Önkéntes száműzetésből szervezi az ellenzék a belarusz kormányváltást. A „győztes elnök”, Szvetlana Tyihonovszkaja tanácsadójával, Franak Viačorkával Vilniusból és Szasa Filipenko belarusz íróval beszélgettünk annak kapcsán, hogy állami terrorizmusnak voltunk szemtanúi akkor, amikor elrabolták az egyik ellenzéki vezetőt. (A nyitó képen az interjú három szereplője: Franak Viačorka, Szvetlana Tyihanovszkaja és Szasa Filipenko.)

A Görögországból Litvániába tartó repülőgép eltérítése és a gépen utazott Roman Protaszevics ellenzéki aktivista, újságszerkesztő-menedzser Minszkben történt lefogása és bebörtönzése után Szvetlana Tyihonovszkaja brüsszeli uniós bizottsági meghallgatása után azonnal sajtótájékoztatót tartott és beszámolt arról, hogy neki milyen információi vannak a történtekről. Ezután szombatra tüntetést szervezett.

A belorusz elnökkel, Lukasenkóval szemben indult elnökjelölt asszony – a tulajdonképpeni győzelme ellenére – tavaly kénytelen volt önkéntes száműzetésbe vonulni Litvániába. Vezető tanácsadóját, Franak Viačorkát telefonon értük el; az ő teherbírását mutatja, hogy este fél 10-kor tudtunk beszélni vele.

– Honnan ez a hihetetlen erő Szvetlana Tyihanovszkajában, hisz’ nem éppen biztató a helyzet Belaruszban?

– Szerintem politikusnak született, habár ő ezt nem teljesen így fogja fel. Amikor egy évvel ezelőtt beadta elnökjelölti regisztrációját, nem gondolta, hogy elfogadják – vélekedik Franak Viačorka.  – Elismert vezető lett belőle, Belorusz államfője, – amit Lukasenkáék persze nem ismernek el, de elismerik Tyihanovszkaját az emberek, és azt, amit az utóbbi időben elért. Igazi szakértők és igazi politikusok ugyanígy győztes elnöknek ismerik el. Mindezek erőt adnak neki, de ő épp olyan erős egyébként, mint bármelyik belorusz nő.  Egy évvel ezelőtt nem láttunk egyáltalán nőt a politikában, férfias, patriarchális társadalomban éltünk, vele azonban minden megváltozott. Neki köszönhetően hihetetlen gyors, régóta várt és ideális változáson ment keresztül a társadalom.

– Mit tudhatunk a férjéről? Hisz’ eredetileg ő indult az elnöki posztért, de bebörtönözték, hogy ezt megakadályozzák Lukasenkáék. Tyihanovszkaja csak ezután lépett be a küzdelembe.

– A múlt egy év alatt egyszer tudott a férjével beszélni. Telefonon és a KGB részvételével. Ez még akkor volt, amikor Lukasenka maga is tárgyalt a bebörtönzött ellenzéki vezetőkkel. Azóta leveleznek, de levelekből nem derül ki, hogy valójában mi történik vele, nem tudjuk, mit érez valójában Szergej Tyihanovszkij. Tudható, hogy testileg és lelkileg is kínozzák, megtörik őt és rabtársait. Annyit tudunk még, hogy legalább ezernél többen kerültek hasonló okból és körülmények között börtönbe az elmúlt egy évben. Persze, pontosan nem tudhatjuk, hány politikai foglyot tartanak bebörtönözve, mert a rokonok az üldöztetéstől félve, nem mernek erről beszélni. A hivatalos adat 400-ról szól.

– Hogyan tudnak nekik segíteni? Mi vár rájuk? Önök mit gondolnak minderről? 

– Ha egyszer börtönbe vetnek, nincs sok lehetőséged, mint várni a reggelt, várni, hogy teljenek az órák… hogy lenyugodjon a nap. Amivel segíthetünk nekik, az például, hogy a róluk szóló újságokat eljuttatjuk, hogy levélben beszámolunk nekik a történésekről. Meg hogy felhívjuk a Nyugat figyelmét, szankciókat követelünk és folyamatosan tájékoztatjuk a belorusz embereket is arról, mi történik valójában az országban. Tartjuk bennük a lelket, hisz’ mindenki változást akar.

– Tyihanovszkaja a minap telefonon beszélt Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, Jake Sullivannel. Miről?

– Roman Protaszevicsről beszéltek. Az elnök szorosan követi a Beloruszban zajló fejleményeket, és igyekszik segíteni az ellenzéki sajtót. Tyihanovszkaja elmondta, hogy 35 ezer embert börtönöztek be 9 hónap alatt. Harminc újságírót és 20 másik személyt már megvádoltak terrorista cselekménnyel, ami 15-20 év börtönnel járhat, akár halálos ítélet is várhat rájuk. A most betiltott TyT.by internetoldal által a lakosság kétötöde értesülhetett a valós hírekről.

– Tudnak-e helyette másikat állítani? Mik a terveik?

– Nem tudunk, igyekszünk a többit támogatni helyette: a Tyt.by videócsatornáját, bloggereket, a Szamizdat című, egyetlen nyomtatott újságot, a Kijevből, Vilniuszból és Lengyelországból érkező híreket eljuttatni az emberekhez, a Szabad Európát és a Szabadság rádiót és a mi helyi rádiónkat. Mert ezek mind az igazságot írják meg, mondják el, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, mi történik a hazájukban.

– Josep Borell uniós külügyi főbiztossal is egyeztetett Tyihanovszkaja…

– Arról, hogy a gépeltérítés után most gyors segítségre van szükség.  Hogy szankciókkal büntessék azokat a belorusz ügyészeket és bírókat is, akik jogtalanul ítélnek el és tartanak 5–7 évig fogságban fiatal embereket. Hogy kiderüljön, miért kellett egy 50 éves férfinak titokzatos körülmények között meghalnia a börtönben? De a legfontosabb kérdés, hogyan lehetne elszigetelni Lukasenkát a nemzetközi életben.

– Továbbra is tartják a kapcsolatot Roman Protaszevics szüleivel?

– Igen, hogyne. Sokkos állapotban vannak, mert erre nem számítottak. Hősnek tartják a fiukat, de szerintem ők is hősök. Roman segített a szüleinek is kijutni az országból, mert állandó fenyegetésnek voltak kitéve. Az országban senki sincs ma biztonságban.

– Szervezik Tyihanovszkaja részvételét a Londonban sorra kerülő G7-találkozóra. Hol tartanak?

– Francia- meg Németországgal, továbbá az Amerikai Egyesült Államokkal tárgyaltunk arról, hogy a 7-eknek határozott álláspontot kell képviselniük Alekszandr Lukasenkáról, meg hogy konferenciát kell összehívni az ország jövőjéről. Arról, hogy minősítsék terrorista államnak Lukasenka rendszerét. Tyihanovszkaja részvétele egyelőre kérdéses.

– Végül még egy kérdés: milyen feltételekkel és körülmények között tud vagy akar visszatérni hazájába Szvetlana Tyihanovszkaja?

– Ha már nincs életveszélyben. Ma azonnal letartóztatnák a határon és a KGB markába adnák, onnan meg börtönbe. Innen, Vilniusból sokkal többet tehet a hazájáért. És persze döntő, hogy a nemzetközi közösség elismerje Belarusz elnökének. Azt még nem tudjuk, hogy egy tüntetés vagy ellenzéki egyeztetés közepette fog-e visszatérni. Azt viszont igen, hogy mindenki együtt akar visszatérni. Az a célunk, hogy akik börtönben vannak és akik külföldön önkéntes száműzetésben, azok mind egyszerre szabaduljanak és térjenek haza, hogy újraindíthassák az életet – tervezgette a ma még nagyon is bizonytalan jövőt Franak Viačorka, Tyihanovszkaja vezető tanácsadója.

* * *

Beszéltem Szasa Filipenko fiatal belorusz íróval is, akinek már magyar fordításban is jelent meg könyve (Vörös keresztek, Európa Kiadó). Számos helyre hívták könyvbemutatóra a világ sok országába. Mi történt vele Lukasenko újbóli hatalomra jutása óta?

– Jól mennek a dolgaim. Itt vagyok, Svájcban, négy hónapja. Úgy éreztem, veszélyben vagyok, ha nem jövök el Minszkből – lep meg váratlan bejelentésével Filipenko.

– Volt valami közvetlen oka, hogy száműzetésbe vonult?

–  Több jel is utalt rá. Apámat négyszer felkeresték a munkahelyén, és faggatták. Minszkben és aztán Szentpétervárott betiltották a darabomat a színházban. Helyi újságban, a központi kormánylap Szovjetszkaja Belaruszban 3-4 írás is megjelent rólam, amiben a szerző felvetette, hogy tulajdonképpen engem börtönbe kellene zárni. De én magam is szinte naponta írtam arról, mi történik a hazámban. Például: a helyi Vöröskereszt össze van fonódva Lukasenkáékkal, és segített a választási eredmények meghamisításában. Írtam franciául, németül is… utána tudsz keresni az interneten. A barátaim csaknem mind külföldre mentek, meg ellenzéki politikusok, sportolók orvosok, egyetemisták is. Azért, mert már igazi polgárháború zajlik otthon.

Amikor Roman Protászevics (a képen középütt; forrás: privatbankar.hu) elrablásáról és a börtönben vele készült videó-felvételről kérdezem Filipenkót, hogy elhiszi-e, a felvételben hallott, azaz: Protászevics beismeri a „bűnét”, amely szerint ő szervezte az ellenállást…Eközben meg sebes…

– Semmit nem hiszek el ebből, mint ahogy Lukasenkának sem, akinek minden szava hazugság – szögezi le. – Bárki, akit börtönbe vetnek, kénytelen azt mondani, amit Lukasenka akar hallani. Persze, etetik a börtönben, de arra is ügyelnek, miként törjék meg és törjék be, tudatát fokozatosan gyengítik… 

– Mi lesz ezek után Protászeviccsel, és mi lesz az ellenzékkel?

– Nagyon fontos, hogy megértsék, mi nem az ellenzék vagyunk, mi az ország vagyunk. Akit Lukasenka terrorista rendszere tart fogásban. És vele van – ma még, sajnos – a katonaság és a rendőrség. Ez olyan, mintha Budapestet terrortámadás érte volna és a hadsereg, a rendőrség nem az hazáját védené, hanem összeállna a terroristákkal. 

– Mit tehet ebben helyzetben?

– Amire egy író képes. Szavakkal harcolok. Oknyomozó újságíróként írom meg, amit látok, hogy legyen lenyomata, az emberek tudják, mi veszi őket körül.

– Mi tudható Oroszország és főként Putyin elnök szerepéről ebben a terrorista akcióban? – Amíg véget nem ér, addig nem is tudjuk meg pontosan, milyen szerepe van Oroszországnak. Azt tudjuk, hogy az orosz titkosszolgálat is részt vett Protászevics elrablásában. Mint eddig, most is segít a belorusz hatalom fenntartásában. Hangsúlyozom, hogy nem Beloruszt, hanem személy szerint Lukasenkót támogatja Putyin. Amint megvonná tőle a pénzügyi támogatásokat, bajban lenne. Mi nemcsak Lukesenka, hanem Putyin ellen is harcolunk, aki mindig ott van a háttérben, a belarusz elnök mögött áll. Putyin még mindig azt hiszi, Belarusz az ő birdalmához tartozik, mint Tatárföld. Nem akarja tudomásul venni: a mi hazánk független ország.

– Mit gondolsz Szvetlana Tyihanovszkaja szerepéről, az ellenzék hiteles képviselőjéről?

– Ezt a kérdést nem nekem kellene címezni. Azt hiszem, most már a külföldről dolgozó ellenzéket is meg kell különböztetnünk: azt látom, hogy az ellenállók nem egy párthoz tartoznak, hanem ahhoz a tömeghez, amelyik mint a jó, harcol a gonosszal. A diktátorral harcolunk. Itt nem politikai forradalom folyik és nekünk nincsenek gazdasági követeléseink. Nekünk erkölcsi-etikai követeléseink vannak. Nagyon fontos, hogy ezt mindenki megértse.

– Miben bízol, a saját sorsodat is beleértve?

– Abban, hogy a lehető leghamarabb haza tudok menni. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol nincs elnök. Parlamentáris demokráciában szeretnék élni. Ahol az emberek maguk dönthetik el, hogy Európához vagy Oroszországhoz akarnak-e tartozni, hogy centristák akarnak-e lenni vagy új, második Svájc Európában.

Azt szeretném, ha a nép uralkodnék és nem Lukasenka, mégha ő örökké elnök akar is maradni. Olyan országban szeretnék élni, ami méltó a 21. századhoz. Határozott meggyőződésem, hogy győzni fogunk – hangoztatja Szasa Filipenko, belarusz író.