Hazudik a kormány: a jogvédelem nemzeti érdek

A nemzeti konzultációval és a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvény kiszivárgott tervezetével  a kormány célja az, hogy egyes civil szervezeteket nemzetellenes érdekeket szolgáló ügynökökként bélyegezzen meg. Nincs mindebben semmi új: a kormány számára csak az fontos, hogy elfojtsa a kritikus hangokat.

A kormánynak már az alapállása is hazugság: a TASZ és más hasonló szervezetek nem külföldi, hanem nemzeti érdekeket szolgálnak. Emberek jogait védjük a kormánnyal szemben. A kormány pedig nem azonos a magyar nemzettel, a magyar nemzet mi, magyar polgárok vagyunk.

A TASZ törvényes státusza: közhasznú szervezet, vagyis a hatályos magyar törvények szerint is elismerten a közjóért dolgozunk. Ingyenes jogsegély-szolgálatot üzemeltetünk, olyan embereket segítünk, akiknek jogait éppen a magyar állam sérti meg. Legyenek ők devizakárosultak, akiket nem hagynak tüntetni, újságírók, akiket kitiltanak a Parlamentből, vagy fogyatékos gyerekek, akik nem kapnak megfelelő oktatást.

Az is alaptalan állítás a kormány részéről, hogy a TASZ és a hozzá hasonló civil szervezetek átláthatatlanul működnek. A nyilvánosan elérhető beszámolóinkban minden fillér támogatásról elszámolunk, jöjjön az bárhonnan.

„A kormány az elmúlt hetekben két ellenséget teremtett magának: a civileket és a CEU-t. A TASZ és a CEU is az összes magyar törvénynek megfelelően működik, ezt a kormány is tudja. Ahhoz, hogy ránk lehessen sütni a jogellenesség bélyegét, meg kell változtatni a törvényeket. Ennek lehetünk tanúi” – mondta el Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója.