Mme Recamier is, fortélyos és alattomos kurtizánként, meg a rekamié, amely, amint itt fény derül rá, „közhasznú” udvari szolgáltatásokra is alkalmas szalonbútor.
Történelmileg a 14. századig nyúlt vissza Brenda Ralph Lewis. Felvállalja, hogy a leghírhedtebb francia uralkodónak minősíti IV. (Szép) Fülöpöt, aki, megkívánva a legtekintélyesebb keresztes lovagrend, a templomosok hatalmas vagyonát, s félve azok egyre növekvő hatalmától és befolyásától, a szó legszorosabb értelében ördögtől való tervet dolgoz ki és hajt végre felszámolásukra. Kapzsiságának, gyűlöletének áldozataiként a rend tagjainak százai vesztették életüket vagy lettek örök életükre nyomorékok, kínvallatások következtében.
Földrajzilag az egyik irányban Afrika közepe a könyv „kiterjesztett Európájának” határa, ahol a 19. században, a
gyarmatosítás jegyében a „Kongói Szabadállam” lakosságának 70 százaléka, a II. Lipót belga király által elrendelt
szörnyű büntetések, munkával halálba hajszolás és más embertelenségek következtében pusztult el: a 30 millió
őslakosból csupán 9 millió maradt. A másik irányban, Nyugat felé pedig Mexikóig terjeszkedett kontinensünk
uralkodóinak hatalma – a Habsburg-ház vendégszereplő közreműködésével. A könyv egyik legértékesebb
illusztrációja éppen Eduard Manet-nak az a képe, amelyen a francia művész Miksa császár 1867. június 19-i
kivégzését ábrázolja…
A Habsburgok közül a könyv főszereplője azonban Rudolf trónörökös. A mayerlingi tragédia, amikor is 1989. január
30-án hajnalban holtan találták a főherceget és ifjú szerelmét, Vetsera Mária bárókisasszonyt. „A jelek szerint,
miután kedvesét megölte, Rudolf főbe lőtte magát” – írja Lewis. De az ő számára ez csak a történet eleje. A lényeg
szerinte, hogy „máig feltáratlan rejtély, ami történt”, és az igazi nagy kérdés: „Mi vihetett rá egy jó kiállású
fiatalembert, Európa egyik legtekintélyesebb trónjának várományosát, hogy 30 évesen váratlanul önkezével vessen
véget életének, mégpedig ilyen komor körülmények között, titokban?” Sőt ennél még tovább megy, s arra is választ
próbál és mer keresni: „Öngyilkosság vagy mégsem?” (A téma kitűnő ismerője, a Bécsben élő német történész és
írónő, Brigitte Hamann is foglalkozott a témával [Rudolf – A trónörökös és a lázadó], valamint a magyar gyökerű
John T. Salvendi is, aki „Rudolf – Egy lázadó Habsburg lélektani tükörben” címmel írt izgalmas tanulmányt.)
Magyarként a legnagyobb terjedelem az 1561-ben született Báthory Erzsébetnek jut ebben a nem szokványos
könyvben: holott nem uralkodó, még csak nem is fenség, igaz, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király
unokahúgaként mélykék vér folyt az ereiben (Csók István hatalmas méretű festményben örökítette meg.). És – ha
igaz – a szadizmus megtestesítője volt, ezért „véres grófnőként” híresült el. Lewist az késztette írásra, hogy „a
modern kutatások megkérdőjelezik az állítólagos gyilkos hajlamairól szóló legendákat. A napjainkban inkább
elfogadott vélemény szerint Erzsébet (mai szóval élve) koncepciós per áldozata lett, amelynek célja hatalmas
birtokainak megszerzése volt; a gyilkosságokról és kínzásokról keringő történetek java része puszta koholmány”.
Korunknak a könyv témájába vágó időszerű nagy kérdése egy mini állam, Monaco jövője. Már csak azért, mert egy
1918-i, majd 2002-ben módosított szerződés értelmében e pillanatban sem egyértelmű, hogy ha a hercegség
Grimaldi-házból való uralkodója örökös nélkül halna meg, mi lesz Monaco sorsa. S persze egyben Monte Carlóé a
maga „pénzgyár-kaszinójával”, a Forma-1 versenyek rendezési jogával – és főként a ma oly’ divatos off-shore
cégek garmadával. Magyarán: nem száll-e mindez Franciaországra? Márpedig a jelenlegi uralkodó, II. Albert
megkoronázásakor, 2005-ben ígéretet tett ugyan rá, hogy egy napon megnősül – de a valóságban mindmáig sem
hitves, sem „trónképes” baba. Igaz, végre bejelentették, 2011. július elején esküvő lesz Monacóban: az egykori
amerikai filmsztár, Grace Kelly fiának arája pedig a herceg mamájánál nem kevésbé polgári múltú Charlene Wittstock
egykori ausztrál úszónő…
„Ez a könyv nem a finom lelkű olvasónak készült” – írja Lewis. Szokatlan ajánlás – de indokolt. E sorok írója ennek
ellenére tovább merészkedik, s azzal is biztat a kötet olvasására, hogy ígéri: az iróniát kedvelők, az élet keserű,
gyakran kegyetlen fintorai iránt kíváncsiskodók biztosan a könyv hívei közé szegődnek. S nem utolsó sorban a 250
oldalas mű szépnyelvű magyar fordítására (Medgyesy Zsófiától), és a témához, a nagyúri szereplők rangjához illő
parádés kivitelére való tekintettel is. (Azt azért zárójelben nem titkolom: fájdalmam hogy miközben joggal vagyunk
büszkék akár a Kner Nyomdára, akár egy sor másikra itthon, a Ventus Libro Kiadó gondozásában közreadott,
mutatós kötetet – Kínában nyomtatták.)