Néhai Zágon István (1893–1975) író, humorista és dramaturg, műegyetemi mérnök és újságíró az 1910-es évek végétől volt jelen a kabaré világában, mint jelenetek és sanzonok szerzője. Sikeres színdarabjait és filmforgatókönyveit, melyekben megbocsátó humorral élcelődik az emberi gyarlóságokon, többnyire társszerzőkkel publikált változatokban ismerjük. Így pl. a „Hyppolit a lakáj” című darabjából Nóti Károly közreműködésével lett forgatókönyv, hogy 1931-ben Székely István megrendezze belőle minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmvígjátékát, a második magyar hangosfilmet Csortos Gyula, Kabos Gyula, Haraszti Mici, Jávor Pál, Gózon Gyula főszereplésével. Ennek elnyűhetetlen sikerét látva Vajda Anikó és Vajda Katalin 1984-ben a Játékszín eladásához a filmet visszadramatizálta a színpadra, azóta is azt az adaptációt játsszák országszerte hatalmas sikerrel.
Mostanáig. A Mohácsi testvérek (István és János) ugyanis valahol felkutatták az eredeti, „nótitlan” Zágon István-vígjátékot, és abból kiindulva írták át picit a múltba néző, de inkább a jelenkori, a 2013-i világra sandító Hippolitjukat. „Ebből is egy kicsikét, abból is egy kicsikét”, hogy a filmet idézzem, bár annak ez az emlékezetes bonmot-ja éppenséggel el sem hangzik, amiképp a „hagymát eszem hagymával”, „Hippodrom” és a többi hasonló sincs benne ebben szövegben.
Akkor hát mi van benne? Nos, aki a mindenki által jól ismert mesét szeretné újra hallani, az valószínűleg csalódni fog.
Ez a Hippolyt nem „az” a Hyppolit! Ez annak néhány elemét megtartva egy egészen más darab, még csak nem is úgy, mint a film legutóbbi remake-je, de ez is jó szórakozás. Aki nem ragaszkodik a „márpedig ez így van”-hoz, az egy burleszkelemekkel teletűzdelt, kicsit abszurd, kicsit blődli, örömködéssel előadott, szatirikus bohózat részese lehet.
A Schneider család újonnan szerzett rózsadombi villájában Schneider Jánosné Kabáth Lujza (Csákányi Eszter) 50. születésnapjára készülnek. Jelen van a férj, a jómódú Schneider János (Elek Ferenc) – nem Mátyás, mint korábban! –, leánygyermekük, Schneider Terézia Réka (Téby Zita), az asszony öccse, Palika (Mertz Tibor), aki kissé lökött, és csak a terepasztalán lejátszott mohácsi csata részletei érdeklik. Az asszonyt leginkább a kora bántja, de azt mindenki eszébe juttatja, még az ajándékba kapott 50+1 gyémánttal kirakott nyakéke is, pedig ő makacsul 39 szeretne lenni.
A családhoz kapcsolódik még a nemesi származású, de sofőrként jelen lévő Nagy András, (Pál András) – őt a filmben Jávorral Benedek István mérnökként ismertük meg –, és akit Schneider Teri próbál elcsábítani. (Ez az inkognitós sofőrszerelem-motívum a Meseautót idézi.) Aztán Itt van még Makáts Lajos országgyűlési képviselő, aki Lujza elcsábításán fáradozik nem is egész eredménytelenül.
Ebbe a társaságba érkezik, mint holmi Mary Poppins, esernyőjével és egy ananásszal, az ajándékként felfogadott, szalaggal átkötött Kovács Hippolyt inas (lakájok ma már nincsenek), akinek, mint holmi abszurd jó tündérnek az a célja, hogy mindenkit boldoggá tegyen. Hippolyt kicsit titokzatos figura, mindenkit ismer, de őt nem igazán ismerjük, viszont tele van olyan unokahúgokkal, akikből kettő is feltűnik: egy szobalánynak álcázott pszichológusnő (Boros Anna) és egy hazudós és lökött, mindenkibe beleszerető, végzet asszonya bár-dizőz (Pető Kata). Ettől függetlenül az inas megpróbál minden tőle telhetőt: kidobálja a bútorokat, brokkolidiétára fogja a testesebbeket, szerez a nagylánynak egy Bugattit, és a lökött öcsnek egy kék krepp papír folyót a harcterére, megpróbálja összeboronálni, akiket lehetséges, mintha valamiféle abszurd Szentivánéji álomban volnánk, hogy aztán végül, ahogy jött, esernyőjével eltávozzon az ismeretlenbe.
A kétrészes darabban az első rész még valahogy emlékeztet az ismert Hyppolit történetre, de a második, akár egy francia bohózat csak a nyakék ellopatása körül forog. Közben persze nevetünk az anakronisztikusan felemlített Karády Katalinon, Bartók Béla nehéz elfogadottságán, a képviselők mentelmi jogán, a folytonos bohózati zűrzavaron és majdnem rajtakapásokon, a szójátékokon, bosszankodunk a kicsit sok ajtócsapkodáson, kiabáláson és az időnként indokolatlan trágárkodásokon, pörgünk, mikor pörög a cselekmény és kicsit unatkozunk, mikor leül minden, szóval kétségkívül színházban vagyunk. Csak amit látunk, az valahogy nehezen akar összeállni.
Mintha Mohácsi János rendező nem döntötte volna el eléggé, hogy Molnár Ferenc, Feydeau, Beckett, vagy kinek a világában akarja újra megmutatni az urizáló parvenü schneideriádát. Nem arról van szó, hogy ne lehetne újra írni akár ezt a darabot is, csak egy kicsit összeszedettebb gondolatokkal, egységesebb stílusban és lévén vígjáték, kicsit rövidebb, de tempós előadásban.
Kulka János nagyon érdekes Hippolytot állít elénk. Ő nem a rigorózus lakáj, bár a kimértség benne is megvan, inkább valamiféle varázsló katalizátora az eseményeknek, vagy olyan, mint egy főápoló a bolondok között.
Elek Ferencnek nem kellett Kabost utánoznia ahhoz, hogy derűs pillanatokat szerezzen a könnyen elcsavarható fejű családfő szerepében, aki egyformán fél rászólni a neki szarvakat készítő képviselő barátjára, de még az életüket megkeserítő, pimasz szomszéd gyerekre is, mert annak valami fejes az apja.
Csákányi Eszter Schneiderné szerepében egyszerre elkényeztetett és a hiúságától kissé frusztrált családanya, ugyanakkor férfi kalandra vágyó, elhanyagolt nő. Nagyon érti a komédiázás minden fortélyát a finomságoktól a harsányságig, de ezek mindig stílusosak.
Téby Zita ahhoz képest, hogy szerepe szerint Párizsban tanult, eléggé szürke és közönséges Terézt formál a legifjabb Schneiderből, akit szeretnének szülei végre férjhez adni.
Mellette Nagy Andrásként Pál András színesebb egyéniségnek tűnik, mintha jobb színészi eszköztárral rendelkezne.
Mertz Tibornak eléggé egysíkú szerep jutott a lökött testvér megformálásakor, ő mégis jó színeket keverve kicsit autistára is veszi a figurát.
Nagy Viktor, mint Makáts Lajos képviselő az egyik legdilinyósabb szerep, Mikulásként különösen veszélyes őrült, de szeretném őt inteni, hogy játéka nem mehet ez érthető szövegmondás rovására.
Pető Kata nagyon emlékezetes, nyíltszíni tapsot is keltő epizódszerepében a legegységesebben játszik. Szélsőséges, de nagy mozdulatkultúrával abszurd karakterré formálja a boldogságkereső, excentrikus énekesnőt.
Boros Anna a képbe nem illő pszichológus-szobalány lusta alakját teszi emlékezetessé, de dramaturgiailag ezt a szerepet tudom legkevésbé beilleszteni a csapatba, hacsak nem azért, hogy a lökött testvérnek is akadjon párja.
Khell Zsolt nagypolgárilakás-díszlete valószínűleg azért ennyire fantáziátlan, mert már a tájelőadásokra utaztatásban is gondolkodik. A darabban kellemes dalok is felhangzanak, ám a szórólap igencsak hallgat pl. ezek szerzőségéről, amiképp abban is szűkszavú, hogy melyik színésznek mi a szerepneve. Remete Krisztina jelmezei érzésem szerint jobbak, mint a díszletek.
Mindent egybevetve, nekem kellemes meglepetést okozott, hogy nem „azt” a Hyppolitot láttam újfent, de ezzel együtt jobban összeszedett is lehetne maga a mű és a rendezés. Tartok tőle, hogy a következő Hyppolit-előadások inkább a régi, filmes változatot fogják előnyben részesíteni, s nem Mohácsyék 2013-i Hippolytját akarják majd továbbfejleszteni. De addig is, aki szórakozva akar eltölteni 3 órát, váltson rá jegyet! A közeli jövőben Budapesten, a Belvárosi Színházban július 9–10-én 19,30 órai, a balatonföldvári Kultkikötőben 12-én 20,30 órai, Tihanyban, a Bujtor István Szabadtéri Színpadon 13-án 21 órai, a Pécsi Nyári Színházban 18–19-én 21 órai, és a Kőszegi Várszínházban 24-én 20,30 órai kezdettel tekinthetik meg az előadást.