Film- és könyvszemle Churchill apropóján

Churchill szobrának és nimbuszának rongálása napi hír. Rasszistának tartják némelyek. Háborús szerepét lesajnálnák: főként az egykori gyarmatbirodalom védelmezőjét látnák benne.

Olyan víziók korát éljük, melyben valami vagy fehér vagy fekete. A sötét(ség)nek eltűnnek az árnyalatai. Az elszántság vagy a megszállottság összemosódik. A minőség elvész aktuális dolgainkból. Kár, hiba.

A sötétségről jut eszembe egy könyv és egy film szimbiózisa. Anthony McCarten 2017-ben megjelent kötete, és az annak alapján készült film címe (nagyrészt) azonos: A legsötétebb óra.  A könyv alcíme még: így rántott vissza miket Churchill a szakadék széléről. (A. McCarten: Darkest Hour; How Churchill Brought England Back from the Brink). Itthon: Agave Könyvek, 2018, fordította Farkas Veronika.

Az alsóházban.

A film pedig: John Wright rendezése, Gary Oldman zseniális alakításával; A legsötétebb óra. 77 díjra jelölt, 51 díjjal elismert siker, 2 Oscar-díjat nyert történelmi életrajzi dráma.   IMDb-és pontja 7,4.

A BBC-ben

Mértéktévesztés volna, ha saját emelkedett méltatásba fognék. Milliók megtették; akkor és azóta is. Ellenben ma igazán érdemes felvillantani a legjavát e remekműveknek. Kiállnom Churchill korabeli nagysága mellett evidencia; önmagában kevés szót érdemelne. Van azonban, ami nem hagy nyugodni. Rádiószereplés: anno a BBC-ben, illetve ez idő tájt a Kossuthon. Két miniszterelnök szpíkeri egybevetése izgat. Egykori, szolnoki, Bálvány utcai lakosként sem csípem a bálványozást, a bálványimádást. Link dumák meg el is keserítenek.

Uszodába tartottam, amikor önkéntelenül belehallgattam két egykori híresség, újságíró diskurzusába. A magyar miniszterelnöki rádiós megnyilvánulás(ok)ról beszéltek. Így:

– Muszáj ezzel etetni? Mintha az ételfutár elhagyott hátizsákjából kapnánk enni?

–Tudod mit, talán nem is érdemlünk jobbat?

– Nem fáj még eléggé, ha csak panaszkodunk.

Biztos? Volt, van, lesz jobb egyáltalán?

Eset(i)leg. Kerestem, találtam.

Churchill történelmi rádióbeszédének születését és döntő tartalmát a remek könyvből kivonatosan idézem.

Tudta, háborúban hol a helye

A 138. oldalon Churchillnek a felesége beszámol az istentiszteleten a lelkésztől hallottokról. Churchill megrökönyödve szól: „Fel kellett volna kiáltanod, hogy ’Szégyen!, hogy isten házát hazugságokkal szentségteleníti meg!”

A könyv 139. oldalától kezdve kincset találtam a frissen miniszterelnökké lett Churchillről. „Ott ült egyedül az Admiralitásban lévő irodájában, a kezében tollal, maga előtt üres lapokkal. Ismét ugyanazzal a kihívással kellett szembenéznie: milyen szavak legyenek, milyen sorrendben? Milyen húrokat pengessen meg, melyeket kerüljön el? De nagyon megszaladhatott a tolla és a képzelőereje, mert alig három órával később leült a BBC mikrofonja elé, gazdagon átjavítgatott papírossal maga előtt, hogy ismét megpróbálja megszerezni reszkető nemzete támogatását.

A próbák egyik jelentősége abban rejlik, hogy a közönség ne láthassa, amikor a történések bohózattá fajulnak. Mint azt William Manchester életrajzíró elmeséli:

„Az Alsóházban töltött negyven év után Churchill ösztönösen jobbra-balra lengette a fejét (miközben beszédet mondott). Ez a BBC-ben nem jött volna ki jól, úgyhogy Tyrone Guthrie az Old Vicből (a londoni színházból) beállt mögé, és határozottan egy helyben tartotta (Winstont) a fülénél fogva, miközben egy kis szobában lévő asztal mögött beszélt.”

Egy helyben tartotta a fülénél fogva? Rögzítsük a képet magunkban, miközben látjuk, ahogy a BBC faliórája elüti az este kilencet, és meghalljuk Churchillt, aki a zöld jelzőfény alatt beszélni kezd a mikrofonba:

„Most először szólítom meg önöket miniszterelnökként országunknak, birodalmunknak, szövetségeseinknek és mindenekfelett a Szabadság ügyének eme komor óráján…De botorság lenne eltitkolni a helyzet súlyosságát…Egyetlen tiszt vagy közlegény, egyetlen csapat vagy részleg sem keveredhet úgy közelharcba az ellenséggel, ha találkoznak, hogy ne járulna hozzá jelentős mértékben az általános eredményhez…

Sok olyan férfi és nő lesz a Szigeten, aki, amikor eljön ez a megpróbáltatás, megnyugvást, sőt büszkeséget fognak érezni, hogy osztozhatnak a veszélyben….

Hát nem ez a legjobb pillanat mindenkinek, hogy a tőle telhető legnagyobb erőfeszítést tegye?…Miután megkaptam a megbízatást Őfelségétől, kormányt alakítottam az összes párt és szinte az összes nézőpont férfi és női képviselőiből. A múltban voltak nézeteltéréseink és vitáink; de most összeköt minket egy kötelék – az, hogy addig harcoljunk, amíg el nem érjük a győzelmet, és hogy soha ne adjuk át magunkat a szolgaságnak és a szégyennek, bármilyen veszteség és fájdalom is legyen az ára…”

Hatása? Idézet a kötet 143. oldaláról: „A korábbi miniszterelnök, Stanley Baldwin ezt írta Churchillnek:

„Tegnap este meghallgattam jól ismert hangját, és legszívesebben megráztam volna a kezét egy pillanatra, és azt mondtam volna, hogy szívből kívánok Önnek minden jót – egészségben és szellemi és testi erőben –, cserébe azért az elviselhetetlen teherért, amely az Ön vállán nyugszik…”

Churchillek nagyobb szüksége volt ezekre a támogató szavakra, mint gondolta volna, mert az első német tankok már elérték a francia partokat Abbeville-nél, és a legénységük átnézett a Csatornán, alig 80 kilométerre Angliától”.

A szkeptikus király előtt

A könyvidézet (itt 144. oldal) köszönettel zárul. Egy hadi végveszély, avagy egy pandémia nem ugyanaz; a győzelem térben, időben, mértékben és minden másban sem azonos. Ám a realitásérzékben, az alázattal kért és megszolgált egységben, és a férfiúi attitűdökben feltárult különbözőség 80 év távlatából, mai honi egybevetésben is drámai. Más hinni és bízni a népben, és más azt használni.

Operatív…?

Anglia királya, de Churchill is küzdött kétségekkel. A kötet fülszövege írja: „1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után… a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet.

Winston Churchillnek alig pár nappal  azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek, ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia – továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel. Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba?”  Szerintem: tette hiteles fair play-jel; s pont ő, aki szerint: No sport!

Metrós tapasztalatgyűjtés

Sohasem meghátrálni

Mind a könyv, mind a film sokadjára is élménnyel kézbe vehető. Ajánlom. Nem így, jogászként a kossuthos pénteki miniszterelnöki interjú(ka)t.

Háttérhatalmakat vizionálni például ott és akkor, amikor korrekt uniós bírói döntés elmarasztal egy olyan törvényt, mely normális országban meg sem születhetett volna: műhiba.

A rendszerváltozás hajnalán, 1988-89-ben evidencia volt: nem a közhatalom dolga abajgatni, gatyába rázni, megrendszabályozni a civil világot, szervezeteket. Éppen, hogy a civilek ellenőrzik a közhatalom gyakorlását. Mégis, ki van kiért? Jogi alapvetések mennek ma naponta a levesbe. Erdőkerülőnek is blama volna ez; jogviselt személy(ek)nek viszont dicsőség?!

Egykor, jogi doktorrá avatáskor fehér kesztyűben szólt az eskü az alkotmány, a törvények és – következésképpen – a verdiktek tiszteletére. Arra szolgált volna csak a glasszékesztyű, hogy ne maradjon ujjlenyomat?!

A híres churchilli V-betű

Felemelte a fejeket és a lelkeket

A legsötétebb óra: kötetben és filmen; történelmi életrajzi dráma. Írója: Anthony McCarten; a filmet rendezte: John Wright. Főszereplői: Gary Oldman és Kristin Scott Thomas, Lilly James, Stephen Dillane és Ben Mendelsohn. (A képek a film hivatalos honalapjáról valók: köszönet értük.)