Fidesznek dolgozó ellenzékiek?

(Szerző: Selmeci János/Klubrádió) A közös miniszterelnök-jelölt szerint vannak Fidesz-ügynökök az ellenzékben. Én neveket szeretnék hallani.

Talán nem is létezik olyan aktív ellenzéki szavazó, értelmiségi, újságíró, vagy politikus, akinek nincs biztos tudása arról, hogy vannak Fidesz-ügynökök az ellenzéki pártokban, illetve hogy pontosan kik ők.

Az újságírók neveket ritkán írnak le, a politikusok háttér-beszélgetéseken néha megneveznek ezt-azt, pártbéli riválist például, de igazi bizonyíték, lebukott, Fidesznek dolgozó nemigen szokott sem az aktív ellenzéki politikusok, sem a pártok alkalmazotti, szakértői köréből előkerülni.

Pedig beépített fideszesek “állítólag biztosan” vannak az ellenzéki pártokban, meg mindenhol máshol is, ezt mindenki tudja, az egyik kedves sms-ező hallgatónk szerint a rádióban például én vagyok az.

Nem vállalom. De neveket szívesen hallanék.

A napokban Márki-Zay Péter a HVG-nek adott interjújában közölte: biztos, hogy vannak az ellenzéki összefogás pártjaiban olyanok, akik a Fidesznek dolgoznak.

Ő vajon tudja, hogy kik ők? Ha tudja, miért nem mondja el? Talán a közös listára is felkerül majd pár beépített fideszes? Szokott erről beszélgetni az ellenzéki pártok elnökeivel?

Utóbbi egyébként kiderül az interjúból; arra a kérdésre, hogy meg szokta-e mondani a kollégáinak, hogy Fidesz-ügynökök vannak közöttük, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a pártvezetők tudják, hogy kik az árulók a közösségükben, jobban mint ő.

Szóval az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje tényleg azt mondta volna két és fél hónappal a választások előtt, hogy a mögötte álló pártok vezetői tudják, hogy kik dolgoznak közülük Orbán Viktornak, és nem csinálnak semmit?

Minden kommentár nélkül maradnék az eredeti kérésemnél: neveket szeretnék hallani.