„Igyál! Igyál! Igyál!” – buzdít a Bánk bán Keserű bordala, s közismert: Magyarországon évszázadok óta súlyos társadalmi probléma az alkoholizmus. Nemrég az Infovilág újraközölte Kulcsár László 1971-ben, tehát jó fél évszázaddal ezelőtt írt nyolcrészes, alkoholellenes „vádiratát”, ami annak idején nagy feltűnést keltett. Főbb megállapításai ma is érvényesek.
Ötven év alatt vajmi kevés változott. Sőt! A mai alkoholizmus-ellenes intézkedések mintha lazábbak lennének a korábbiaknál. Több mint tíz éve igencsak álságosnak tartottam a pálinkafőzés legalizációját; a könnyítés ugyanis inkább egy „libernyák” kormányzatra lenne jellemző, nem pedig a konzervatívokra, akik – legalábbis szavakban – oly nagyra tartják a harmonikus családot, a boldog gyermekkort. Újabb sok ezer családot züllesztett szét a politika által támogatott pálinkafőzés, nem szólva arról, hogy a liberalizáció megnövelte a hazai cigányság körében az alkoholfogyasztást, tovább nehezítve így e réteg integrációját.

Az alkohol „megfosztja az embert józan ítélőképességétől, alapvető erkölcsi normáitól, lealjasít, megbetegít, fertőbe dönt.”
Az idén – júliustól – nem kell fizetni népegészségügyi termékadót az alkoholos italok után, noha ezt az adónemet 2011-ben azzal a szándékkal vezették be, hogy mérséklődjék az egészségre káros termékek fogyasztása. Bebizonyosodott volna, hogy az alkohol nem káros az emberi szervezetre? Ellenkezőleg! A legfrissebb kutatások azt is cáfolják, hogy a mérsékelt szeszesital-fogyasztás (vörösbor) hasznos lenne például bizonyos szívbetegségre, a vérkeringés élénkítésére.
A sokak által „legveszélyesebb kábítószernek” minősített alkohol nemcsak legális Magyarországon, hanem gátlás nélkül népszerűsíthető. Úton-útfélen belebotlunk a plakátokba, tévén a reklámokba. Mintha nem is lehetne végigizgulni egy-egy izgalmas labdarúgó-mérkőzést anélkül, hogy a kezünkben szorongatnánk a sörösdobozt vagy -üveget. Civil szervezetek és újságírók tiltakozása ellenére néhány éve még a KRESZ-t is módosították, hogy ittasan is szabadjon kerékpározni.

Az ötlet egyenesen a korányfőtől származott, aki nehezményezte, hogy a piás biciklist megbüntetik. „Szerintem ez a magyar valóság ismeretének teljes hiánya alapján született” – nyilatkozta a miniszterelnök. Mintegy harmincezren halnak meg évente az alkoholizmussal összefüggésben álló okokból. Hogy közülük hányan hajtottak drótszamarat, arra nincs adat.
A Törley reklámja azzal csábít, hogy egy-egy pohárnyi pezsgőtől buboréknyi boldogságot várhatunk, a Soproni sör pedig állítólag előhozza belőlünk a szuperképességeket. Ezzel szemben az alkohol – ahogyan Kulcsár László „vádiratában” is áll – „megfosztja az embert józan ítélőképességétől, alapvető erkölcsi normáitól, lealjasít, megbetegít, fertőbe dönt.” Felelős „sok rendbeli gyilkosságért, halált okozott gondatlan veszélyeztetésért, rablásért, garázdaságért, erőszakos nemi közösülésért, ifjúságellenes bűntettek garmadájáért, családi közösségek összerombolásáért, közlekedési balesetekért, a népgazdaságnak a kiesett munkanapokkal okozott sok milliárd forintos kárért, elidegenedésért, elembertelenítésért”.

Alkohol-népszerűsítő reklám a pesti Lehel téren. Jó ez így?
Mint említettem, a szerző cikksorozata, amiben halálos ítéletet kért az alkoholizmusra, több mint ötven éve jelent meg. Mi történt azóta? Csak ismételni tudom, amit e rövid eszmefuttatásom elején írtam. Jószerivel semmi. Sajnos az „egyenjogúság” jegyében egyre több az alkoholista nő, még az áldott állapotba kerülők sem teszik le mindig a poharat. „Legalább 300 gyermek jön a világra a terhesség alatti alkoholfogyasztás miatt kialakuló magzati alkohol szindróma tüneteivel!”
A gyilkosságok több mint háromnegyedénél szerepet játszik az alkohol, és egy-egy évben a részegek csaknem településnyi embert vernek cipóvá. Az ügyészek szaklapja egyenesen így fogalmaz: „Aligha van még egy olyan szociálisan elfogadott, legális élvezeti szer, amelynek fogyasztásához annyi egyéni tragédia és társadalmi probléma kapcsolódna, mint az alkohol.”
Miért nem teszünk akkor valamit? Sajnos az alkoholizmus-ellenes intézkedések igencsak elégtelenek – nemcsak Magyarországon. Már csak azért is, mert az alkoholforgalmazás óriási adóbevételekhez juttatja az államot. Valamiféle korlátozásra azonban mégiscsak szükség lenne, annál is inkább, minthogy a bevételek egyre kevésbe fedezik a hatalmas egészségügyi kiadásokat, amelyek az alkoholizmussal állnak összefüggésben.
Joggal kért tehát cikksorozat szerzője – már 1971-ben, a társadalom nevében – halálos ítéletet az alkoholizmusra.