A Himnusz eredeti kéziratával és a hozzá kapcsolódó Erkel-kottával, Ady-kamarakiállítással, íróműhellyel és díszalbum-bemutatóval is készül az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kultúra napjára. (A nyitó képen: Ady Endre éves vasúti bérlete.)
Követjük-e, követhető-e Ady, érthető-e a 20. század elejének költői megszólalásmódja? Klasszikus, modern és kortárs poézis eleven párbeszédére és találkozására kerül sor január 22-én a nemzeti könyvtárban. A Molnár Krisztina Rita író, költő, tanár által vezetett íróműhelyen az is kiderül, lelkesíti-e Ady Endre költészete a fiatalokat?

Rockenbauer Zoltán művészettörténész Ady párizsi tartózkodásáról tart előadást, Fut velem egy rossz szekér…” – ADY100 címmel pedig kamarakiállítással emlékezik az ország legnagyobb könyvtára a költőre. A tárlaton Ady-kéziratok, fotográfiák, tárgyi relikviák, dedikált kötetek, önéletrajzok és első megjelenések is láthatók majd.
A magyar kultúra napján mutatja be az OSZK a „Valaki útravált…” ADY100 díszalbumot (OSZK– Magyar Művészeti Akadémia), amellyel a kötet szerkesztői a 101 esztendeje elhunyt költőóriás előtt tisztelegnek. A kiadványhoz a nemzeti könyvtár mintegy 1200 tételt számláló Ady-hagyatékából válogattak, és egy eddig kevéssé vizsgált szemszögből – Ady valós, fizikai utazásai, úton levései, ugyanakkor belső kételyei, kiútkeresései kettőse felől –közelítettek az életműhöz. A kötet bemutatóját követően kerekasztal-beszélgetéssel várják a látogatókat.
A magyar Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta csak különleges alkalmakkor, így a magyar kultúra napján, január 22-én, 9-16 óráig látható eredetiben ismét a nagyközönség számára az Országos Széchényi Könyvtárban. Ezen a napon a könyvtár reménybeli látogatói beiratkozáskor a szokásos díjnak csak a felét fizetik.

A Himnusz eredeti kézirata.
A magyar kultúra napja részletes programja:
10.30‒12.00 (Díszterem): Nényei Pál rendhagyó irodalomórája középiskolásoknak Adyról. Mi marad Adyból, ha egyedül maradunk a verseivel? Talán érdemes néha egyértelműnek tűnő kérdéseket is újragondolni.
13.00–14.30 (516.
terem)
„Kelj fel és légy szabad” – Íróműhely Molnár Krisztina Rita költő, író, tanár
vezetésével Ady Endre költészetének inspirációja a mai fiatalok számára. A
programra ezen csoportvezetes@oszk.hu az e-mailcímen lehet jelentkezni.
15.00 (Díszterem)
„Páris, Páris” Ady és a piktorok – Rockenbauer Zoltán művészettörténész előadása vetítéssel (Ady Endréhez, párizsi tartózkodásához kapcsolódó képzőművészek, festők és alkotásaik; művészi kapcsolati hálók a századelőn)
16.00 –
„Fut velem egy rossz szekér…” – ADY100 kamarakiállítás megnyitója.
Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár Ady-gyűjteményének relikviáiból
(kéziratok, fotográfiák, tárgyi relikviák, dedikált kötetek, önéletrajzok, első
megjelenések – kurátorok: Boka László, Rózsafalvi Zsuzsanna)
16.30 –
„Valaki útravált…” díszalbum-bemutató: szakmai kerekasztal-beszélgetés
(résztvevők: Falusi Márton költő, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, E.
Csorba Csilla fotótörténész, Pécsi Györgyi irodalomtörténész, kiadóvezető,
valamint Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna, a kötet szerkesztői)
A Fut velem
egy rossz szekér…” – ADY100 kiállítás január 22-től március 20-ig
látogatható.
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, ’F’ épület.
Ars Librorum (VI. szint)