Gyászos jóslattal állt elő a tudós amerikai közgazdász

Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a The New York Timesban megjelent véleménycikkben foglal állást amellett, hogy nagyszabású helyreállítási programmal lendítsék fel a koronavírus-járvány által szétzilált gazdaságot, ellenkező esetben hatalmas társadalmi gondok zúdulnak Amerikára. Krugman cikke abba a heves vitába illeszkedik, amelyet az Egyesült Államban folytat egymással Joe Biden elnök és demokrata párti környezete, illetve a takarékosságot hirdető republikánus ellenzék.

A szerző azonban hangsúlyozottan távol kívánja tartani magát a részletekben elvesző napi politikai csatározástól, és általánosabb szinten fejti ki azokat az emberi és gazdasági károkat, amelyekkel számolni kellene a megfelelő színvonalú újjáépítés elmaradása esetén.

Tisztességes szociális program hiányában – írja – amerikai gyermekek milliói kerülnének rossz egészségi állapotba, és ennek később az lenne az utókövetkezménye, hogy a nyomorban felnőtt gyermek csak alacsony jövedelemmel járó munkát lenne képes ellátni. Hangsúlyozza, hogy amit ír, nem üres spekuláció, mert statisztikai adatokkal bizonyítható a megfelelő betegbiztosítás nélküli létnek, a szociális támogatás elmaradásának a közvetlen egészségügyi következményeken túlmutató hatása, az alacsony jövedelemszerző képesség. Felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikaiak várható élettartama három-öt évvel elmarad a legtöbb európai ország megfelelő adataitól. A mutató egyébként az Egyesült Államokon belül egyre nagyobb eltérések átlagából vezethető le, így például 1979-ben Nyugat-Virginiában 14 hónappal volt rövidebb a várható átlagos élettartam, mint New Yorkban, 2016-ban azonban már hat évvel.

Krugman a gazdasági termelékenységről is kimutatja, hogy az Amerikában valójában rosszabb, mint azt a magas egy főre jutó GDP alapján sokan gondolnák. Számos más ország teljesítménye ugyanis sokkal több pihenőidő mellett realizálódik, az amerikaiak jóval kevesebb szabadságot vesznek ki évente. Ennek oka pedig a szociális háló hiányossága, azon belül részben az, hogy nem részesül kellő támogatásban a gyermeknevelés – figyelmeztet a neves közgazdász-publicista a The New York Timesban.

Miközben egyes amerikai elemzők az Egyesült Államok belviszonyairól írva már polgárháborús aggodalmaiknak adnak hangot, Kína stratégái országuk globális felemelkedésében bíznak – írja a két hatalom elitjének gyökeresen eltérő látásmódját összehasonlító cikkében Gideon Rachman, a londoni Financial Times szemleírója.

Amerikából Greg Trevertontól veszi a példát, aki 2017-ben a Nemzeti Hírszerzési Tanács elnökeként már olyan éves jelentést jegyzett, amely Amerika gyengülésére figyelmeztetett. E gyengülés gyökerét a növekvő egyenlőtlenségekben és a nagy mértékben polarizálódott politikai életben vélte felfedezni. Treverton azóta átment a tudományos életbe, és a minap olyan cikknek volt a társszerzője, amely pesszimizmusának végletes elhatalmasodásáról tanúskodik, és azt vizionálja, hogy közeleg a polgárháború. Szerinte az Egyesült Államok olyannyira megosztott lett, hogy a vörössel jelzett republikánusok és a kékkel jelölt demokraták között jó esetben is csak valamilyen sokkal lazább konföderáció képzelhető el a jövőben – feltéve és remélve persze, hogy a folyamatok nem csapnak át erőszakba.

A Financial Times szerzője arra is kitér, hogy a jövő hónapban jelenik meg Barbara Walternek, a Kaliforniai Egyetem szaktekintélyének az új könyve „Hogyan kezdődnek a polgárháborúk?” címmel. Walter szerint az Egyesült Államok az erőszakos belső konfliktushelyzet küszöbére érkezett, azzal, hogy az összecsapás nem hadseregek között várható, hanem terrortámadások összefüggő sorozatának képében.

Ehhez képest Hszi Csin-ping kínai vezető nemrég elhangzott egyik beszédében azt hangoztatta, hogy a Kelet emelkedőben, a Nyugat hanyatlóban van. Sokak számára ez a szöveg persze korántsem ismeretlen, ám az ahhoz kapcsolódó kínai érvelés már annál újszerűbb és szokatlanabb lehet a magyarnak. Nevezetesen: Pekingben azt hozzák fel, úgymond, bizonyítékul a kínai rendszer felsőbbrendűségére, hogy az Egyesült Államokban eddig 800 ezren haltak meg a koronavírus-világjárvány következtében, Kínában viszont – igaz, kínai hivatalos adatok szerint – mindössze ötezren.

A Financial Times szerzője emlékeztet arra is, hogy amikor Antony Blinken amerikai külügyminiszter elítélte Peking Hongkonggal és Tajvannal szembeni magatartását, Vang Ji, a kínai diplomácia irányítója azzal vágott vissza: az Egyesült Államoknak nincs felhatalmazása arra, hogy az erő pozíciójából próbáljon beszélni Kínával.