Forradalmasította az orvostudományt az ötvenéves Littmann-fonendoszkóp

Az idén 50 éves a Littmann-fonendoszkóp, amely az orvostudomány nélkülözhetetlen eszközeként lehetővé tette a többi közt a szív és a tüdő meghallgatását. Belgyógyászok, kardiológusok, háziorvosok egyaránt használják; már a bluetooth-hoz hasonló újszerű megoldásokkal is kiegészült, miáltal az űrben is használható.

Ismerős az érzés, amint az általában hideg fonendoszkóp a páciens hátához, mellkasához ér, és az orvos elsőként ezzel a kezdetlegesnek látszó eszközzel igyekszik megállapítani: zörög-e szív, a tüdő. Az amerikai szívgyógyász nevét őrző Littmann-féle fonendoszkóp kiváló akusztikai adottságainak köszönhetően 1967 óta segít az orvosoknak a súlyos vagy kevésbé súlyos betegségek földerítésében.

Az idén éppen fél évszázados a Littman-fonendoszkóp; az eszköz története sokkal régebbre, több mint 200 évre nyúlik vissza. René Laennec francia háziorvos ugyanis 1816-ban egy összetekert újságot használt arra, hogy meghallgassa egyik nőbetege szívét: ezzel elkészítette a világ első sztetoszkópját. A név is tőle származik, amelyet két görög szóból, a sztethoszból (mellkas) és a szkopeinből (néz, lát) alkotott meg. Negyedszázaddal később a New York-i George P. Camman fejlesztette tovább az ötletet, és egészítette ki két fülhallgatóval. Az orvosi vizsgálóeszköz ősi formája a mai, módosított változatokban is fölismerhető.

Egészen az 1960-as évek elején dr. David Littmann kardiológus és nemzetközi EKG-szaktekintély, a Harvard orvosi egyetemének professzora szabadalmaztatta forradalmian új fonendoszkópját, amely elődeinél sokkal jobb akusztikai teljesítményre volt képes. Ezzel egy egyszerű hallgatókészüléket változtatott elképesztően hatékony diagnosztikai eszközzé. Az egészségügyi termékeket is gyártó-forgalmazó 3M amerikai vállalat néhány évvel később megvette Littmann doktor fonendoszkópjának jogait, és tökéletesítette.

Az azóta eltelt fél évszázadban sokat fejlődött a világ, és számtalan más, sokkalta korszerűbb diagnosztikai módszert is kifejlesztettek, de kétségtelen, hogy a leggyorsabb, megfizethető és legelterjedtebb még mindig a fonendoszkópos vizsgálat. A 3M két évvel ezelőtt mutatta be a hangolható membránokkal ellátott fonendoszkópjait, miáltal az orvos különböző rezgésszámú hangokat is könnyen meghallhat: finom nyomással alacsony frekvenciájú hangokat képes hallgatni, a magasabb frekvenciájúak erősebb nyomásra válnak hallhatóvá. A gyár új környezeti zajcsökkentő technológiája (ANR – Ambient Noise Reduction) ráadásul háromnegyedével, azaz 12 decibellel képes csökkenteni a zavaró környezeti zajokat, így akár hangzavarban is hallhatóvá teszi a szív-, tüdő- és egyéb hallani kívánt testhangokat.

Sőt, az elektronikus Littmann-fonendoszkóp az űrbe is eljutott: magas fokú érzékenysége a speciális távgyógyászati szoftverekkel és a Bluetooth-technológiával kombinálva lehetővé tette, hogy az orvos a Földről hallgassa meg a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó kozmonauta szívverését. Egyebek közt ezeknek az előnyöknek köszönhetően mérnek világszerte a 3M Littmann-fonendoszkóphoz minden más hasonló eszközt.