Beletörődtünk, nekünk jó a második hely is, erre megjelenik egy könyv, és közel 500 oldalon át bizonygatja, hogy a világ legnehezebb nyelve a filmé. Nehéz a mozgást a statikus betűkkel, a csapongó gondolatokat a száraz elmélkedéssel megjeleníteni, de nincs mese, a történet a tér és az idő viszonyának elmeséléséhez, megértéséhez szabad út kell az agytekervények labirintusában. Megfelelő térkép, jelmagyarázat nélkül idegen ez a világ, még akkor is, ha naponta többször is bejárjuk.
A szerző, Bokor Pál egy korábbi könyvével már becsalogatott minket ebbe a világba: a „Hollywood magyar szemmel” még a könnyed szórakozást, a felfedezés örömét kínálta. Mi Budapestről, Mátészalkáról, az Alföldről, Borsodból, mi alapítottunk kivándorlóként (migránsként) filmstúdiókat, Oscar-díjakat hoztunk el született angolok, amerikaiak elől, Lugosi Béla talán ma is a világ leghíresebb Drakulája, és hiába írták a Casablanca rendezőjének Michael Curtizt, nekünk ő mindig Kertész Mihály marad.
Szóval ez volt a csali, azt mondtuk, mindent értünk, mi magyarok vagyunk a film, ahogy egykoron a foci vagy a Nobel-díj. A mienk, nekünk találták ki Hollywoodot, belakjuk, berendezzük, otthonunkként vigyázunk rá.
Tévedés. Bokor Pál új könyve, „A film mint mozgás” közkincsnek, internacionalistának nevezi azt, amit eddig magunkénak gondolhattunk. (Na, jó, reméltünk). Bokor (a kitűnő újságíró, nagyszerű hírügynökségi tudósító) a rendszerváltás óta következetesen pártsemlegesnek mondja magát. Azóta a lelkiismerete ihleti, arról ír, amit fontosnak tart, és úgy, ahogy múzsája elvárja. Könyvének alcíme: „Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról.” Öt évet áldozott életéből a szerző anyaggyűjtésre, saját gondolatai összefésülésére.
Ha visszaszámolunk, 2015 mínusz öt, már az alfánál vagyunk. Egy új politikai elit gyakorolja hatalmát, a szépség és szabadság definícióját már nem az esztétika, hanem egy szűk pártcsoport határozza meg, az igazságot már el kell bujtatni a sorok közé. (A vásznat még nem lehet elégetni, bár egykoron a könyvekről is ezt hittük.)
Bokor nem akar ízlést formálni, Bokor megtanít filmet nézni, és ránk, nézőkre bízza az értékelést. Nekünk kell megmondani, hogy mi tetszik, és miért. Nekünk kell rájönni, hogy a becsukódó ajtó előttünk zárja le a világot. A mi dolgunk felfedezni, hogy Eisenstein, Chaplin, Bondarcsuk, Spielberg ugyanúgy vágyta a szabadságot, mint mi, legfeljebb másként, más nyelven beszélt róla.
Ezt a nyelvet tanítja nekünk Bokor Pál. Nem könnyű megérteni, nála még a Vadnyugat vonatrablása, lasszója, hatlövetűje nem kaland, hanem az amerikai történelem és életforma filmes ikongrafikájának része. Bokor talán nem várja el, hogy mindent megértsünk közlendőjéből. Megelégszik annyival, hogy a néző, ölében a zacskóval, nemcsak a pattogatott kukoricát rágja meg…
Bokor Pál: A film mint mozgás (Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról) – Atlantic Press Kiadó – Budapest, 2015
