Nem értem, hogy jön ide az Oidipusz király, ahol a Hírnök elbeszéli Oidipusznak, hogy az uralkodót egykoron, újszülöttként Kithaerón erdős völgyei közt találta meg (heuréka).
Azt sem értem, hogy mit keres itt Thetisz istennő, aki az Iliász elbeszélése szerint Olümposz legfőbb tetején ülve talált rá (heuron) Kronidészre, azaz Zeuszra. De azt már értem, hogy jön ide Lukács evangéliuma, ahol az emberek ott találják (heuron) Jézus mellett a tisztátalan lelket, a „Légiót”, akiben sok ördög lakozott, ám akiből Jézus közreműködésével kijöttek a gonosz lelkek és beköltöztek a sertésekbe.
És azt is értem, hogy miért az utalás az Apostolok cselekedetében a földjével üzérkedő és még az apostolokat is átverni szándékozó házaspárra, Ananiásra és Szafirára, akinek a fiatalok megtalálták (heuron) a holttestét, midőn beléptek az ajtón.
Mert máskülönben semmi értelme sem volna annak, hogy Borkai lemondását Gulyás Gergely – aki egészen bizonyosan megfelel Németh Szilárd tanár úr elvárásának, vagyis hibátlan tudója a klasszikus görög-latin műveltségnek – a heuréka (megtaláltam!) felkiáltással konstatálta, éppen úgy, mint egykoron Arkhimédész szürakuszai tudós, aki a közfürdőben a felhajtóerő (hidrosztatika) alaptörvényére rátalálva kiáltott fel hasonlóképp: heuréka! Azaz: megtaláltam!
Gulyás látszólag értelmetlenül mondta, amit mondott, maga is beleesve az idegen szavak és kifejezések helytelen használatának vicces és kínos csapdájába, de hangsúlyozom: csak látszólag.
Mert Gulyás valójában Borkaiban megtalálta (heuriszkó) a Lukács evangélista emlegette tisztátalan lelket, akiben nem egyetlen, hanem rengeteg ördög munkálkodott, s az összes tisztátalan lélek együttes neve lett a Légió nevű maffia, s ugyancsak rálelt Borkaiban a földekkel üzérkedő, s még az apostolokat is átverni szándékozó gazemberre.
Így kapja meg értelmét Gulyás „heuréka!” felkiáltása.