Egy gátlástalan zsarnok uralkodik a népen. Ellenállás szerveződik vele szemben, a legveszélyesebb ellenfele pedig a vezetőréteg soraiból kiváló férfi lesz.

Ez az alaptörténete minden idők egyik leghíresebb némafilmjének, a sci-fi műfaj klasszikusának, az azóta is gyakran játszott, 1927-ben készült Metropolisnak. A film 2010-ben újjávarázsolt, digitalizált változata hamarosan újra a hazai mozikba kerül, a remekmű alapjául szolgáló regény azonban már kapható a könyvesboltokban.


Valószínűleg a filmet jól ismerők közül is csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy a forgatókönyvet Fritz Lang (1890–1976) alkotó- és élettársa, Thea von Harbou (1888–1954) írta, és azt már a német eredeti megjelenésének évében, 1926-ban magyarul is kiadták a Tolnai Nyomda Műintézet és Kiadóvállalat Rt. gondozásában.

A Multiverzum Kiadó most az eredeti német és a korabeli magyar kiadás összevetésével, Tarcsa Zoltán által átdolgozott, remek fordításában jelentette meg, a rendkívül izgalmas illusztrációkat pedig a Microsoft Bing DALL-E 3 képkészítője felhasználásával készítették el, a hazai könyvkiadás történetében talán elsőként élve ezzel az eszközzel.
A szerző a következő mottóval indítja szimbolikákban bővelkedő kötetét:

„Ez a könyv nem a jelenről szól. Ez a könyv nem a jövőről szól. Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen. Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot semmilyen osztályt semmilyen pártot sem szolgálni. Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a szív között.”

A fényűző életet élő establishment és a rettenetes körülmények között élő-dolgozó munkások konfliktusa azonban, sajnos, az eltelt száz évben sem veszített aktualitásából, mint ahogyan a mindenen és mindenkin átgázoló zsarnok figurája sem tűnt el a történelem színpadáról.

A most megjelent könyvet emiatt mindenkinek, így azoknak is jó szívvel ajánljuk, akik kívülről fújják a film minden egyes részletét, annál is inkább, mivel Fritz Lang alkotásának egyes jelenetei az idők folyamán elkallódtak, és a film amúgy sem követi a regény valamennyi cselekményszálát, inkább csak azok expresszionista képét vetíti elénk, a rendező New York-i utazása közben szerzett benyomásaival ötvözve. Egyes szereplőket és szituációkat ennek megfelelően teljesen elhagy, és a könyv befejezésétől eltérő lezárást alkalmaz.

Mi pedig igyekezzünk az írónő megoldását példaként tekinteni, és a társadalmat szétfeszítő problémákat inkább a szeretet segítségével kezelni, mintsem agresszióval – már amikor a való életben ez még lehetséges.