„A morális helyzetre való tekintettel” lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt. A politikus a győriekhez szerdán írt nyílt levelében jelentette be, hogy a győri közgyűlés csütörtöki alakuló ülése után, pénteken délután négy órai határidővel megválik tisztségétől. (A nyitó képen: Borkai Zsolt a győri városháza lépcsőjének alján tartott sajtótájékoztatót.)

Az MTI-hez is eljuttatott levelében azt írta, a folyamatos vádaskodás ellenére azért nem mondott le eddig, mert szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek megválasztottak és képes Győrt vezetni.

Hozzátette: szereti Győrt, ezért nem szeretné a személyével és a vele történtekkel hátráltatnia város további fejlődését, így lemond polgármesteri tisztségéről. „Levonom a konzekvenciákat és vállalom a felelősséget” – hangsúlyozta a politikus.

Úgy fogalmazott: kívánja, hogy a jövőben olyan ember vegye át a polgármesteri széket, aki „érdemes szeretett városunk vezetésére”.

Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy magát „az ördög ügyvédjének” nevező ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben. A politikus a kormánypártok támogatásával indult az október 13-i önkormányzati választáson, majd a választások után kilépett a Fideszből.

A győrieknek címzett levélben a polgármester azt írta: tudja és reméli, hogy mindenki számára hamarosan kiderül, „a rágalmak egy kivétellel egy hamis blogon megjelenő hazug információk sokasága, amit a sajtó ellenőrizetlenül átvett”. Az online felületeken és a közösségi médiában megjelenő információkat – annak igazságtartalmát meg sem kérdőjelezve – sokan tényként kezelik, és ezzel „akaratlanul is kiszolgálják a háttérben megbújó karaktergyilkosságot elkövető szándékát” – fűzte hozzá.

„Ma én vagyok a célpont, holnap más lesz, amíg a hazug hírterjesztésnek, tényként feltüntetett rosszindulatú feltételezéseknek senki sem szab határt. Ne gondolják, hogy ez egy ember bosszúja, nem létezik ördög ügyvédje. Véleményem szerint ez egy gondosan kitalált, profin előkészített csapda volt, melytől vélhetően komoly politikai vagy anyagi előnyöket reméltek” – áll a levélben.

Borkai Zsolt szerint „egy általam valóban elkövetett, elsősorban a családomat megbántó cselekedetemre építettek rá minden hazugságot, hogy az hihető legyen”. Úgy fogalmazott: amit valóban tett, arra nem büszke, és mindenkitől elnézést kell kérnie, aki emiatt csalódott benne. „Sokszorosan megbűnhődtem érte – de minden más mocskolódás alaptalan rágalom” – fűzte hozzá.

„Sportember vagyok, sohasem drogoztam és korrupt sem vagyok. Az említett utazáson saját költségen vettem részt, ennek megvolt a fedezete, nem loptam és nem csaltam” – szögezte le.

Hozzátette: eddig nem mondott le, mert azt szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek megválasztottak és képes Győrt vezetni.

„A kitartáshoz az erőt az adta, hogy mindannak ismeretében, ami rólam egyelőre büntetlenül megjelenhetett, és ami egy kivételével hazug mocskolódás, olvasták, látták az emberek, mégis bizalmat szavaztak nekem” – írta.

Borkai Zsolt kitért arra is, a politikai ellenfelei a választás tisztaságának megkérdőjelezésével kapcsolatos lépéseikkel nemcsak őt, hanem a város működését is lehetetlenné akarták tenni, „húzták az időt, ezért számoltatták kétszer is újra a szavazatokat”. Hozzátette: az elmúlt időszakban nemcsak ő, hanem családtagjai is céltáblává váltak, ennek pedig a jövőben nem szeretné kitenni őket. „Be kell fejezni a gyűlölködést, mert az nem visz előre” – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: 2006 óta hatalmas utat tettek meg, „Győr Magyarország egyik gazdasági bástyája” lett, a város fejlődése megkérdőjelezhetetlen. Levelében Borkai Zsolt a győrieknek megköszönte az elmúlt 13 évet, a képviselőknek és a munkatársainak pedig a város fejlődéséhez nyújtott támogatást.

A jogszabály szerint az időközi polgármester-választást az illetékes választási bizottságnak kell kitűznie, a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belülre. A választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essék.

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) és a rendőrséget, hogy „vizsgálja ki a győri önkormányzat korrupciógyanús ügyeit”.A DK szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva trükknek nevezte, hogy Borkai Zsolt pénteken lemond a győri polgármesteri tisztségről. Barkóczi Balázs úgy fogalmazott, Borkai Zsoltnak most is fontosabb a Fidesz érdeke, mint a győri polgároké: azért csak pénteken mond le, hogy a csütörtöki közgyűlési ülésen még meg tudja választatni a fideszes alpolgármestereket. A DK ezért azt ajánlja a Fidesznek, hogy találjanak egy olyan köztiszteletben álló személyt, aki nem tagja az önkormányzatnak, de az átmeneti időszakban alpolgármesterként képes irányítani a várost.

Az ellenzéki pártok üdvözlik Borkai Zsolt győri polgármester lemondását, ugyanakkor fontosnak tartják a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását. A Jobbik parlamenti frakciójának az MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint Borkai Zsolt lemondása megkésett, botránya nyilvánosságra kerülése után azonnal távoznia kellett volna a közéletből, polgármesterjelölt sem lehetett volna. Álláspontjuk szerint Győrnek tiszta lappal kell indulnia, az új városvezetőnek és a remélhetőleg megújuló képviselőtestületnek a hatóságokkal együttműködve ki kell vizsgálniuk minden, Borkai Zsolthoz és ügyvéd barátjához köthető korrupciógyanús ügyletet.

A párt közleményében felszólította a győri közgyűlést, hogy a törvényi lehetőségeken belül legkorábban oszlassa fel magát, mert csak egy megújult közgyűlés lehet képes a városban kialakult megosztottságot feloldani és a korrupciós ügyeket feltárni.

Az MSZP egyetértett a Jobbikkal abban: ki kell vizsgálni a Borkai Zsolt ellen felhozott vádakat, hogy kiderüljön, a regnálása alatt valóban milliárdokat lopott-e el városától. Ha Borkai bűnös, akkor nem úszhatja meg a felelősségre vonást azzal, hogy egyszerűen lemondott a polgármesterségről – olvasható a párt közleményében. Közölték továbbá: a város lakóinak lehetőséget kell adni arra, hogy véglegesen lezárják a Borkai nevével fémjelzett időszakot. Tiszta helyzetet kell teremteni a városban, ezért a képviselő-testületnek is le kell mondania és új önkormányzati választást kell tartani Győrben.

A Párbeszéd szintén megkésettnek tartja Borkai Zsolt lemondását, mivel már október 4-én világossá vált: Borkai méltatlan a győriek képviseletére, ehhez képest 33 nap késéssel lépte meg az elkerülhetetlent. Egy hónapra volt szüksége az „álszent, korrupt fideszes világnak” arra, hogy felfogja, nem maradhat minden következmények nélkül.

Borkai Zsolt lemondásával ügye nem zárult le, a hatóságoknak folytatniuk kell a Párbeszéd által korábban már szorgalmazott nyomozást, ki kell deríteni, milyen bűncselekmények történtek, a felelősségre vonás nem maradhat el. Hozzátették: az ellenzéki együttműködés mindent meg fog tenni azért, hogy Győr következő polgármestere egy átlátható, zöld, szolidáris várost építsen.

A Momentum Mozgalom ellenzéki előválasztást javasolt Győrött, mivel bebizonyosodott: Budapest és Ferencváros esetében működik a rendszer, mert az erősíti a részvételiséget és a demokráciát.

Borkai lemondási szándékának ismertté válása után újra jelentkezett az „ördög ügyvédje”, a blogszerző, aki a botrányt kirobbantotta. Ezt írta:
„Borkai, szégyent hoztál mind a családodra, mind a győriekre, hogy eddig nem mondtál le. Ismerlek, tudom, hogy csak azért vetted fel a polgármesteri mandátumodat erre a kis időre, hogy megpróbáld eltűntetni a lopásaid nyomait.
Azt is tudom, soha nem mondanál le, ha erre a Fidesz vezetői nem kényszerítenének.
Ők pedig ezt nem a kurvázásod, hanem külföldön tárolt korrupciós pénzeid miatt teszik.
Arról nem is beszélve, hogy a kurvák is be fogják vallani, hogy drogoztatok a hajón. Borkai, az elkövetkező napokban ne hozz döntést, ne vegyél tollat a kezedbe, ne írj alá semmit a lemondásodon kívül!”