Az semmiképpen sem fér bele, hogy a tárgyilagosságra kötelezett közmédia tudatosan, módszeresen dolgozzon a valóság meghamisításán. A technológiai vívmányok által megváltoztatott médiatérben a sajtó elveszítette kizárólagos tájékoztatási funkcióját, sok esetben egyre inkább politizáló szereplővé válik – jelentette ki Orbán Balázs kormányzati főilletékes, a Mathias Corvinus Collegium konferenciáján, amelynek témája a szabad véleménynyilvánítás a digitális korban.

Az államtitkár szerint nem meglepő, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat lehet olvasni a sajtóban.
Van ezekben a szavakban igazság, de sokkal több lenne, ha elsősorban önkritikaként lennének értelmezhetők. Ám erről szó sincs: az államtitkár mindenkire kiterjeszti, általánosítja a médiatorzulások jelenségét, mintha az óhatatlanul következne a technika fejlődéséből. Pedig abból szerintem csak az következik, hogy a digitális közösségi média kiterjeszti a tartalomelőállítás és megosztás lehetőségeit, és ennek nyomán alighanem elkerülhetetlen, hogy sokkal több erősen szubjektív, elfogult vélemény tehet szert széles publikumra. Újságírók, influenszerek, véleményvezérek, hangadók, kommentelők – nevezzük őket, magunkat akárhogyan, időnként tévedhetünk, túlzásokba eshetünk, állíthatunk hülyeségeket. Eddig igaza is lehetne Orbán Balázsnak. Egyes médiafelületek ordító egyoldalúsága és a túloldallal szembeni rosszindulata már határeset, de talán még ez is beleférne. Az viszont már semmiképpen sem fér bele, hogy a tárgyilagosságra kötelezett közmédia tudatosan, módszeresen dolgozzon a valóság meghamisításán.

És gondoljunk bele: az még a könnyebben nyakon csíphető hazugságok közé tartozik, ha olyat állít, ami nem igaz. Ennek talán legkirívóbb esete volt a minap, hogy a Kálomista-filmben megfogalmazott, semmivel alá nem támasztható vélelmezést történelmi tényként állították be. Ezt ők maguk is kénytelenek voltak beismerni. De hazugság a fontos tények elhallgatása is.

Ezért kell vállalnia a független médiának közmédiafeladatokat, hogy elmondjuk azt is, amit ők nem. Nem igazán szeretünk hiánypótlók lenni, de nincs sok választásunk. Mégpedig azért nincs, mert ha nem töltjük be az űrt, azzal elszúrjuk.