Fidesztelen rendkívüli parlamenti ülés hétfőn

Sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem vesz részt az ellenzék által kezdeményezett hétfői rendkívüli parlamenti ülésen – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

A miniszterelnökséget vezető miniszter azzal indokolta a kormányzópárt távolmaradását, hogy az nem más, mint „komolytalan ellenzéki politikai akció”. Az ellenzék egyébként a járványügyi helyzettel kapcsolatos kérdéseket szeretné megtárgyalni a parlamentben, nem utolsósorban információt kapni a miniszterelnöktől.

Lenne miről beszélni, ne adj isten, vitatkozni is. Még mindig nagyon sokan halnak meg ugyanis, és a fertőzöttek számának alakulása sem megnyugtató. Rengeteg a bizonytalanság az oltások körül, jó lenn ebben is tisztán látni. Első megközelítésben ezért nem is az a lényeges, hogy a ki a felelős a kialakult, rózsásnak nem nevezhető helyzetért. A kormány tehetetlensége, bénázása és fejetlen kapkodása, vagy, ahogyan Orbán és a Fidesz mondja, az, hogy az ellenzék nem segíti, hanem hátráltatja a védekezést.

Első megközelítésben nem a felelősséget kellene egymásra tolni, arra ráérünk akkor is, ha majd elmúlik fejünk fölül a járvány.

Azt viszont nem árt tudni, hogy az ellenzéki politikusok, akik most a rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték, nem magukat képviselik az országgyűlésben. Szavazók és szimpatizánsok állnak mögöttük, fideszes szóhasználattal: magyar emberek. Nem is kevesen vannak ezek a magyar emberek, hiszen a közvélemény-kutatások már egy ideje ellenzéki fölényt mérnek, olyannyira, hogy még a rendre sajátos eredményeket közlő, kormányhoz közeli Nézőpont is kénytelen kimutatni, hogy csökkent a Fidesz előnye.

Ezeket az embereket kellene hihetően és főként hitelesen tájékoztatni arról, hogy akkor most miként állunk is az oltással. Elmondani nekik, hogy miért erőlteti a kormány a kínai és az orosz vakcina beszerzését, amikor minden rendelkezésre álló felmérés szerint ezekkel szemben a legnagyobb a bizalmatlanság. És ha már annyira fontosnak, tartja a Fidesz e két országból származó oltóanyag megrendelését, akkor miért nem igyekszik érvekkel meggyőzni a magyarokat, arról, hogy akkor járnak jól, ha a kínai, vagy az orosz vakcinával „oltakoznak”.

Az orosz oltóanyag kapott ugyan engedélyt Magyarországon, de eddig nem cáfolt sajtóhírek szerint nem azt a vakcinát szándékoznak fogalomba hozni, amelynek a harmadik tesztjét is elvégezték. Ezt is tisztázni kellene, mint ahogyan az is megérne egy misét, hogy a kínai vakcinát miért akarják kivenni az eddigi ellenőrzési protokollból, s miért engedélyezhetik a korábbi intézmények megkerülésével.

Volna mit megbeszélni és nem azért, hogy az ellenzéki pártok politikusai jól érezzék magukat. Hanem mert – mint írtuk – mögöttük is emberek állnak, akiket úgy is hívnak, hogy nyilvánosság. Amúgy meg a fideszes tábort is érdemes volna megnyugtatni, mert bár nem szívesen vallják be, közöttük is nagy a bizonytalanság és a bizalmatlanság, de fogalmazhatunk finomabban is: értetlenség.

Ezért lett volna jó, ha Orbán és a Fidesz nem utasítja el élből a parlamenti ülésen való részvételt. Nem az ellenzéknek tennének szívességet, ha megjelennének, hanem a magyar embereket tisztelnék meg azzal, ha tájékoztatnák őket a közös dolgainkról.