Olykor az ember eltéved. Színházba indul, tiszta inget vesz fel, kipucolja a cipőjét, megmosakszik vagy dezodor, készülődése maga a tisztelet a különleges helynek, és helyzetnek.
Nagy a várakozás, és még nagyobb a csalódás, ha a színház nem színház, a várt előadás maga a hétköznap, a színész a szomszéd, és az újdonságként beharangozott dráma, önmagunk kesergése családi körben, a vasárnapi húsleves után.
Tehát előre szólok, átverés, hogy Christopher Hampton „Egy német sors” című darabja a nácivá váló Németországról szól. Igaz, a tartalom ilyesmit sejtet, de tudjuk, hogy nem az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az, amit csinálunk. Már az íróval is baj van. Christopher Hampton Hitler halála után fél évvel született Portugáliában, a brit birodalomban él, angol nyelven alkot. Szóval itt ez a pasas, távolról szemléli a németeket, mégis belepofázik a történelmükbe. Még szerencse, hogy mi magyarok, ismerjük az ilyen fazonokat, nekünk is vannak Christopher Hamptonjaink, olykor Sorosnak, máskor csak úgy egyszerűen, jogvédőnek hívják őket, mindig kíváncsiskodnak, feljelentgetnek, pedig olykor még a nyelvünket sem beszélik. Az Egy német sors akkor sem német sors, ha a felcsendülő indulóra a Wehrmacht menetel, és a „jó napot kívánok” helyett Heil Hitler! a köszönés. Nekünk, amikor elfogyott a regimentje, Kossuth Lajos üzent, a szívünk magyar és székely himnuszra ver, és van ráadásunk is, így elmondhatjuk, milyen jó, hogy itt vagyunk.
Christopher Hampton története egy sorstragédia, smafu az egész, nekünk tízezer van ilyenből. Hampton hőse, Brunhilde Pomsel (jobb oldali kép) valójában létezett, 106 évet élt, na jó, a német egészségügy(!), szóval Pomsel 1933-ban belép a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumhoz kerül, Joseph Goebbels titkárnője lesz. A deportálásokból semmit sem lát. Nem tud a koncentrációs tárborokról, és arról sem, hogy a Propagandaminisztérium meghamisítja a híreket. Goebbels szövegeit úgy gépeli, hogy nem érti. Jelentéktelen kis pontnak tartja magát, és nem tud, nem mer szembeszállni a hatalommal. Szóval mese ez a szöveg, az ártatlanságról, a soha nem látott Németországról, Christopher Hampton vélhetően nem kutakodott a múltban, a múlt jött hozzá a bűnbánó asszony személyében, a beismeréssel, hogy a dolgok megtörténtek, de a szemtanúk ártatlanok.
Hampton meghallgatta a vallomást, megszerkesztette, aztán keresett egy darabka Közép-Európát, megnézte, hogyan mennek ott a dolgok, 70-80 évet visszaforgatott az időkeréken, és eladta az újdonságot antikként. A Brunhilde Pomsel álnév, valójában a korrupciót nem ismerő, a konzultációs leveleket gépelő Kovácsnét vagy Tündikét takarhatja, és Goebbels finom öltönyei, a köz pénzén fenntartott lakása sem más, mint az esküvőre repkedő magánhelikopter vagy a Gucci táska leplezése, de mi átlátunk a szitán, és Goebbels úrat nem engedjük bántani.
Ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor az is kiderül, Brunhilde Pomsel nem is gépíró, hanem színésznő, Molnár Piroska, de nem viselkedik színésznőként, neki felvehetjük a tiszta inget, kipucolhatjuk a cipőnket, használhatjuk a desodort, ő akkor is a szomszédasszonyunk marad, vele utazunk a metrón, mellette fekszünk a kórházi ágyon, és találkozásainkkor, arról mesél, hogy megint kevesebben vagyunk, mert egyre több az álhír, és a gyűlölet, a szeretteink pedig elmenekülnek.
Szóval a lényeg az, hogy mi magyarok észnél vagyunk, egy pillanatig sem hiszünk Christopher Hampton Németországa egyediségében, nekünk van saját bejáratott hazánk, saját bejáratott ellenségünk, saját bejáratott rémhírgyárunk, és minderről nem 70 percen át, hanem napokig tudnánk beszélni. És ha valaki ezt kevesellné, akkor még egy Hamupipőkét idéző topánkát is szóba hozhatnánk, a színház visszavonult királynője hagyta el, sokan azt mondják, hogy üres a trón, és Törőcsik Mari lábnyomába senki sem léphet. De ez is tévedés, Molnár Piroska bátran felpróbálhatja azt a cipőt.
Passzolni fog…
Hatszín Teátrum (Budapest, VI., Jókai utca 6.) Christopher Hampton: Egy német sors. Molnár Piroska előadásában. Dramaturg: Török Tamara. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Tóth Hajnalka. Plakát: Csáfordi László. A rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit. Fordította: Zöldi Gergely. Rendező: Máté Gábor. Orlai Produkció.