A napokban lezajlott kötvénykibocsátás után nagyon úgy látszik, hogy a külföldi pénzügyi befektetők beálltak Orbán Viktor mögé. A tranzakcióval a miniszterelnök időt szerez magának a választás előtt, mivel a Brüsszellel kialakult jogállami vita folytán késhet az uniós anyagi támogatás – véli a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Mindenesetre a pénzügyi világot meglepte, hogy a magyar kormány hitelt vett fel, sőt, az állami adósságkezelő bejelentette, hogy az idén a tervezettnél kétszer nagyobb kölcsön felvételét tervezi. A háttérben az van, hogy a demokratikus normák kikényszerítésére a Bizottság visszatarthatja a gazdasági segélycsomagból előirányzott alapokat. Erre az Államadósság-kezelő Központ is utalt. A pótlólagos pénzforrás bevonása viszont segíthet a miniszterelnöknek, hogy még tovább kitartson kemény álláspontja mellett.
A Raiffeisen International egyik szakértője szerint a mostani tőkebőség idején nincs értelme az unió részéről a pénzügyi korbácsot meglengetni. Ennek megfelelően a magyar papírokat sokszorosan túljegyezték, úgy, hogy csökkenteni lehetett a kamatlábat. Pedig a magyar vezetés korábban azt sulykolta, hogy mérsékelni kívánja függőségét a külföldi tőketulajdonosoktól.
Egy német elemző szerint a fordulatba az is belejátszott, hogy az országnak több pénzre van szüksége a járvány következményeinek felszámolásához. Ugyanakkor nem igazolódtak be azok a vélemények, amelyek szerint az európai alapértékekről szóló vita miatt magasabb kockázati felár alakul ki. A piac ugyanis hozzászokott az ilyesfajta csörtékhez. De ha éleződnek az ellentétek, akkor azért elképzelhető hevesebb reakció befektetők részéről.
Ugyanakkor a magyar gazdaság állapota stabil, a 81%-os államadósság kezelhető, az állam teljesíti fizetési kötelezettségeit. És sok üzletember szívesen vesz a kötvényekből, amelyek bővítik Orbán mozgásterét. Az EU viszont nem tud semmit sem tenni ellene.
Orbán Viktornak nagy felelőssége van abban, hogy elakadt az uniós menekültügy korszerűsítése – állapítja meg az Euractiv. Erről beszélt a luxemburgi külügyminiszter, aki részt vett Budapesten a tartós demokráciáról rendezett nemzetközi tanácskozáson, a fővárosi önkormányzat, a CEU és a Political Capital szervezésében. Asselborn hangsúlyozta: Európában az emberek nem illiberalizmust akarnak, hanem a szabadelvűséget pártolják. Azaz a demokráciát. Mert az illiberális alagút túlsó végén ott vicsorít a tekintélyuralom.
A politikus hozzátette: a globális migráció a földrészt csupán kevéssé érinti, invázióról meg végképp nem lehet beszélni. Tavaly csupán tizedannyian érkeztek, mint 2015-ben és ez a nagyjából 100 ezres szám teljes mértékben kezelhető. Már ha megvan hozzá a kellő szolidaritás és felelősségérzet.
Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy minden jóakarat ellenére Schengennek befellegzett, ha a 26 tagállamból 10 továbbra is ragaszkodik a járvány miatt bevezetett korlátozásokhoz a határokon. Pedig a polgárok az euróért és a szabad utazásért szeretik az EU-t, a külvilág pedig pont ezért irigyli. Ám mindez tovaszállhat, ha nincs meg hozzá az akarat, és a széthúzás érvényesül. Kijelentette: továbbra is mélyen igaz, amit Golda Meir még 1938-ban mondott, hogy tudniillik a migráció embereket jelent és megoldása az alapvető humanizmuson múlik.
A miniszter arról is beszélt, hogy az unió nem hagyhatja cserben mindazokat, akik segítettek Afganisztában életre lehelni a jogállam embrióját. Ő maga, tehát a luxemburgi külügyminiszter, úti okmányokat adott Budapesten egy fiatal afgán nőnek, akinek nemigen lett volna esélye menedékjogot kapni Magyarországon. Kis lépés ez, de meg kell tenni, mert az asszony mindössze 26 éves és teljesen magányos, így segítségre szorult – hangsúlyozta.
A német zöldek kancellárjelöltje azt mondja, mielőbb meg kell reformálni az unió menedékpolitikáját, nem lehet megvárni, míg Orbán Viktor is hajlandóságot mutat rá – írja a Süddeutsche Zeitung. A jövő vasárnapi választás előtt Baerbock kifejtette: ha másként nem megy, nem 27-es, hanem szűkebb körben kell nekilátni a változtatásnak. Olyan országokkal, amelyek hajlandóak véget vetni az EU külső határain tapasztalható szenvedésnek és hajlandók humánus, rendezett menekültpolitikát bevezetni.
Szerinte immár nem lehet elfogadni semmiféle kifogást, hogy Németország miért nem vág neki a feladatnak 11-12 partnerrel. Felelőtlenség azt figyelni, hogy a magyar miniszterelnök mikor lesz kész egyáltalán beszélni a kérdésről. Hozzátette: az egyes kormányokat különféle ösztönzőkkel kell rávenni a közreműködésre. Pl. anyagi forrásokat kapnak az EU-tól, ha átvesznek menedékkérőket és elvégzik ügyükben a hivatali eljárást. Amelyikük erre nem kapható, az viszont köteles lenne pénzt betenni a közös kalapba.
A lényeg, hogy ellenőrizni kell a külső határokat, és tudni kell, ki jön Európába. De a menedékjogot alkalmazni kell, az európai értékek nem merülhetnek hullámsírba a Földközi-tengeren. Mert tévedés azt hinni, főként a konzervatív pártok részéről, hogy a bezárkózás nagyobb rendet eredményez. Ily módon a földrész csupán az olyan autokraták játékszere lenne, mint a török elnök.
A francia Le Monde olyan „bűnbánó” neonáciként mutatja be Jakab Pétert, aki meg akar mérkőzni Orbán Viktorral. Tíz éve még nem győzte szapulni a romákat, ma inkább a fizetésekről és a korrupcióról lamentál, és az ellenzék élére kíván állni a jövő tavaszi választásokon. A Bécsből átrándult tudósító elkísérte Miskolcra a Jobbik elnökét, aki egy gyűlésen arról beszélt: nem köztudott, hogy Magyarország mára a földrész egyik legkorruptabb és szegényebb állama lett. Pedig a rendszerváltás után az ígéret még szabadságról és jólétről szólt. Ám egyikből sem lett semmi.
A politikus célkeresztjéből eltűntek a romák és a zsidók, helyükbe Orbán lépett, akiről Jakab azt mondja: már ki sem mer lépni a kastélyából, viszont a családja az ország pénzéből gazdagszik meg. Jakab látványos pálfordulása mögött az van, hogy az ellenzéki pártok vezére akar lenni. A Jobbikot nemzeti, keresztény, konzervatív, középjobb, szociálisan érzékeny erőként határozza meg. Szerinte ugyanakkor a Fidesz elcsúszott a szélsőjobb felé.
Hangsúlyozza továbbá, hogy megtisztította pártját és nem tűri el az antiszemitizmust. Annál is inkább, mert túlélő családból származik, ám ezt nem közölte a világgal idejében. Viszont a hatalompárti sajtó szíves-örömest az orra alá dörgöli a múltbeli kisiklásokat, amikor a Fidesz le akarja járatni az ellenzéket, ha az bírálja a hatalom nacionalista hozzáállását vagy Orbán kódolt zsidóellenes utalásait.
Jakab népszerű a jobboldalon és járja az országot; Karácsony és Dobrev főként Budapesten kampányol. A politikus azt emeli ki hármuk programjából, ami közös, ugyanakkor hallgat az olyan vitás kérdésekről, mint az euró bevezetése, a bevándorlás vagy az LGBT-jogok.
Minden hivatalos cáfolat dacára erősödik annak az esélye, hogy Lengyelország kiválik az unióból – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. A kormány persze már csak azért is tagad, mert a lakosság 80%-a támogatja a tagságot. Azonkívül a kormánypárt győzni akar a két év múlva esedékes választáson és ehhez nagyban épít a Brüsszelből befolyó pénzekre. Csakhogy alapvető vita robbant ki a PiS és az EU között az alapértékekről, miután Varsó ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást és az Európai Bíróság ítélete ellenére sem hajlandó felszámolni a bírók megzabolázására létrehozott fegyelmi tanácsot.
A torzsalkodás már odáig fajult, hogy kétséges: elfogadja-e a lengyel fél az uniós jog elsőbbségét. A hatalom persze tudatosan élezi az ellentéteket. Az nem kétséges, hogy az alkotmánybíróság ebben a Jog és Igazságosság ukázát követi. A testület összes tagját a jelenlegi vezetés nevezte ki, az elnök asszony pedig Kaczynski bizalmasa, márpedig a fontos kérdésekben mindig az ország erős emberéé a döntő szó. Az alkotmánybírók elvileg a jövő szerdán döntenek, bár máig már háromszor elhalasztották az ítéletet. A Bizottság viszont addig nem hajlandó utalni a milliárdokat a gazdaság újraindítását szolgáló alapból, amíg nincsenek meg a felhasználás jogállami biztosítékai.
A paláver elhúzódásával a lengyel oldalon egyre élesebbé válik a hangnem. Ez persze összefügg azzal, hogy a kabinet nemrégiben elvesztette a többségét, így rá van utalva a szélsőjobb segítségére. Ennélfogva igyekszik azt megnyerni a retorikával is. Viszont emiatt csak felerősödött az EU-párti erők félelme, hogy a folyamat kicsúszik az ellenőrzés alól és onnantól kezdve nem lehet feltartóztatni. Azaz: saját dinamikájával fogva egyszer csak a kiválásba torkollik. Hiszen az ország a médiatörvény kapcsán már az USA-val is összerúgta a port. Vagyis látszik, hogy a külpolitikában a józan észt felülírja a hatalom megtartásának parancsa.
Úgy látszik, hogy magához tért tetszhalott állapotából a világban a szociáldemokrácia és megtörte a jobboldali populisták felemelkedését, csak kérdés, hogy képes-e tartósítani a kedvező folyamatot – állapítja meg a The New York Times. A meghatározó ok alapvetően a covid-19. A baloldal jól áll Németországban, bevette a Fehér Házat, a hatalom részese az olaszoknál és éppen elhódította a hatalmat Norvégiában. A tekintélyuralomra hajló Magyarországon pedig a hiteles ellenzéki mozgalom élére állt.
Nagy visszatérésről persze még korai volna beszélni, mert az előretörés törékeny. De mindenképpen szembe megy az utóbbi évtized alapvető jellemzőjével: a demagóg jobboldal etno-nacionalizmusával és erősember-politikájával. A kiemelkedő populisták elakadtak, illetve valamelyest visszaestek. De a folyamat már 2018 óta megfigyelhető. Európában ezeknek a pártoknak a fele csökkenő támogatással küszködik. Vonatkozik ez a magyar, a lengyel és a szlovén kormányra is. Az ellenzék mindhárom országban jön fel, gyakran a középbal irányításával.
De nincs jobb helyzetben az ellenzéki Le Pen szélsőjobbos pártja, valamint a német AfD sem. Ám nem tudható, hogy meddig tart a kedvező széljárás a szociáldemokraták számára. Így maradnak az instabil koalíciók, a választók jórésze pedig ide-odacsapódik.
Fareed Zakaria megdöbbentőnek tartja, hogy minden ígérete ellenére Biden folytatja elődje külpolitikáját, ezért lesz fontos a beszéd, amelyet a jövő kedden az ENSZ-közgyűlés ülésszakán mond el, mert nagyban meghatározza, miként tekint majd a világ az Egyesült Államokra – olvasható a The Washington Postban. A szerző, aki arról nevezetes, hogy vagy 20 éve megalkotta az illiberális demokrácia fogalmát, megjegyzi, hogy nagyon sok külpolitikai elemzőnek tátva maradt a szája az utóbbi 8 hónap washingtoni irányvonala láttán.
És nem csupán a kaotikus kabuli kivonulás miatt. Egy magas rangú európai vezető úgy fogalmazott, hogy az USA döntéseit továbbra is az „Amerika mindenekelőtt” logikája határozza meg, legyen szó a vakcinákról, az utazási korlátozásokról vagy a protekcionista kereskedelempolitikáról.
És ezt támasztja alá az is, hogy az elnök a feszültség enyhítése helyett újabb szankciókat rendelt el Irán ellen, miközben a korlátozások csak az ott élők, a nép szenvedéseit súlyosbítják. Ugyanez a helyzet Kubával is. Ám bizonyos csoportoknak ez az érdekük az Egyesült Államokban.
A kérdés ezek után, hogy Biden miként próbálja újjáépíteni a normákon alapuló nemzetközi rendszert, netán ugyanazokat a módszereket alkalmazza-e, mint Trump? Ezért számít sokat, hogy miről beszél New Yorkban három nap múlva és jó lenne, ha az derülne ki, hogy nem a félelemre és zsarolásra alapoz a világban, hanem az „élni és élni hagyni”-elvére. Viszont: ha ragaszkodik a mostani irányvonalhoz, akkor lehet, hogy a történészek egy nap úgy értékelik: ő volt az, aki rendszert csinált Trump külpolitikájából.